Kultúra

kulthírek

Ha három mondatban kellene leírni Bergman jelentőségét a filmtörténetben, akkor feltétlenül ki kellene emelni, hogy általa lett a tudattalannal való foglalatoskodás a filmművészet szerves része, hogy ő adott új értelmet a premier plánnak, vagy szebben megfogalmazva az emberi arcnak a mozivásznon, valamint ő volt az, aki a fénnyel való játékot elvitte az érzékiség legvégső határáig.

A Stockholmban és Budapesten élő Kossuth-díjas filmrendezővel, egykori stockholmi filmfőiskolai rektorral beszélgettünk a közelmúltban elhunyt Ingmar Bergmanról.

Rendezőként is bemutatkozik az augusztus 30-án kezdődő Moziünnepen. Mobiltelefonjával készített, Sóhajok című filmje szokatlannak tűnő vállalkozás, pedig egy ideje kiderült már, hogy a félmacsó manökenkülső alatt kísérletező színházi szív dobog.

Nyolc kis kritika

A 2005-ös Szigeten már realizáltuk, hogy a Juliette and The Licks nevű punkrockzenekar énekesnője tényleg azonos azzal a Juliette Lewis-szal, akit Oscarra jelöltek a Cape Fear - A rettegés foka című Scorsese-film hormonzavaros kamaszlányának szerepéért, illetve aki az egyetemi tanár borderline szeretőjét játssza Woody Allen Férjek és feleségek című filmjében.

Értem én, tudom, hogy nincs ebben semmi meglepő, mégis mindig újra elcsodálkozom: miközben én, a hallgató a megszokottól eltérő, megváltozott állapotba kerülök, ha megszólal a zene, amit szeretek, a zenész, aki ezt az állapotomat létrehozza, úgy sétál át a nem zenélésből a zenélésbe, mintha csak kigombolna az ingén egy gombot.

"Hodne stestí, zdraví..." - megvan? Miért is lenne, de próbálják a Happy Birthday dallamára! Bár alig hinném, hogy e film után bárkinek is lenne kedve énekelni.

Csizmadia Tibor rendezése a színlap szerint színpadi fantázia - melyik előadás nem az? -, és Ibsen drámája nyomán született, Grieg zenéjére. Nem titkolt cél, hogy színes-szagos-szélesvásznú szórakoztatás öntse el a Líceum udvarát - szerintem nyugodtan fütyülhetnénk kórusban Solvejg dalát az Egri Szimfonikus Zenekar kíséretében, akkor sem követnénk el semmi illetlenséget...

Tantárlatnak, nevelő célzatú, helybe hozott művészettörténeti diaporámának képzelné az ember az eredetileg Utazás az itáliai művészetbe című válogatást, mely 100 művész 100 művén keresztül mutatja be az elmúlt 55 év olasz képzőművészetét. Hiszen túlságosan kerekek a számok, s utaztatott kiállításról lévén szó, már minimális gyakorlattal is sejthető: a csomagolás, a szállítás, a biztosítás, majd a kipakolás körülményei sokszor fontosabbak, mint maguk a tárgyak.

Az angolszász és a német filozófiai felfogás közötti különbséget legegyszerűbben úgy állapíthatjuk meg, hogy egymás mellé teszünk egy angolszász (angol vagy amerikai) és egy német filozófiai enciklopédiát. Az elsőben filozófusok nevei, a másodikban fogalmak teszik ki a címszavakat. Az első emberekről szól, akik fejükbe vettek bizonyos ideákat, a második ideákról, amelyek átmenetileg befészkelték magukat bizonyos emberek fejébe.

Hm, napi két film, mit szólnak? Minden napra két tojás! De szavalhatok is megint, ha nem tetszik valami.

Nem véletlenül kerültük eddig a Városligetet, meggyőződésünk volt, hogy a tengernyi zöldben úgysem találjuk meg az arany középutat a Gundel és a kőkemény cirkuszi perec között.

Aki nemes évjáratú sznob, azonnal vonatra vagy autóba ül, ha az nincs, lóra pattan vagy szamaragol, és leszáguld Pannonhalmára