Kiállítás

Gomba és gyémánt

Anca Benera & Arnold Estefán: A természetalatti

Kritika

A 2011 óta együtt dolgozó művészpáros nem ismeretlen a magyar képzőművészeti szcénában; 2013 óta számos egyéni és csoportos kiállításuk volt, legutóbb a Ludwig Múzeum Slow life kiállításán szerepeltek.

Benera és Estefán úgynevezett kutatásalapú (s az utóbbi pár évben elsősorban ökológiai kérdéseket feszegető) művészeti gyakorlatot folytatnak, és elsősorban azt vizsgálják, hogy az ember történelmi, politikai, gazdasági, harcászati/hatalmi okokból miként avatkozik be a természetbe, hogyan formálja át a tájat, s hogy ezen beavatkozásoknak milyen nemkívánatos, sokszor eltitkolt hatásai vannak. A művészek célja, hogy ezeket a láthatatlan lenyomatokat (David Gissen építésztörténész jelzőjével), természet­alatti törmelékrétegeket láthatóvá, sőt hallhatóvá tegyék. A Trafó Galériában látható négy installáció persze arra is rámutat, hogy a tudományos szempontok nem zárják ki, hogy izgalmas és inspiráló műalkotások szülessenek.

Rögtön az első, kétcsatornás, osztott képernyőjű videó (Blue Ground, 2011) két egymástól földrajzi szempontból távol álló területet kapcsol össze: az Atlanti-óceán melleti Namib-sivatag gyémántbányáit, illetve egy romániai hajógyárat. A Google Earth műholdjainak képe alapján a bánya egy geometrikusan lecsiszolt, meg­sebzett és teljesen letarolt táj képét mutatja, amelynek felszíne alatt egyre mélyebben folyik a kitermelés. Olyannyira, hogy a bányászat már az óceán felé is kitolódik, és környezet­szennyező/romboló hatását már csak egy hadseregnek kifejlesztett eszközzel, a szonárral lehet ellenőrizni. A bányáról készült képekhez rendelt szonárhangok (a tengeri bányászat zajai) összekeverednek a Fekete-tenger melletti üzemben zajló munka, a tenger alatti bányászatra alkalmas hajó építésének zörejeivel, jelezve, hogy bolygónk léte, környezetünk megóvása/elpusztítása nem csupán lokális, hanem globális probléma.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.