Ara-Kovács Attila: Mérsékelt szél (A Romániai Magyar Demokrata Szövetség VI. kongresszusáról)

publikálva
1999/20. (05. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bármit mondjanak is a most lényegében újraválasztott RMDSZ-vezetés kritikusai, az erdélyi magyarok pártja a múlt hét végi kongresszus után bizonyos értelemben már más lesz, mint korábban. Alapvető változtatások történtek ugyanis, amelyek részben az RMDSZ kormányzati felelősségvállalásának a következményei, részint pedig abból fakadnak, hogy a romániai politikai élet is - az 1996 novemberében tartott választásokat követően - sok tekintetben alkalmazkodni kényszerült az európai normákhoz. Nem vitás, az RMDSZ nagyon rászorult a megújulásra. Belső struktúrája alig változott az évek során, és ez - sok esetben - akadályává vált a professzionális munkának. Az új feladatokhoz képest az eddigi, kongresszust megelőző szervezeti struktúra anakronisztikusnak számított. Az RMDSZ olyan párt belső adottságait volt kénytelen magával cipelni, amelyet egykoron kifejezetten ellenzékinek "terveztek", és amelynek hatalomra kerüléséről - őszintén szólva - korábban senki sem fantáziált. Markó Béla elnök és a mérsékelt szárny szemére épp ezeket a hiányosságokat vetette a radikális ellenzék, mindazonáltal érveik és programjuk mégsem annyira a konkrét hibákat célozták, hisz javaslataik - például a kormányból való azonnali kilépés - visszataszította volna az RMDSZ-t az ellenzéki elszigeteltségbe, és olyanokkal kellett volna összehangolnia kritikáit a mai kormánnyal szemben, akikről minden elmondható, kivéve az, hogy magyarbarátok és civilizáltak lennének.

Bármit mondjanak is a most lényegében újraválasztott RMDSZ-vezetés kritikusai, az erdélyi magyarok pártja a múlt hét végi kongresszus után bizonyos értelemben már más lesz, mint korábban. Alapvető változtatások történtek ugyanis, amelyek részben az RMDSZ kormányzati felelősségvállalásának a következményei, részint pedig abból fakadnak, hogy a romániai politikai élet is - az 1996 novemberében tartott választásokat követően - sok tekintetben alkalmazkodni kényszerült az európai normákhoz. Nem vitás, az RMDSZ nagyon rászorult a megújulásra. Belső struktúrája alig változott az évek során, és ez - sok esetben - akadályává vált a professzionális munkának. Az új feladatokhoz képest az eddigi, kongresszust megelőző szervezeti struktúra anakronisztikusnak számított. Az RMDSZ olyan párt belső adottságait volt kénytelen magával cipelni, amelyet egykoron kifejezetten ellenzékinek "terveztek", és amelynek hatalomra kerüléséről - őszintén szólva - korábban senki sem fantáziált. Markó Béla elnök és a mérsékelt szárny szemére épp ezeket a hiányosságokat vetette a radikális ellenzék, mindazonáltal érveik és programjuk mégsem annyira a konkrét hibákat célozták, hisz javaslataik - például a kormányból való azonnali kilépés - visszataszította volna az RMDSZ-t az ellenzéki elszigeteltségbe, és olyanokkal kellett volna összehangolnia kritikáit a mai kormánnyal szemben, akikről minden elmondható, kivéve az, hogy magyarbarátok és civilizáltak lennének.

A radikális ellenzék mégis némi helyzeti előnnyel indulhatott a mostani, Csíkszeredában megtartott kongresszuson. Az ország állapota ugyanis nemigen kedvezett azoknak, akik az eddigi konstruktív munka folytatásában hittek, és akik arra szerették volna felkészíteni a pártot, hogy a többi demokratikus erő szövetségeseként vívja meg napi - illetve stratégiai - csatáit a liberális társadalom és a nemzetiségi jogok védelméért. A mindinkább parttalanná váló gazdasági válság, a pénzügyek időnkénti összeomlása, a privatizálás akadozása és egy - a Bokros-csomagnál összehasonlíthatatlanul keményebb - takarékossági program meghirdetése lényegében ismét kezdeményező helyzetbe hozta azt az ellenzéket, amely ugyan alkalmasabb gazdasági elképzelésekkel még sohasem állt elő, de az elkeseredett román tömegeket mindig kész volt nacionalista, gyűlölködő illúziókkal traktálni. Egy, még áprilisban készített közvélemény-kutatás a kormány legnagyobb pártjának, a Parasztpártnak már csak 1,7 százalékot jósolt azonnali választások esetén. Ion Iliescu posztkommunista ellenzéki pártja viszont vészesen közelít a 30 százalék felé. Az RMDSZ persze számíthat 6-7 százalékra az ottani magyarság - szintén nemzeti alapon garantált - hűsége folytán, ám ez az arány mit sem mond azokról a véleményekről, amelyeket e szavazótábor a párt vezetésével szemben egyre gyakrabban megfogalmazott. Sokan úgy vélték, hogy a magyarok pártjának semmi keresnivalója egy olyan kormányban, amely nem tesz értük eleget. Való igaz, az 1996-98 között működő Victor Ciorbea-kabinet éppúgy adós maradt sok korábbi ígérettel, miként az azóta hatalmon lévő Radu Vasile-kormány. Egyebek mellett ma sincs magyar tannyelvű egyetem; az egyházi ingatlanok visszaadásának folyamata is megrekedt. Ez utóbbi - nemzetiségi szempontból - főként a valamivel több mint egymillió magyar nemzetiségű római katolikust érinti. Mindazonáltal a kormányzat sok olyan intézkedést támogatott, különösen regionális szinten, amelyek gazdasági és adminisztratív szempontból megerősítették a nemzetiségi vidékek helyzetét. Az együttműködés a különböző etnikumok között e vidékeken kielégítő, sőt ha az Iliescu-korszak vészteljes feszültségeire gondolunk, kiválónak mondható. Eközben pedig, ha az RMDSZ befolyása nem is nőtt kellő mértékben, politikai súlya mégis gyarapodott; és olyan tényezővé vált, amely - különös tekintettel a romániai euroatlanti kapcsolatokra és célokra - képesnek bizonyult alakítani az ország jövőjét. Persze nem véletlen, hogy épp a kongresszust megelőző napokban fogadta el a román szenátus az addig oly sokat vitatott és halogatott önkormányzati törvény nemzetiségi vonatkozású cikkelyeit. Meglehetősen direkt válasz volt ez azokra a - főként a radikálisok pártelnökjelöltje, Kincses Előd által hangoztatott - kifogásokra, hogy az RMDSZ előző vezetése elszalasztotta a demokratikus koalíció hatalomra kerülése (1996 novembere) és a NATO-bővítést elhatározó, illetve a csatlakozó országok első köréből Romániát kizáró madridi találkozó (1997 júliusa) közötti időszak nagy esélyeit. Az önkormányzati törvény legtöbb cikkelyének szenátusi jóváhagyása tehát mindenképpen azt a benyomást akarta erősíteni, hogy Markóék programja nem bukott meg teljesen. Hasonló közvetlen célokat szolgált a kongresszus előkészítésének egyetlen, nagyobb érzelmeket kiváltó eseménye, a MIÉP-delegáció meghívásának visszavonása az RMDSZ részéről. Úgy tudni, Csurka és csapata a legszélsőségesebb álláspontú csoportok számára tervezett látványos - a nemzetközi támogatás illúzióját nyújtó - segítséget adni, és ezzel eleve ellensúlyozni minden olyan érvet, amely a mérsékeltek viszonylagos sikereit bizonyíthatta volna.

Az RMDSZ állásfoglalása mindenesetre jelezte a magyar jobboldalnak - beleértve a kormányzó Fideszt is -, hol húzódnak a kisebbségi szervezetek ügyeibe való beavatkozás határai. (A csurkista vonulatot támogató, enyhén náci lapocskát, az Erdélyi Naplót például a Fidesz hathatós anyagi segítsége tartotta mindig is életben.) Nem maradt eddig sem titokban az a nagyarányú anyagi segítség és szóbeli bátorítás, melyben a Markó Béla politikájával elégedetlenkedő radikálisok a budapesti kormányzat jóvoltából részesültek. Nem lehet vitás az sem, hogy a Markó pártelnökkel szemben fellépő Kincses Előd - aki korábban a Magyarok Világszövetségének volt a főtitkára - szintúgy fideszes ötlet nyomán fedezte föl önmagában a pártelnöki ambíciókat. Persze semmi különösebb baj nincs abban, ha Kincses Markóval szemben határozottabb politikát szorgalmaz; emberileg minden adottsága megvan ehhez. Képzett vitázó, okos taktikus, kiváló ügyvéd és nem utolsósorban becsületes ember. Mindössze a hátterével van baj; azokkal, akik támogatják fellépését Markóval szemben. Ezek - a kolozsvári és a temesvári RMDSZ-es szervezetek hangadóiként - tulajdonképpen a Lendvay utca meghosszabbított kezének számítanak. Egyébként köztudott róluk, hogy eddig sem a politikai realitás inspirálta tetteiket, inkább a pozíciók, a stallumok és a gazdasági lehetőségek újraelosztásának a vágya. Nevükben programot lehet hirdetni, azt megvalósítani azonban aligha. Akkor, amikor a kongresszusi küldöttek többsége Markó Béla mellett adta le szavazatát, alighanem ezt a következtetést akarta kifejezésre juttatni; pontosan úgy, amiként a Csurkának mutatott füge gesztusában is az Orbán Viktor-Németh Zsolt páros nemzetvédő lendületével szembeni fenntartások jutottak mindenekelőtt kifejezésre.

E VI. kongresszussal lezárult az RMDSZ előtörténete; mi több, hagyományos értelemben véve ez volt a párt utolsó kongresszusa. A tisztségviselőket ezt követően a párttagok között szervezendő választások révén fogják pozícióba emelni. Az első ilyen eseményre - a mostani döntés szerint - idén ősszel kerül majd sor. E tekintetben igazán fontos Markó Béla újraválasztása, hisz az általa meghatározott új elnökség hivatott megszervezni az őszi megmérettetést; ekként lehetősége is lesz arra, hogy befolyásolja annak kimenetelét. Erre pedig igencsak szükség van egy olyan helyzetben, melyben az RMDSZ sohasem lehet tökéletes nyerő. Ne legyenek illúzióink, a román parlament aligha egyezik majd bele a koalíciós szerződésben foglaltak maradéktalan valóra váltásába; a jövő év végére várható általános választások pedig a már említett zord lehetőségeket vetítik a párt elé. Mindazonáltal e kongresszus bizonyította a leginkább azoknak a tanulságoknak a hasznát, amelyekre az RMDSZ mint kormányzó tényező az elmúlt nem egészen három esztendőben szert tett. A párt "felnőtté" vált, minden értelemben; ezt követően már nemigen lehet kívülről irányítani.

Mindemellett a budapesti magyar jobboldal most kudarcot vallott Markó-ellenes konspirációi sem csak hatalomgyarapítási célokat szolgáltak. Kincses Előd előtérbe tolásával Orbán Viktor és Németh Zsolt tulajdonképpen - a jobboldal szempontjából is mindinkább terhes - Tőkést Lászlót próbálta háttérbe szorítani. Meglehet, sem Kincses, sem pedig Tőkés nem volt eddig tisztában azzal, milyen szerepet és jövőt is szántak nekik budapesti barátaik, de a mostani kongresszust követően alighanem ezen is el kell majd gondolkodniuk. Ugyanis egyikük sem kerülheti meg, hogy vadonatúj álláspontot alakítson ki a 2003-ig újabb felhatalmazást kapott Markó Bélával kapcsolatban; és ebből az önrevízióból a Fidesz sem vonhatja ki magát.

publikálva
1999/20. (05. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk