Benera és Estefán úgynevezett kutatásalapú (s az utóbbi pár évben elsősorban ökológiai kérdéseket feszegető) művészeti gyakorlatot folytatnak, és elsősorban azt vizsgálják, hogy az ember történelmi, politikai, gazdasági, harcászati/hatalmi okokból miként avatkozik be a természetbe, hogyan formálja át a tájat, s hogy ezen beavatkozásoknak milyen nemkívánatos, sokszor eltitkolt hatásai vannak. A művészek célja, hogy ezeket a láthatatlan lenyomatokat (David Gissen építésztörténész jelzőjével), természetalatti törmelékrétegeket láthatóvá, sőt hallhatóvá tegyék. A Trafó Galériában látható négy installáció persze arra is rámutat, hogy a tudományos szempontok nem zárják ki, hogy izgalmas és inspiráló műalkotások szülessenek.
Rögtön az első, kétcsatornás, osztott képernyőjű videó (Blue Ground, 2011) két egymástól földrajzi szempontból távol álló területet kapcsol össze: az Atlanti-óceán melleti Namib-sivatag gyémántbányáit, illetve egy romániai hajógyárat. A Google Earth műholdjainak képe alapján a bánya egy geometrikusan lecsiszolt, megsebzett és teljesen letarolt táj képét mutatja, amelynek felszíne alatt egyre mélyebben folyik a kitermelés. Olyannyira, hogy a bányászat már az óceán felé is kitolódik, és környezetszennyező/romboló hatását már csak egy hadseregnek kifejlesztett eszközzel, a szonárral lehet ellenőrizni. A bányáról készült képekhez rendelt szonárhangok (a tengeri bányászat zajai) összekeverednek a Fekete-tenger melletti üzemben zajló munka, a tenger alatti bányászatra alkalmas hajó építésének zörejeivel, jelezve, hogy bolygónk léte, környezetünk megóvása/elpusztítása nem csupán lokális, hanem globális probléma.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
