Kultúra

A mozgásorientált, nem is mindig elektronikus popzene sem hiányzik a Szigetről. Topogni, ugrálni ér!

Kit szeretünk, ha Rihannát szeretjük?

Fogadnánk, hogy olyan lesz ez a Sziget is, mint az európai focibajnokság: a mezőny híg, a játék kockázatmentes, de a sztárok elviszik a show-t, miközben mi csak azért is a kis csapatoknak szorítunk: legyenek ők a befutók.

Játsszon-e az Opera musicaleket? – erre a kérdésre hosszú időn át határozottan nemleges volt a válasz.

A középkori Oroszországban lassan telik az idő, talán nem is telik, nem is létezik. Ebbe az időn kívüli óorosz világba vezeti el az olvasót Jevgenyij Vodolazkin oroszul 2012-ben megjelent, máris világhírű nagyregénye.

Szemtelenül kúl, ugyanakkor üdítően szimpatikus vállalkozásba fogott a közéleti kérdések elemzésével foglalkozó liberális szellemi műhely, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba.

Esterházy Péter már elfelejtette ezt a kitűnő könyvcímet, mi azonban még egy darabig benne maradunk a poppolitikában, ami így egybeírva viccesen hangzik, de meddig bírunk még nevetni rajta?

Végigjátszotta és végigverselte a huszadik század második felét. Állandó tagja volt az akkor épp Hungáriára keresztelt New York kávéház irodalmi asztaltársaságának. Létrehozója volt a költészetet népszerűsítő tévéműsornak, a Lyukasórának. Alapítója a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. A 88 éves költőt budai otthonában kerestük fel, hogy frissen megjelent esszékötetéről, a mindent néven nevező erotikus líráról vagy épp Illyés Gyuláról és az MMA-ról beszélgessünk.

„Egy mellényúlás, és kész, véged.”

A harmincas évei végén járó, ígéretes forgatókönyvírónak, Gabriel García Márqueznek 1966-ban jó éve volt: ekkor mutatták be a Tiempo de morir (Ideje meghalni) című mexikói westernfilmet, melynek Carlos Fuentes és ő írta a forgatókönyvét. Az idén fél évszázados westernről az író fiát, a jó nevű filmrendezőt, Rodrigo Garcíát kérdeztük.

Kamaszkorunk nagy kedvence, Richard Pryor másik fele 83 éves volt.