Lemez: Istenekkel viaskodó (John Zorn: Masada Guitars)

publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Volt egyszer egy fiatalember, John Zorn nevű. Zenésznek tudta magát, és leginkább szaxofonon nyomasztotta radikális ügyeivel a New York-i művészvilágot. Aztán bejött a posztmodern, s annak az élharcosa lett. Számtalan maszkot vett magára, készített hagyományos dzsesszalbumot Sonny Clark emlékére, színtiszta improvizációkat Derek Bailyvel, elmerült a japán kultúrában, hardpornó filmekhez rögzített hanganyagot, valamint megmártózott a metál világában. Bármilyen irányba fordult, a legjobb dolgokat művelte, és könynyű szívvel lépett tovább rajtuk. Közben pedig kultfigurává vált.

Volt egyszer egy fiatalember, John Zorn nevű. Zenésznek tudta magát, és leginkább szaxofonon nyomasztotta radikális ügyeivel a New York-i művészvilágot. Aztán bejött a posztmodern, s annak az élharcosa lett. Számtalan maszkot vett magára, készített hagyományos dzsesszalbumot Sonny Clark emlékére, színtiszta improvizációkat Derek Bailyvel, elmerült a japán kultúrában, hardpornó filmekhez rögzített hanganyagot, valamint megmártózott a metál világában. Bármilyen irányba fordult, a legjobb dolgokat művelte, és könynyű szívvel lépett tovább rajtuk. Közben pedig kultfigurává vált.

A kilencvenes évek kezdetén azt gondolta, hogy ír egy daloskönyvet Gershwin vagy Thelonious Monk mintájára. Az első évben megírt százat, a következőben ötvenet - négy év alatt kétszáz eldúdolható dalt vetett papírra. Alakított hozzá egy zenekart Masada néven, és elkezdték fölvenni az anyagot. Zorn altszaxofonon játszott, Dave Douglas trombitált, Greg Cohen bőgőzött és Joey Baron dobolt. Tíz stúdióalbumot jelentetett meg ez a formáció, és mostanában sorra jönnek ki a koncertfelvételei. Két dupla CD-t Masada Chamber Ensemble néven jegyeznek, melyeken ugyanennek a tematikus anyagnak a kamarazenekari mutációi hallhatók.

Aztán Zorn érdeklődése megint csak elkalandozott, mostanában főleg kortárs zenében mozog, és leginkább zeneszerzőnek tudja magát. Elunta a sok utazgatást, New Yorkban dekkol, zongoraversenyeket meg vonósnégyeseket komponál, és nem látható filmekhez ír zenét. Néha azért összeáll a Masada, hogy a maga kedvére játsszon a helyi klubokban. Mindenesetre Zorn mesterségesen létrehozott hagyománya, a zsidó dzsessz tovább burjánzik. A legígéretesebb változatát egy Danny Zamir nevű izraeli szaxofonos játssza a Satlah nevű zenekarával, de a Masada daloskönyv is él. Tízéves évfordulójára sorra jelennek meg azok az albumok, amik a repertoárját variálják.

A Masada Guitarson Zorn kompozíciói szóló - és többnyire akusztikus - gitárra átdolgozva szólalnak meg, Bill Frisell, Marc Ribot és Tim Sparks értelmezésében. Az enyhén klasszicizáló hangzás teljesen új dimenziót ad az anyagnak, csak az attitűd állandó: a fájdalom és az emelkedettség katartikus egyidejűsége. Ihlet és kivitelezés, agyalás és extázis, komplexitás és nyitottság - s mindez a legmagasabb fokon. És ez mind John Zorn, aki kétségtelenül korunk legfontosabb zenésze, zeneszerzője.

Bugrisok, térdre a király előtt!

Czabán György Brozokni

Tzadik, 2003

publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...