Kultúra

Brit. Pop. (Blur: The Best Of)

ABlur a kilencvenes évek közepén robbantott a britpopnak nevezett irányzat (?) divattá válásakor, sőt ha nagyon sarkítani akarjuk a dolgot, mondhatjuk, a zenekar 1994-es Parklife című lemeze volt "maga a britpop". Az egész persze cirkusz volt, a kilencvenes évek egyik legnagyobb műbalhéja, ami abban teljesedett ki, amikor az angol újságírók a korabeli Beatles vs. Rolling Stones csatározásokra emlékezve a zenekart összeugrasztották a másik brit popikonnal, az Oasisszel. A Blurből persze nem lett új Stones, mint ahogy az Oasisből sem lett a "kilencvenes évek Beatlese", annyit azonban sikerült elérni, hogy amíg Jaggerék és Lennonék jót röhögtek az egész cirkuszon, a Blur énekese, Damon Albarn valóban összeverekedett az Oasis frontemberével, Liam Gallagherrel.
  • - legát -
  • 2001. január 4.

Hát így

Nyolcszáznegyvenöt nevezettből rangsorolták 2000 legjobb százötven világzenei lemezét az európai világzenei rádióműsorok szerkesztői. Egy ilyen listát - a sugárzás terjedelmi és populáris szokásai alapján - persze csak módjával érdemes komolyan venni, módjával azonban muszáj. Például feltétlenül alkalmas arra, hogy engem kiidegeljen: "miként lehet, hogy az élre került Geoffrey Oryema (Uganda) Spirit című albumát még nem hallottam?", ugyanakkor némi megerősítésre is lehet számítani: az őt követő Rimittit, Khaledet, Amadou és Mariamet, Youssou N´Dourt "nem hallgattam el". S mi fontosabb, egy ilyen összeállításból átjönnek a trendek. Kitűnik így, hogy Brazíliában mekkora a nyomulás. Onnan érkezett a százötvenből tizennégy lemez, és aki nem tudja, hogy ötszáz éve fedezték fel az országot, aligha értheti, hogy mire ez a felhajtás. Az általánosítással persze vigyázni kell: míg a felkapott Leninét, Chico Césart, Rita Ribeirót aligha lesz különösebb veszteség elfelejteni, Bebel Gilberto bossa novája (Tanto Tempo) több mint ígéretes felfedezés, Virginia Rodrigues pedig Nós címmel effektíve megmutatta, hogy a karnevál s a szamba mélyén hol lakik az isten.
  • 2001. január 4.

Női álmok (A Dugj meg! című filmről)

ADugj meg!-ről csak annyit lehetett előre tudni, hogy nők írták és rendezték, és hogy a francia ultrajobb erők követelésére az illetékesek ikszesítették, és ezzel száműzték Párizs egyetlen megmaradt pornómozijába. Mindenesetre, nyilván óvatosságból, a Titanic fesztivál szervezői is kihagyták elegáns prospektusukból a film ismertetését, holott a mű a fesztivál egyik slágere volt. Így utólag arra szavaznék, hogy a francia ultrajobbot nem az az egyetlen kondomos közösülés zavarta, melyben konkrétan látjuk a hímvesszőt behatolni a vaginába, sokkal inkább találhatta kínzóan elviselhetetlennek, hogy azt a rendkívül változatos és találékony - fallikus szimbolikában hiányt egy cseppet sem szenvedő - gépfegyverparkot, amit a férfiak a maguk örömére és használatára álmodtak ide a földre, a film két főhősnője is igénybe veszi felhalmozódott és elfojtott agressziója kiélésére, méghozzá ugyanazzal a magától értetődő hatalmi - szinte drogos - mámorral és céltalan kegyetlenséggel, ahogy azt férfi társaik is szokták tenni a vásznon és azon kívül. Ráadásul a két nő mindezt olyan valóságízűen teszi, mintha dokumentumfilmet látnánk.
  • Forgács Zsuzsa
  • 2001. január 4.

"Egy vagyok a közönségből": Lagzi Lajcsi

Astúdió pontosan olyan, mint a filmekben, amikor tévéfelvételt ábrázolnak. Kiismerhetetlen nyüzsgés, gyereksereg, készülődő szereplők, stáb. A színpadon már karácsony van, három feldíszített fenyőfát, meleget árasztó kandallót, "polgári" hangulatot idéző ósdi bútorokat láthatunk, a háttérben szán. A reflektorok a szeretet fényeit jelenítik meg. Az egyik karácsonyfa mögül Szandi bukkan elő, dalra fakad. Eközben a művészváróban táskamagnóból szól a zene, és a tánckar próbál, míg az egyik sarokban a V. I. P. együttes, a másikban meg Bangó Margit és családja fogyaszt. Ami igazán meglepő, az a béke. Hihetetlen, nincs anyázás, ordítozás, feszültség, mindenki végtelenül kedves és türelmes, pedig ez már zsinórban a tizenharmadik Dáridó-felvétel, az előző nap például szilveszter volt, a Kongresszusi Központban forgattak.

Könyv: A világképlet nyomában (Stephen Hawking-Roger Penrose: A tér és az idő természete)

Hogy mire jutott a józan emberi ész a harmadik évezredre, mit tud mondani a világegyetemről, leginkább Stephen W. Hawking angol tudós tudja nekünk megmondani. A cambridge-i egyetem matematikaprofesszora, elméleti fizikusa egyike azon keveseknek, akik egész életükben az "egyesített világegyenletet", a természettudományok szent Grálját keresik. Hawking szerint közel a cél, még pár évtized, és egzakt módon le tudjuk írni az univerzumot, csak előbb egyesíteni kellene az Einstein-féle általános relativitáselméletet a kvantumfizikával, és már kész is a projekt. A tiszta ész örömmámorban fetrenghet.
  • Kovács Róbert
  • 2000. december 21.

Könyv: A szerb Titanicon (Vladimir Arsenijevic: A hajófenéken - Szappanopera)

Aregény az 1991 októbere és decembere közti időszakot öleli fel, amikor Horvátországban már javában zajlott a háború, a Jugoszláv Néphadsereg szétlőtte Vukovárt, és Szarajevó főpróbáját tartotta meg Dubrovniknál. Eközben a hátországban, Szerbiában egyre sötétebbé vált az ősz. A regény színhelyén, Belgrádban a fiatalok a behívók elől bujkáltak, élni próbáltak, legalábbis a drogokkal. Hernyóznak, hogy aztán hernyó módra próbáljanak elkúszni a biztos fedezékbe.
  • - szerbhorváth -
  • 2000. december 21.

Könyv: Ronda és finom (Bolgár György: Beszéljük meg!)

Sívó dögunalom, általában ez a vége a sikeres tévé- és rádióműsorok könyvváltozatának. Bolgár úr művének borítója még ebben a műfajban is ritka kínszenvedés árnyát vetíti előre. Nem is adta hozzá a nevét a dizájner. Meg aki öltöztette szegény Bolgár urat - mert ilyen iszonyú inget ilyen zakóval még a slamposság elefántcsonttornyában, a rádió büféjében is ritkán látni. A zakó ráadásul nyakszirtnél fel van gyűrődve, de még így sem tudja elterelni a figyelmet a borító többi riasztó eleméről: az asztalt helyettesítő Magyarország-térképről és a hiperdidaktikus, 80-as évek eleji dizájnú piros telefonkagylótól. A névtelen borítókészítő az ókori Egyiptomban, képírás szakon tanulta a mesterséget, hogy érthető legyen az üzenet: "Ez az ember cementkötésű forgácslapból telefonos megrendelésre térképeket készít."
  • - winkler -
  • 2000. december 21.

Könyv: Láthatatlan képek (Krasznai Korcz János-Zsigmond Gábor: Célfotó)

Túl nagy album ez, 34 x 28 cm, nem is fér el rendesen a könyvespolcomon, csak a gerincére állítva, hamar tönkremegy majd az állandó ki-be húzkodásoktól, mert folyton mutogatom mindenkinek, annyira tetszik nekem. Mintha a szerzők szándékosan arra szánták volna, hogy heverjen csak a kávézóasztalon, coffee table book, hívja fel magára azonnal a figyelmet.
  • 2000. december 21.