Kultúra

A dolog, amely elfelejtett testet ölteni

E kiállítás egyszerre foglalja össze Koronczi Endre évek óta folyó Ploubuter Park projektjét, illetve tágítja tovább új elemek bevonásával. Kezdetben azokat a „széllel bélelt” nejlonzacskókat vizsgálta, melyek leszakadva a gazdatestről (az emberről) a saját útjukat járják.
  • - dck -
  • 2020. április 19.

Ohnody: Egy igaz szerelem

Hegyi Dóri jellegzetes hangját jó ideje ismerjük, beltagja Álmos Gergely Mïus nevű formációjának, de énekelt a Belauban is. Először Álmos biztatta, hogy írjon saját dalokat, zenéket, majd Ohnody néven sorra jöttek megjelenései, most pedig az első albuma.
  • - minek -
  • 2020. április 19.

Folksteps: Ugrós EP

A tradicionális népzene sosem állt igazán közel hozzám. Noha egy pillanatig sem vonom kétségbe például a Csík zenekar vagy a Muzsikás tagjainak tehetségét, szükségem van valami pluszra ahhoz, hogy egy népi motívumokra épülő dal megfogjon. I

A televízió aranykora, kacsával

Amikor Sztupa és Troché értékelte a fejleményeket, az ideiglenes visszavonulást választották, átadván helyüket az ilyenkor jogosan feltörő szolgáltatói hevületnek. Íme.
  • tévésmaci
  • 2020. április 19.

Veszélyes melegek

Mi lesz a pécsi homoszexuálisfelvonulással? – ezzel az égető kérdéssel kezdődött a Karc FM vidéki magazinja, a végtelenül fantáziadús nevű Vidéki Karcok.

Ördöge van

Hibrid rezsimnek is beillő sorozatunkban Stephen King felel a nem evilági tartalmakért (és az alapul szolgáló regényért), Richard Price-ra pedig a nagyon is evilági viszonylatok lettek kiszignálva: utóbbiakat hívjuk embereknek.
  • - köves -
  • 2020. április 19.

A hűvös távolban

Alex Garland eleinte forgatókönyvíróként (28 nappal később, Napfény, Ne engedj el!), majd rendezőként is (Ex Machina, Expedíció) az izgalmas, diszkréten filozofikus, középfajú sci-fi egyik iparosa.

Félmeztelen valóság

Úgy tűnik, a nemek közötti egyenlőség harca szintet lépett, és immár – talán tudat alatti bosszúvágytól hajtva – igény támadt a férfiak tárgyiasítására is. Ám a nőknek mintha nem nagyon menne ez: még egy jóleső fantáziálgatáshoz is intellektuális ürügyre van szükségük. Így hát sci-fit olvasnak transznemű fiúk letapasztott mellekkel Londonban, viktoriánus klasszikusokat idéznek a vízimentők Todmordenben, Budapesten pedig a színészek skót kockás szoknyában bénázva szirtakiznak.
  • Gubán Mária
  • 2020. április 19.

„Sznob, de menő”

A Black Bartóknál jobb dolog aligha történt mostanában a magyar undergrounddal. Zakatoló, elektronikus blues-punk, energikus koncertek és kizárólag bakeliten megjelent nagylemez. Ezek mellett az Iggy Pop előzenekaraként adott koncertjükről és a pesti klubélet átalakulásáról is beszélgettünk az együttes énekesével.
  • Soós Tamás
  • 2020. április 19.

Életben maradt

A most 25 éves, vörös hajú Archy Ivan Marshallnak nem volt könnyű gyerekkora: korán elváltak a szülei, ezért folyamatosan ingáznia kellett rendkívül szigorú apja és mindent megengedő édesanyja között a brit fővárosban.

Német és zsidó

Bennjárunk a német zenei romantika sűrűjében, elsőre okvetlenül ilyen érzésünk támadhat, amint a DG új kiadványáról megszólal a magyar közönség számára alkalmasint teljességgel ismeretlen 19. századi zeneszerző, Louis Lewandowski muzsikája.