Kiállítás: A test vörös ördöge (Spartakiádok világa)

  • Kovácsy Tibor
  • 2001. május 31.

Zene

Ki így, ki meg úgy szublimálja a méretprobléma körüli tipikus férfiszorongást. Van, aki nagy terepjárót, van, aki - sok kicsi sokra megy alapon - grandiózus tömegeket mozgat. Ámbár az utóbbinak a kellő mértékű - lehetőleg totális - hatalom is előfeltétele.
Ki így, ki meg úgy szublimálja a méretprobléma körüli tipikus férfiszorongást. Van, aki nagy terepjárót, van, aki - sok kicsi sokra megy alapon - grandiózus tömegeket mozgat. Ámbár az utóbbinak a kellő mértékű - lehetőleg totális - hatalom is előfeltétele. Az említett szorongás természetesen lehet éppenséggel indokolt is, és hogy rögtön kilépjünk a bevezetőben felvetett probléma kicsinyke világából, helyezkedjünk az általános értelemben vett kisebbrendűség elvontabb szintjére, oda, ahonnan a múlt századi tömeg- és látványtorna is ered. A Testformációk című kiállítás tájékoztató szövegei rámutatnak, hogy a szocializmus stadionjaiban bemutatott bombasztikus élőképek gyökerei a nemzeti vagy társadalmi alacsonyabbrendűségből való kitörés vágya körül keresendők. A németek jártak az élen, nekik már az 1848-as forradalmak előtt megvolt a tornászmozgalmuk, a fegyelmezett egységben mozduló testek a fegyelmezett, egységes Németország vágyának voltak egyfajta előképei. A szintén nemzeti felszabadulásideológiát hirdető cseh Sokol (sólyom) mozgalom ezt a példát követte, és a katalógus irodalomjegyzéke alapján arra következtethetünk, hogy egy másik kis nép, a dánság is adózott az egy ütemre történő testgyakorlás szenvedélyének.

A kompenzációs erőfeszítések világából a nácik tették meg az első lépéseket az egyszerre mozduló testek offenzív, mondhatni hatalomlegitimáló felhasználása felé. A nemzeti tradíciókból először Csehszlovákiában nőttek át a tornaünnepélyek az elkezdődött, szocialista jövő hatalmi szóval diktált és manipulált látszateufóriájába. Ekkortól nevezik ezeket a valóságos szertartássá merevedő eseményeket spartakiádnak, a rabszolgasors ellen fellázadó gladiátor, Spartacus felkelésére utalva.

A rendezvények célja a szervezők felől nézve az erő, az optimista, fiatalos lendület reprezentálása volt rendszertől és konkrét ideológiai indíttatástól lényegében függetlenül. A résztvevők pedig - már amennyiben önként vagy legalább kedvvel végezték a közös gyakorlatokat - mintegy feloldódtak a fegyelmezett engedelmesség,

az alávettetés kéjközösségében,

egész testükkel ajánlkozva föl a transzcendens célok szolgálatára. Így olvadt perverz, mert féloldalas egységbe a célokat kijelölő ideológiai és/vagy politikai hatalom a tömeggel, amelyen uralkodott. A féloldalasság ott jelentkezett, hogy az arctalan, egyéniségét levetkőző embermasszán belül az egyformaságig egyszerűsödött egyenlőség tökéletesítése volt a mozgatóerő, a rendezvények szervezői viszont toronymagasan a tömeg, e kiszolgáltatottak fölött álltak, kedvükre mozgatták őket. Ezek az ünnepségek Spartacusra már legfeljebb csak bukásában, a keresztre feszített rabszolgák végtelen sorának látványát idézve utalnak.

De nézzük magát a kiállítást. A fényképkiállítás fekete-fehér síkját inkább csak illusztratív jelleggel oldják a régi tornazsámolyok, -padok és -szekrények, az iskolai tornatermek mindmáig használatos, dizájnjukban természetesen némileg korszerűsödött berendezési tárgyai. A szabadgyakorlatok fél évszázada még ugyancsak bevett kellékei, a fabuzogányok és az ablakkilincsekre akasztott nehéz, kétfülű bőr homokzsákok viszont már igazi muzeális tárgyakként szemlélhetők. Érdemes végignézni a több monitoron folyamatosan vetített archív filmrészleteket, a hatalmasok pökhendi oldottságát, az elnyomottak meghasonlott önfeledtségét, de az eredeti hangulat egyik fontos kellékét, a megafonokból recsegve bömbölő menetzenét, a harsogó érctorkok hátborzongató militanciáját nehéz felidézni az illedelmes kiállítási csendben.

A rendezők objektivitásra törekvő szándéka megakadályozza, hogy pusztán gépies és unott viszolygással nézzük végig az alávetetteket arctalan, bárgyú tömeggé formáló diktatúra grasszálásának ezeket a lenyomatait. A történelmi gyökereknek és az ünnepségek élőképvilága egyfajta modernizálódásának, mondhatni, látványszintű felhígulásának a bemutatása sokkal inkább a kérdezősködő kíváncsiság nyugtalanságát ébreszti fel a nézőben. Látva a végül elmaradt 1990-es Csehszlovák Spartakiád próbáiról és terveiről bemutatott képeket, amelyeken a prágai Strahov stadiont elözönlő tornásznők már

szinte mazsorettként

jelennek meg, felmerül a kérdés: voltaképpen hol húzódik a határ a között, amikor a ritmusra mozgó csoportozat nem túl igényes szórakoztatást nyújt csupán, és a között, amikor a tömeg alárendelt eszközzé válik? A létszám a meghatározó? Egyszerűen a politikai kontextus? Netán az dönt, hogy mennyire van jelen magában a mozgássorban a játékosság, a látványosság, illetve hol válik döntő elemmé a fegyelem?

Csehországban a rendszerváltás után az eredeti Sokol mozgalom újjáéledt, de hogy az egységes erő új keletű demonstrációja kevésbé volna nyugtalanító azáltal, hogy Havel elnök is áldását adta rá, erősen kérdéses. Azt viszont mindenképpen megállapíthatjuk, hogy a testgyakorlásnak manapság mindenképpen az individuális formái viszik a prímet a konditermek és aerobikórák világában. Hogy ennek haladottabb-e a szellemisége - ezt itt szerencsére nem kell eldöntenünk. Tény, hogy ma már az egyén építi a testét, hogy aztán versengő módon közszemlére tegye. Ebben is jelen van persze egyfajta önkéntes alkalmazkodás egy kívülről diktált, általános eszményhez, ott van az önkorlátozó önfegyelmezés szándéka is, amit azonban a vállalt és tudatos öncélúság állít szembe a spartakiádok világával.

Kovácsy Tibor

Testformációk - Tömegjelenetek a kommunizmusból; Centrális Galéria, Bp. V., Nádor u. 11.; nyitva július 22-ig, hétköznapokon 14-18, hétvégén 10-18 óráig, hétfőn zárva

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.