Hangyás kép

  • 1999. május 20.

Publicisztika

A Maszop képviselőcsoportja a fővárosi főügyészhez, az SZDSZ-frakció a házelnökhöz fordult, nagyjából ugyanazzal a "problémával". Ugyan tennének már valamit a Magyar Televízió Rt. kuratóriuma csonka elnökségének törvénytelen működése ügyében.

A Maszop képviselőcsoportja a fővárosi főügyészhez, az SZDSZ-frakció a házelnökhöz fordult, nagyjából ugyanazzal a "problémával". Ugyan tennének már valamit a Magyar Televízió Rt. kuratóriuma csonka elnökségének törvénytelen működése ügyében.

A törvénytelenség: tényálladék. A cégbíróság kimondta, az elnökség négy kormánypárti tagja minden, csak nem testület, ilyenformán határozatokat sem hozhat. A cég jelenlegi működése folyamatos törvényszegés.

Ebben a helyzetben érkezik egy csávó a Duna tévéből (még korábban meg a Békéscsaba-ifiből, de ez most mellékszál), akinek lenne egy lövése a Szabadság téri holtak házának reanimálásához, ahhoz, amit az ellenzék (is) kifogásol: a tízmilliárdos adóssághoz, a műsorszolgáltatás már-már a kriminalitás határát súroló színvonalához, az egyszerre jelentkező túl- és alulfoglalkoztatottsághoz. A csávó működőképesnek tetsző elképzelésekkel bír a cég gazdasági talpra állításáról, sőt kimondja azt is, hogy a közszolgálati televíziónak nem kereskedelmi, hanem közszolgálati műsorokat kell produkálnia a fennmaradásához. Mivel a csávó senkinek se kutyája, se macskája a Szabadság téren, jó okkal gondolhatjuk, hogy lesz bátorsága elképzeléseit megvalósítani, hogy végre ki lesznek kúrva azok a "központi állományba" helyezett "munkatársak", akik évek óta csak a fizetésükért járnak be, műsornak még a közelébe se szagoltak (hála istennek egyébként), hogy ezentúl nem lehet egész műsorokat és archívumokat kimenekíteni a kereskedelmi tévékhez, hogy véget ér az állami tévé reklámidejének magáncélú fosztogatása.

Tudja, meri, teszi.

Nos, a teszi hibádzik.

Hiába tenné, ha egyszer az, amit tesz, eleve törvénytelenségben gyökerezik. ´t a bizonyítottan illegitim, csonka kuratórium helyezte az ügyvezető elnöki székbe. Lehetetlenné van téve, már a startvonaltól.

És nem igaz, hogy ezt nem tudták, akik odarakták, vagy akik leszóltak az odarakóknak. Ám láthatóan legjobb szakértőik feje is bagatell tét nekik magas játszmájukban, aminek lényege, hogy akkor lehet játszani, ha nincsenek érvényes szabályai.

Hacsak az nem, hogy az van, amit én mondok.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.