SZIGET 2016

Marad a nosztalgia

Pop, Rock, World

  • Soós Tamás
  • 2016. szeptember 4.

Zene

Fogadnánk, hogy olyan lesz ez a Sziget is, mint az európai focibajnokság: a mezőny híg, a játék kockázatmentes, de a sztárok elviszik a show-t, miközben mi csak azért is a kis csapatoknak szorítunk: legyenek ők a befutók.

Belekezdeni sem érdemes, mert unalmas már, mint Parov Stelar a Nagyszínpadon, hogy miért ilyen kevés az aktuális gitárzene a Szigeten, miért exportálták a VOLT-ra az épkézláb metálzenekarokat, és miért kell már megint nosztalgiapunkot meg reklámzenepopot hallgatnunk, mikor egy szebb világban Volbeatre, Radioheadre vagy Savagesre bulizhatnánk. Úgyhogy nézzünk inkább át a pozitívumok oldalára, és ha kuriózumból nincs is sok, legalább annak örüljünk, hogy a megszokott 6-8-10 éves késéssel érkező első bálozók között ebben az évben a kultikus Sigur Róst köszönthetjük, a főheadliner pozícióban pedig nem egy lejárt szavatosságú szupersztárt, hanem a mai tinédzserek pszichoszexuális fejlődésére alapvető hatást gyakoroló Rihannát, aki mellé az európai él- és a nemzetközi másodvonal több énekesnőjét is leigazolták MØ-tól Sián át Róisín Murphyig – ha már a tavalyi úgyis a popdívák éve volt. A gitárzenéknek viszont a Szigeten is végleg leáldozott, a program az utóbbi évek tendenciáját folytatva az elektronika mellett a nyugalom megzavarására alkalmatlan, rendre az ég felé törő, érzelemben, dramaturgiában csak a kierőszakolt katarzist ismerő mainstream popzenére helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Aki pedig valami másra vágyik, annak marad a 10-15 évvel ezelőtti önmagukat kereső zenekarok profin kínált nosztalgiája – ebben a műfajban ugyanis a fesztivál idén is korrekt programot kínál.

augusztus 10.

szerda

Az Ozone Mama (Petőfi rádió – Telekom VOLT fesztivál színpad, 15.00) Amerika felé kacsintgató, easy rider rockzenéjével melegítünk a leghitelesebb Ramones tribute koncertjére, amit a punkzene legszerethetőbb rajzfilmfiguráinak egyik túlélője, a zenekar 4/4-eit 15 évig csépelő Marky Ramone (Dan Panaitescu nagyszínpad, 16.00) prezentál Blitzkrieg nevű bandájával. A szórakozást nemcsak az szavatolja, hogy 80-90 perces műsorában a dobos nettó 30-35 Ramones-klasszikust szokott ledarálni, hanem Marky ígérete is, miszerint egy hétinches punklemezből és egy mezei dobverőből eszkábált okostelefon-megsemmisítővel fogja elverni azokat, akik egy képernyőn keresztül követik a koncertjét. Ha tehát pogózás közben mobilozó tinit látunk, szabad a vásár, csak arra vigyázzunk, hogy kicsit később le ne csapjuk a Skunk Anansie (Dan Panaitescu nagyszínpad, 17.45) énekesnőjét, aki három-négy számonként szeret kicsászkálni a nézőtérre, és úgy énekelni a kilencvenes évek meghatározó alterhimnuszát, a Weaket, hogy a közönség szó szerint a tenyerén hordozza. Mit mondjunk, megérdemli, mert bár a britek egykor dühös és kísérletező zenéje a 2009-es újjáalakulás óta sokat finomodott, Skin ugyanaz az óriási torok és feminista példakép maradt, aki Pavarottival is lazán elduettezik, az Anansie zenéjét pedig csak klitoriszrocknak hívja. Ha revelatív élményre nem is, izmokat átmozgató besztofra számíthatunk a britektől, ami után a Budapest Bárral (Petőfi rádió – Telekom VOLT fesztivál színpad, 19.45) ütjük el az időt az Ashes To Ashes – Hommage à David Bowie (Magic Mirror, 23.00) műsorig, amelyben Jónás Vera, Másik János és egyéb neves zenészek mellett a hazai színjátszás krémje tiszteleg a könnyűzene januárban elhunyt kaméleonja előtt – az pedig minden bizonnyal megfizethetetlen élmény lesz, ahogy Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs vagy Gyabronka József, mondjuk, a Hallo Spaceboyra csapatja.

 

augusztus 11.

csütörtök

Minden Rihannáról (Dan Panaitescu nagyszínpad, 21.30) és a garantált nézőcsúccsal járó tömegnyomorról fog szólni, ezért mi inkább olyan szemtelenül fiatal zenészek koncertjein grasszálunk, mint Jake Bugg (Dan Panaitescu nagyszínpad, 17.45), aki első két lemezén sikerrel fordította le a hipszterek nyelvére Bob Dylan és Donovan zenei örökségét, a sztárdalszerzők nélkül kihozott harmadikon (On My One) viszont úgy érezte, feltétlenül rappel és elektronikával kell megújítania stílusát. A koraérett hősünknél 22 évesen jelentkező életközépi válságból a koncerten csak annyit fogunk érzékelni, hogy egy billentyűs is csatlakozik hozzá; egyébként ugyanarra számíthatunk tőle, mint két éve, amikor is hiába kapálóztunk ellene, nem tudtuk nem szeretni e morcos és mókushangú (copyright: NME) énekes folkpopos produkcióját. És ha már így belejöttünk a fiatalos lendületből elkövetett múltidézésbe, átsétálunk a Petőfi rádió – Telekom VOLT fesztivál színpadhoz, hogy meglessük, mit kezdenek a holland, német és francia egyetemisták a beatzenét az indie rockon átszűrő Ivan And The Parazol (19.45) új, magyar nyelvű dalaival, köztük Szörényi és Bródy korszakos Add a kezed slágerével. Ezek után hangulattól függően a barbadosi énekesnő megashow-jával, a lassan Magyarország első számú rockzenei exportcikkének számító, pszichedelikus Middlemist Reddel (ugyanitt, 21.30), esetleg a Grammy-jelölt Buikával (Világzenei színpad, 21.00) zárjuk az estét, akinek a flamencót dzsesszbe, soulba, popba öltöztető számai kellemesen andalító lezárását adhatják ennek a különösebb izgalmaktól mentes napnak.

 

augusztus 12.

péntek

Ezen a napon sem javul számottevően a helyzet, de azért adunk egy esélyt a holland énekesnőnek, Kovacsnak (OTP Bank – A38 színpad, 18.30), akiről brit kritikusok megállapították, hogy az Amy Winehouse által hagyott űrt hivatott betölteni, debütlemezét, a tavalyi Shades of Blacket szemlézve mi viszont arra jutottunk, hogy bár tehetséges énekesnő, nem olyan érett dalszerző még, hogy egy Back to Black vagy Rehab szintű soulsláger kicsússzon belőle. A holtidőt most is magyar zenekarral (Hiperkarma, Petőfi rádió – Telekom VOLT fesztivál színpad, 19.45) vészeljük át a nap egyetlen említésre méltó rockkoncertjéig, az Editorsig (OTP Bank – A38 színpad, 22.00), akiknek azt kéne bizonyítani, hogy megvan bennük még az a kraft, amely a nullás években kiemelte őket az Ian Curtis szellemét romantikus gitárzenébe csatornázó posztpunkbandák közül. Az Interpol brit kistestvéréből magát ügyes Depeche Mode-tanítvánnyá, majd tízezres tömeget is magabiztosan mozgató fesztiválzenekarrá kinövő Editors jól felépített nyári koncertjeit látva erre minden esély megvan – még akkor is, ha a magát immár menthetetlenül Fontos Művésznek gondoló Tom Smith az In Dreams dalaiban oda is vonósbetétet pakolt, ahova csak a Disorder ütemére ropogó dob+basszust kéne.

 

augusztus 13.

szombat

Végre egy izmos nap, amely megéri a napijegy árát. A 25. születésnapját ünneplő Quimbyvel kezdünk a nagyszínpadnál (16.00), hogy aztán a Világzenei felé vegyük az irányt, és a Bring Me The Horizon (Dan Panaitescu nagyszínpad, 17.45) tinédzsertornáztató riffjeit kikerülve Jello Biafra és a nirvanás Krist Novoselic kedvenc etnorockzenekarától, a Kultur Schocktól (18.30) hallgassuk meg, mit tud a szerb népzene, ha Amerikába menekült rockerek játszszák. Na és a transzcendens, izlandi posztrock? A porcelánfinomságú zenéje számára nem épp ideális nagyszínpados körülményekkel (por, részegek és hangzavar) megküzdve ebből ad ízelítőt a Sigur Rós (19.30), akiknek mindössze azt lehet felróni, hogy több mint húszéves pályafutásuk során most először jutnak el Magyarországra. A gitárján csellóvonóval játszó Jón Þór Birgisson és társai melankolikusan hömpölygő zenéjéről hét nagylemez és két, földöntúli szépségű koncertfilm (Heima, Inni) után aligha lehet újat mondani – talán csak azt, hogy klasszikus zenével is rokon dalaik legalább olyan felemelőek, mintha elgitároznának egy gejzírkitörést. Ami biztos: ezen a napon helyzeti előnnyel indul, aki tömény kiszerelésben is fogyaszt bombasztot, következik ugyanis a Muse (Dan Panaitescu nagyszínpad, 21.30), akiknek a 2012-es, alulhangosított és túlrövidített szigetes koncertjük után van mit törleszteniük a hazai közönségnek. Jelenleg tavalyi konceptlemezével, a Dronesszal fesztiválozik a devoni trió, vagyis albumbemutatóra számíthatunk, amely során előkerül majd a tízperces, morriconés fütyüléssel indított The Globalist is – de a Led Zeppelin Heartbreakerével felvezetett Hysteria vagy a tényleg hisztérikusan jó Plug In Baby helyrebillenti majd az egyensúlyt.

augusztus 14.

vasárnap

Meggondoljuk, hogy ezen a napon kimenjünk-e egyáltalán a Szigetre, mert a nagyszínpadtól a Halott Pénz (16.00), a Sum 41 (17.45) és David Guetta (21.30) tart biztos távolságban, a Bloc Party (OTP Bank – A38 színpad, 23.45) koncertjétől pedig talán a szkepszis, hogy a Four (2012) utáni tetszhalott állapotából új dobossal és basszusgitárossal visszatérő együttes mihez kezd a műfaj legjobb ritmusszekciója nélkül, amelynek fésületlen, de húzós alapjai sokat tettek azért, hogy 2005-ben még a legmenőbb indie rock zenekarnak számítson a BP. A friss lemez (Hymns) sem túl jó kedvcsinálónak, de ha az álmos, jellegtelen új dalok mellett az olyan sikálós gitárslágerek is előkerülnek, mint a Banquet, a Helicopter vagy a Song For Clay, akkor Kele Okereke és Russell Lissack gitáros megmutathatja, anno hogyan is kormányozták vissza a rockot a tánczenés gyökereihez a Franz Ferdinanddal és az Arctic Monkeyszal egyetemben. Ha pedig nem mutatják, akkor sincs gond, mert bármikor átsétálhatunk a Fidelio klasszikus, opera és jazz színpadhoz, és 00.30-tól újra beleszerethetünk a popos, fadós dzsesszt trióban játszó Tóth Evelin éteri orgánumába.

 

augusztus 15.

hétfő

Ha már szerelem: a hétfőt egy kellemetlen ex nyitja, akiből rég kiszerettünk, mégsem lehet lerázni, mert valamiért újra és újra felbukkan. Legutóbb a 2011-es Szigeten, amikor meglehetősen enervált koncertet adott a new wave és a rock keresztezéséből kedvesen infantilis slágereket szülő Kaiser Chiefs (Dan Panaitescu nagyszínpad, 17.45), akik azóta összekapták magukat, és rájöttek, hogy vállalhatatlan lemezeiket (Off With Their Heads, The Future Is Medieval) nekik se kéne vállalni, aktuális turnéjukon így főleg a remek első kettőről szemezgetnek. Hasonlóan Noel Gallagherhez (Dan Panaitescu Nagyszínpad, 19.30), akinek 2000-ben az Oasis szigetes koncertjén lett volna jelenése, de az éppen akkor is kiújuló testvérviszály miatt távolmaradt, így az eddig két tökéletesen rádióbarát albumot jegyző High Flying Birds nevű zenekarával érkezik először hozzánk. Poptörténeti dátum, valóban, a már megszokott (több) évtizedes késéssel, mi viszont fél óra után elegánsan távozunk, és nemcsak azért, mert hosszú távon bizony kevés izgalmat kínál Gallagher alvadt szólórockzenéje, hanem mert 20.15-kor az OTP Bank – A38 színpadon játszik a fesztivál nem is annyira titkos favoritja, a Chvrches, akiknél persze idézőjelben kell érteni a koncertezést, hiszen nagyjából csak Lauren Mayberry éneke szól élőben. De mit sem számít ez, hiszen a skót zenekar a szintipop Motörheadjeként öt éve próbálja minden számával megírni a tökéletes 80’s szintipopslágert, és ez többször is sikerült már neki, így a legmérsékeltebb előrejelzések is kolosszális bulit jósolnak a zenekar tüdőtérfogat-növelő refrénjei, például a veretős Keep You on My Side hallatára. A popzsúr 21.30-tól Siával folytatódik a nagyszínpadon, aki a fellépésein szőke parókával függönyözi el arcát, hogy megóvja magát a hírnév kellemetlen hatásaitól. Ennek megfelelően sokáig a háttérbe húzódva írta és passzolta át slágereit a szupersztároknak (Rihanna: Diamonds, David Guetta: Titanium), ám 2014-ben már az ő előadásában futott nagyot a Chandelier – az ausztrál zeneszerző pedig a legkeresettebb popénekesnők so­rába lépett. Félő ugyan, hogy Sia úgy szerkeszti majd koncertjét, mint a mulatóspogó magyar pápája, Uhrin Benedek, aki az első meg az utolsó két számmal durrantotta el a slágereit, közte pedig csak a töltelék maradt. De Siának van annyira karakteres hangja, hogy a formatervezett popszámokba is életet leheljen, így mi is csak a koncert végéről lépünk le, hogy meghallgassuk Lajkó Félixet (Világzenei színpad, 23.15), amint a nap szellemiségéhez igazodva az Óperen­tziával kísérletezi ki az akusztikus nép- és az elektronikus partizene keverékét.

 

augusztus 16.

kedd

Nem marad más, mint hogy megpihenjünk, és – jobb híján – a metalcore-t dallamosan zúzó Parkway Drive-val enyhítsük krónikus metálhiányunkat (Dan Panaitescu nagyszínpad, 16.00), majd teszteljük a FIDLAR-t (OTP Bank – A38 színpad, 18.30), akik fekete humorú klipjeikkel a lökött sztónerbagázs, a Red Fang deszkáspunkban utazó kistestvérének tűnnek. A nap sztárjai, Miles Kane és az Arctic Monkeys-főnök Alex Turner pedig fogadott testvéreknek, már ha hihetünk a két, a rocksztárbohóc szerepét tökéletesen játszó énekesnek, akik közös formációjukkal, az első lemez leplezetlen Scott Walker-imádatát az Every­thing You’ve Come to Expecten soulreferenciákra cserélő The Last Shadow Puppetsszel játszanak a nagyszínpadon (19.30). Zenéjük, melyben az elvises kacsamozgás jól megfér az epikus westerngitározással, a mai fogalmazásmódon átütő retró diadala – ekképp pedig testhezálló fináléja az idei Szigetnek, amelyre ha új utakat kereső könnyűzenéből nem is, legalább nosztalgiázókból tűrhető felhozatal jutott.

 

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.