Már a névválasztása is tökéletesen sikerült: Jerry Silbermanból pályakezdő színészként lett Gene Wilder - a Wildert Thornton Wilder, a Gene-t egy Thomas Wolfe-regény ihlette. Az ifjú Jerry-Gene-nek bejött a számítása: mennyivel jobban hatott a Producerek, a Willy Wonka és a csokigyár, az Amit tudni akarsz a szexről, a Fényes nyergek, vagy a Dutyi dili stáblistáján az all-American csengésű művésznév, mint az anyakönyvi kivonatban szereplő eredeti.
Feltétlen Wilder-imádatunk, mint sokaknak e honban, a Richard Pryor-ral elkövetett Duty dili óta áll fenn, s bár gyermekkorunk nem telt Willy Wonka-lázban, az felnőtt fejjel is nyilvánvaló volt, hogy Gene Wilder sokkal willybb, és ezerszer wonkább volt, mint a szereppel nem olyan rég próbálkozó Johnny Depp.
És akkor még a Mel Brooks-szal elkövetett mesterhármasáról nem is beszéltünk: Fényes nyergek, Az ifjú Frankenstein, Producerek - fergeteges komédia mindhárom, olyan aranyköpésekkel, mint ez itt: "Don't be stupid, be a smarty: come and join the Nazi Party" Hogy mindez milyen kontextusban hangzott el (méghozzá vidám, csengő-bongó énekhangon), annak kiderítésére a Producerek mielőbbi megtekintését javasoljuk.
Hogy pontosan miben is rejlett hősünk zsenialitása, úgy színészileg, mint rendezőileg, annak áttekintésére remek alkalmat adott kis Sherlock Holmes-ügyi kitérője, mely hozzánk a Sherlock Holmes okosabb bátyjának kalandjai címmel futott be (méltatásunk itt olvasható).
Kedvencünk az utóbbi években főleg regényíróként vétette észre magát: a Nő, aki nem és a Kis francia szajhám című kisregényei (utóbbiról itt írtunk) magyarul is megjelentek.
