Ceterum censeo: a kisgazdákkal nem lehet.
A költségvetés elúsztatása feltehetőleg már tavaly elkezdődött, akkor, amikor az ő Jóskájuk "Zsigám" (már tudniillik Jóska Zsigája) portája elé nagyobb rakomány búzát ígért elplanérozni, amennyiben Járai pénzügyminiszter nem tanúsít rugalmasabb magatartást az agrártámogatások ügyében. Az idénre tervezett agrártámogatásoknak már mostanra a nyakára hágott a földminiszter, tangenciálisan lenullázva néhány évre a magyar mezőgazdaságot. Hivatala lukas zsák, amelybe számolatlanul hullanak a milliárdok, és amelybe Torgyán a múlt héten már 100 milliárd forintot igényelt valami szövetkezeti gyűlésen. Torgyán szerint ez persze csak töredéke lesz annak az 1000 milliárd forintnak, amellyel a vidék népe az elmúlt időkben a városok népét támogatta; eme érvelés kristálytiszta logikájával, gazdasági, történelmi és filozófiai megalapozottságával mi is bajosan tudnánk vitába szállni. Aggyá´ pénzt, mer´ holnaptól nem te vagy a miniszterelnök. A miniszterelnök meg ad, hiszen ha nem ad, holnaptól tényleg nem ő a miniszterelnök. Körülbelül ez lehet a miniszterelnök és a kisgazda pártvezér közötti interakció magva, és nem több, ezt a gengszterdinamikát és keresztapa-logikát cizellálhatja Orbán és Torgyán a legendás családi étkezésekkor, amelyeken egy ország sorsa dől el, és ez azért mégiscsak vérlázító. A politikai védelmi pénzbehajtás eme kategorikus imperatívusza ugyanis nem törődik a költségvetési egyensúllyal, miként avval sem, hogy minisztériumnak nevezett kisgazda-rezervátumokban ősbölények és triceratopsok és egyéb kihalásra ítélt lények kérdőjelezik meg napi nyolc órában, szép fizetésért, Magyarország komolyságát a nemzetközi szervezetekben, hogy jobb sorsra érdemes Fidesz-prodzsektek és Fidesz-káderek süllyednek bele a koalíciós kormányzás mocsarába, hogy a Fidesz-kormányzat ama hivatalnokainak, akik a gazdasági vagy politikai, vagy bármilyen józanságot képviselnék ebben az egész szánalmas cirkuszban, Torgyán kockáján forog immár nemcsak a politikai, hanem a szakmai hitelük is, aminek pedig elvben túl kéne élnie ezt a ciklust is.
De emiatt már tényleg nem is szólnánk.
Ha legalább nem vigyorognának hozzá. Legalább ne tennének úgy, mintha a koalícióval minden a legnagyobb rendben lenne, miközben nyilvánvalóan nincs vele rendben semmi, miközben minden, a kisgazdák felügyelete alá tartozó területen káosz tenyészik; legalább ne tennének úgy, mintha a kormány megalakulása óta tartó koalíciós konfliktusok nem bénítanák meg az állam életének fontos gócpontjait; és mintha mindeközben nem Horn Gyulában, a leendő koalíciós partnerben kezdené el felfedezni mind Orbán, mind pedig a kisgazdák egy része a helyzet kulcsát.
Ez így ugyanis - miként a Fidesz legfelsőbb vezetőinek "kommunikációs csodastratégiája", melynek leglényege az, hogy kizárólag a saját alfelükben tanyát vert újságírók szájába adott kérdésekre hajlandók a nyilvánosság előtt válaszolni - gyerekes gyávaságra vall.
Pedig a szembenézés a koalíció mérlegével előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. A számok ugyanis nem bírnak hazudni, még ha kiverik is a fogukat.
