Kiállítás

Gomba és gyémánt

Anca Benera & Arnold Estefán: A természetalatti

Kritika

A 2011 óta együtt dolgozó művészpáros nem ismeretlen a magyar képzőművészeti szcénában; 2013 óta számos egyéni és csoportos kiállításuk volt, legutóbb a Ludwig Múzeum Slow life kiállításán szerepeltek.

Benera és Estefán úgynevezett kutatásalapú (s az utóbbi pár évben elsősorban ökológiai kérdéseket feszegető) művészeti gyakorlatot folytatnak, és elsősorban azt vizsgálják, hogy az ember történelmi, politikai, gazdasági, harcászati/hatalmi okokból miként avatkozik be a természetbe, hogyan formálja át a tájat, s hogy ezen beavatkozásoknak milyen nemkívánatos, sokszor eltitkolt hatásai vannak. A művészek célja, hogy ezeket a láthatatlan lenyomatokat (David Gissen építésztörténész jelzőjével), természet­alatti törmelékrétegeket láthatóvá, sőt hallhatóvá tegyék. A Trafó Galériában látható négy installáció persze arra is rámutat, hogy a tudományos szempontok nem zárják ki, hogy izgalmas és inspiráló műalkotások szülessenek.

Rögtön az első, kétcsatornás, osztott képernyőjű videó (Blue Ground, 2011) két egymástól földrajzi szempontból távol álló területet kapcsol össze: az Atlanti-óceán melleti Namib-sivatag gyémántbányáit, illetve egy romániai hajógyárat. A Google Earth műholdjainak képe alapján a bánya egy geometrikusan lecsiszolt, meg­sebzett és teljesen letarolt táj képét mutatja, amelynek felszíne alatt egyre mélyebben folyik a kitermelés. Olyannyira, hogy a bányászat már az óceán felé is kitolódik, és környezet­szennyező/romboló hatását már csak egy hadseregnek kifejlesztett eszközzel, a szonárral lehet ellenőrizni. A bányáról készült képekhez rendelt szonárhangok (a tengeri bányászat zajai) összekeverednek a Fekete-tenger melletti üzemben zajló munka, a tenger alatti bányászatra alkalmas hajó építésének zörejeivel, jelezve, hogy bolygónk léte, környezetünk megóvása/elpusztítása nem csupán lokális, hanem globális probléma.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Madarak és angyalok

  • - turcsányi -

Nehéz megmondani, hogy mikor mondtak fel az angyalok. Már akkor, amikor Wim Wenders folytatni merészelte a Berlin felett az eget (Távol és mégis közel, 1993)? Vagy csak 1998-ban lett elegük, amikor meglátták magukat az Angyalok városa című filmben – a Berlin felett az ég e remake-jét Nicolas Cage-dzsel? Az biztos, hogy Los Angelesből eztán szedték a sátorfájukat. De senki nem pótolhatatlan, L. A. pedig különösen nem maradhatott efféle égi szárnyasok nélkül.

„A legszívesebben hallgatok”

Kurtág György a magyar kultúra állócsillaga, kincse, élő klasszikusa, a magyar művészeti hagyomány nagy tradíciójának megszemélyesítője egy olyan korszakban, amelyben ez a hagyomány igencsak ingatag lábakon áll. Ha nyilvánosan megszólal a 98 éves mester, az maga az esemény.

Annyira nem sötét

A legutóbbi Pearl Jam-lemez, a 2020-as Gigaton hosszú, hétéves várakozás után jelent meg, így sokan örülhettek, hogy a zenekar hamarabb elkészült a tizenkettedik albumával, amely a Dark Matter címet viseli.