Vérző papírhold
A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.
A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.
Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.
Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.
A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.
„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.
Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.
Új lemezzel jelentkezett a klasszikus rockban utazó The Trousers. Az együttes frontemberével a Necessary Evil című albumról, a békési kezdetekről, a gitárhősökről beszélgettünk, és még a pszichológia tudományát is érintettük.
Új kötetét – miként arra az alcím is utal – elsősorban hiánypótlónak szánja a Magyar Amatőrfilm Szövetség egykori főtitkára.
Mark Twain klasszikusa, a Huckleberry Finn kalandjai nemcsak hogy felforgatta az amerikai ifjúsági irodalmat, de a köznyelvi fordulatok és a regionális szokások beemelésének köszönhetően egyenesen a modern amerikai regény prototípusaként tartják számon.
A regény egy rejtélyekkel teli festmény köré épül. Gustav Klimt Egy hölgy portréja című festményének kalandos története már önmagában is izgalmas krimialapot kínál. A szerző azonban nem áll meg a dokumentált tényeknél, az ismeretlen modell alakját hús-vér figurává formálja, és több generáción átívelő családregénnyé bővíti a történetet.