Kultúra

ARima fantázianevű zenész-kollektíva zaklatott korunk tipikus terméke: két fickó, akik nem is olyan régen még drum & basst termeltek szakmányban, majd fordult a kocka: rákattantak a fúziós zenékre, s végül megcsinálták az idei év egyik legmegkapóbb lemezét. Egyiküket mostanság Domu néven illetik a szakmában, ezen néven nagylemezt, számos maxit és remixet publikált - néhány évvel ezelőtt viszont (akkor Sonar Circle néven) még darenbézben utazott, ezen a néven készült dolgait főleg a legendás Reinforced kiadó katalógusában találhatják meg a lelkes érdeklődők. A jungle mint műfaji kalicka hamarosan szűknek bizonyult számára, ennek megfelelően új nevet választott, s lett belőle Domu, továbbá az egyik legkeresettebb remixőr és producer e tájon (eddig a 4 Hero, a Jazzanova, King Britt és a Cinematic Orchestra számait alkotta újra). A keresztségben Dominic nevet nyert fiatalember elvetemültségét jelzi, hogy az eddig felsoroltakon kívül Kudu, Realside, Zoltar (!) és Yotoko néven is él és alkot. A Rima-duó másik tagja, bizonyos Volcov Veronában született vagy harminc éve, és tizenöt éves korától pörgeti a lemezeket: a hip-hopon, house-on és a Detroit-technón keresztül jutott el a sújtós tört ütemekig, majd jött a törvényszerű lassulás: megcsinálja saját Archive nevű kiadóját - micsoda véletlen, éppen itt jelenik meg bűntársa, az említett Domu legutóbbi nagylemeze is. A Rima számtalan közös dj-munka és zenehallgatás nyomán formálódott: hamar kiderült, hogy mindketten bolondulnak a brazil fúziós zenékért, a detroiti technóért meg a klasszikus souldarabokért - a kollaboráció sikerét jelezte számos elkészült remix: a Koopnak készített két átdolgozás (nyersanyag: Bright Nights) például egészen elképesztő. Egy számuk (a dzsesszből nu skool breakbe hajló Forward) megjelent a Jazzanova saját kiadójánál (JCR), s most ugyanott az első album is.

Volt egyszer egy fiatalember, John Zorn nevű. Zenésznek tudta magát, és leginkább szaxofonon nyomasztotta radikális ügyeivel a New York-i művészvilágot. Aztán bejött a posztmodern, s annak az élharcosa lett. Számtalan maszkot vett magára, készített hagyományos dzsesszalbumot Sonny Clark emlékére, színtiszta improvizációkat Derek Bailyvel, elmerült a japán kultúrában, hardpornó filmekhez rögzített hanganyagot, valamint megmártózott a metál világában. Bármilyen irányba fordult, a legjobb dolgokat művelte, és könynyű szívvel lépett tovább rajtuk. Közben pedig kultfigurává vált.

ABlackwood´s Edinburgh Magazine 1890. decemberi száma nem túl derűlátó képet festett egy alig néhány évtizedes műfaj, a krimi jövőjéről: "Tekintve, hogy ténylegesen milyen nehéz friss ötleteket kiagyalni, bizonyosra vehető, hogy ennek az egész szenzációs dolognak hamarosan vége szakad." Azóta eltelt 113 év, megszületett Agatha Christie és Raymond Chandler életműve, a nemzetközi könyvpiac jelenlegi mutatói pedig egyértelműen bizonyítják: a krimi (a bűnregény) él és virágzik.

Magyar Narancs: Láttam rólad egy fényképet valamelyik német magazinban. Ülsz a híres német bükkerdőben egy motoron, a hajad régimódian kétoldalt copfba fonva és feltekerve, fodros szegélyű blúz, hozzá motoros csizma.

Módfelett nehéz a közeli és távoli múltról értekezni felénk, Kelet-Közép-Európában: kevéssé felemelő, ám annál fájdalmasabb a feladat, amit leginkább a szembenézés morális parancsa vezérelhet - a jutalom minden reménye nélkül. Még bonyolultabb az önvizsgálat olyan népek esetében, melyek történelmi útja nagyjából és egészében véres tragédiák, kínos csalódások és állandó kudarcok sorozata - s eme tudat megerősítésében lelkes szerepet vállalnak azon értelmiségiek is, akik a nemzet tragikus sorsára (s persze a tragikum kollektív lélekből fakadó sorsszerűségére) mutatván mintegy le is tudják a reflexiót és a kritikai önvizsgálatot. A kérdés iránt érdeklődők számára kiváló adalék lehet Norman Manea nálunk most megjelent esszékötetete, mely a szerző 1988 és 1992 között, emigrációban született írásait gyűjtötte egy csokorba.

AFerencz Győző válogatásában és szerkesztésében megjelent roppant munkának először egy praktikus próbát kell kiállnia: vajh alkalmas-e ágyban olvasásra? Hisz verseket többnyire elalvás előtt szaglászunk, mákonyként a nagy egyesülés előtt Morpheusszal. A vaskos könyv nagyjából állja a sarat, két kézzel fogva megmarad a takaró fölött. És minden más tekintetben is megfelelő, mint tárgy; a tervező és tipográfus, Környei Anikó gondos, ízléses munkát tett éjjeliszekrényünkre.

Somlyó Zoltán költészetét - ezt a foszforos és fűszeres illatú szecessziós ékszerládikát - számos elemző nyitogatta az elmúlt században. Kosztolányi Dezső finom barbárnak nevezte őt, aki idecsöppent a Nagykörútra, s mohóan és telhetetlenül habzsolja a civilizáció adományait. Vas István ragyogó esszében taglalta hibáit és erényeit. ´ igazi és gyanútlan barbárnak vélte Somlyót. Becsülte szokatlanul pontos és érzékletes lírai ábrázolását, s egy-egy versében még a bátorság nyomelemeit is megpillantotta. A költő fia, Somlyó György pedig így összegez: nem proletárköltő volt, hanem költőproletár.

Az Igazolt hiányzás tinédzserkorból alig kinőtt szerzőjét a múltjával és múltbéli önmagával való szembenézés szándéka vezeti, és ehhez az önelemzéshez még könnyed, de csak látszólag könynyen emészthető prózanyelvet is talál. A regény erényei közül első helyen éppen ezért az önálló hang kialakítására való törekvés érdemel említést. Humora nem erőltetett, nem kínosan bárgyú, történetmesélése jókedvű, spontán beszélgetéseket idéz. Két idősíkot alkalmaz: egyik lineáris, kronologikus rendben tekinti át húsz év eseményeit a születéstől kezdve, a másik egy rögzített pillanat, a visszaemlékezés és a regényírás mindenkor épp aktuális közös pillanata. Az idősíkok gyakran összecsúsznak. A múlt eseményeinek ábrázolása láncszerű, folyamatosan visszautaló, az epizódok egymásba kapcsolódnak, de a folyamatszerűség következetes, a stílus pedig élvezetes, szellemes és sodró. Ezt szakítják meg moralizáló betétek, melyekben a regényírói jelenből a szerző utólag értelmez és pontosít. A kimerevített elbeszélői pillanatok néhol megrázóan komolyak, néhol indokolatlanul komolykodóak, de

Lássuk, mitől is érdekes ennek az ötven felé járó amerikai nőnek az életrajza. Kizárólag attól, hogy valamikor az ősidőkben, tizenkilenc éves korában néhány hónapig együtt élt egy nagy emberrel, J. D. Salingerrel. És ezt most - a kilencvenes évek végén - megírta. Erre szerződött vele a kiadó, ez tette bestsellerré a könyvet Amerikában, ezért fordították le idegen nyelvekre.

Borges az olyan, mint Hernádi és Erdély együtt, és még ki tudja, mi minden - írta a hetvenes években Molnár Gergely költő és punkművész. Nos, Victor Turner (1920-1983) az olyan, mint Durkheim és Bahtyin együtt, és még ki tudja, mi minden - így például Arnold van Gennep, Claude Lévi-Strauss, William Blake, Martin Buber és talán még egy ezoterikus-misztikus utalásokkal hivalkodó beatköltő is. Etnográfusok és látnokok egy diskurzusban: régi-új öszszeállítás ez, hiszen az utópia egy tökéletes társadalom etnográfiája, az etnográfia pedig nemritkán (mindig) át van szőve utópikus motívumokkal és ígéretekkel. A két beszédmód egymásba hatolását a "writing culture" néven hódító elmélet más megvilágításba is helyezheti. Eszerint az antropológiai írásmű allegorikus karakterű, szövege mást (is) mond, mint a belészőtt, az antropológus saját világához képest idegen társadalmi, kulturális tapasztalat. Turner műve esetében ez a megközelítés vagy inkább perspektíva megsokszorozódik: betű szerint a könyv tudományos klasszikus és bestseller, a kulturális antropológiai megközelítést előrelendítő és mára agyonidézett szaktanulmány, de spirituális jelentése szerint az ember egzisztenciális kérdéseire válaszoló életfilozófiai kalauz is egyúttal.

Forró nyári délután a Gellért teraszán, kígyózó kábelek mindenfelé. A 1o4-es szobában Böszörményi Zsuzsa új filmjének egyik jelenetét forgatják. A Mélyen őrzött pillanatok napjainkban, Magyarországon játszódik. A nevelőintézetet tizennyolc éves korukban elhagyó lányokról szól a mese. Kisirmát (Bagaméri Eszter) egy kiismerhetetlen korú asszony, Katinka (Kati Outinen) várja. Kisirma három hónapos terhes, Katinka hasonló sorsú lányokkal szállásolja el. Amikor a szülés ideje eljön, New Yorkba repül, hogy ott hozza világra gyerekét. Egy hónapig szoptat, megkapja pénzét, a gyerek marad, ő pedig hazajön Magyarországra. Aki Kaurismäki kedvenc színésznőjével, Kati Outinennel beszélgetünk.

Sok jó és jópofa ötlet van ebben az előadásban, amelyet a kijevi illetőségű Szergej Maszlobojscsikov rendezett az Új Színházban. Nem lehet lemaradni egyikről sem, még ha olykor kihagy is a figyelem: mindet ismétlik, olyikat többször is.

Prózai műveit a diktatúrák mindenkori ellenzéki olvasói vegyes érzelmekkel fogadták: a népi írók arszlánjának rétegesen takart élet- és életműrendje ugyan részben megfelelt a népi olvasók várakozásainak, hiszen Illyés a "magyarság" érdekeit vélte képviselni, de unos-untalan "forradalmat" emlegető, rabiátusan baloldali hanghordozása, a mozgalom őskorát idézgető témaválasztásai, a közmarxista rabulisztikát aggálytalanul tükröző, laikus megszólalásai a hatalom rokonszenvét is biztosították számára. A hitelgörbe magaspontján ragyogó Puszták népe óta (1936) keletkezett alkotásokban, úgy rémlett, egyre erősödik az ernyedetlenül a "nép"-re hivatkozó, szemlátomást vezéri szerepre áhítozó, ingerült plebejus hangja, aki aztán a zsarnokság évtizedeiben mértéken felüli hallgatással, mosolygó betagozódással, kitüntetett öntudattal hagyta említetlen - amolyan "dölyfös egyetértéssel" - a hatalom több évtizedes vetemedéseit. A puszták szavahihető hírnöke fokonként merevedett abba az áldatlan szerepbe, amely őt előbb paraszti néptribunná, később a "nemzet" szószólójává, "fejedelemmé", majd a "legmesszebb látó magyar"-rá mesterkedte. Több helyütt is említi: Babits Mihály, századunk egyik legfényesebb elméje élete végéig képtelen volt felfogni, hogy a társadalom osztályokra tagozódik. Nos, Illyés pedig mindhalálig képtelen volt túllépni saját osztályszemléletén, s utókorából úgy látjuk, hogy a babitsi egyetemességeszmény igazságából egy árnyalatot sem áldoznánk fel számtalan illyési belátásért. Életművének háború utáni része egyetlen terjedelmes