Ma már ugyan vajmi kevés jel utal rá, de ettől még tény, hogy úgy negyven éve a Hovanscsina nem pusztán játszott és népszerű, de egyúttal fontos opera is volt Budapesten.
Magyartanárokat megbotránkoztató erős kijelentésekkel van tele Háy János újrahangolt magyar irodalomtörténete. A szerzővel új könyvéről, az írás céljáról, a branddé válásról, a Szépírók Társaságának legutóbbi botrányáról, a kultúrharc színvonaláról beszélgettünk. S arról is, hogy Orbán Viktor el tudja-e venni a kedvét.
Végre magyarul is elérhető az Isten veled, Columbus, ami miatt megpróbálták elhallgattatni a szerzőt, akiből aztán Amerika legnagyobb írója vált – a Sorközön rögtön bele is olvashat.
Hiába jut eszébe azoknak is az ikonikus mondat, akik élőben valószínűleg nem hallották annak idején, manapság már nem hangzik el a titokzatos figyelmeztetés a Vízállásjelentésekben, miszerint „hajóvonták találkozása tilos!”
Eljátszotta Hamletet, Bicska Maxit, Sztálint és a Mágnás Miska címszerepét; volt ügyeletes „csinos zseni”, a magyar színházi élet tán leggyűlöltebb alakja, valamint a megújulását vidéken kereső középkorú színész. Szüntelenül önelemző – és néha öntetszelgő – intellektusa egyszerre ártott is, használt is Gábor Miklós (1919–1998) művészetének.
1945. március 24-én este úgynevezett „bajtársi ünnepet” rendeztek a burgenlandi városka, Rechnitz, vagyis Rohonc kastélyában, melyet gróf Batthyány Iván és neje, Thyssen-Bornemisza Margit uralt. A jórészt az SS és egyéb gyilkos náci szervezetek képviselőiből álló vendégsereg a hosszúra nyúlt és orgiasztikus jellegű összejövetel záróaktusa gyanánt lemészárolt 180, Magyarországról deportált munkaszolgálatost.
Kim Corbisier 27 évesen öngyilkos lett – kiugrott egy erkélyről 2012-ben. Két embert ismertem, aki nekrológot írt róla, vagy szóban megemlékezett életéről és haláláról. Pár év múlva mindketten öngyilkosok lettek.
Az avantgárd jazz legendája új zenekarával, a Markerrel adott dupla koncertet a Lumenben. Ennek apropóján ültünk le Ken Vandermarkkal, hogy a politikus jazzről, a káros nosztalgiáról és arról is beszélgessünk, miért jó most Magyarországon jazzt játszani.