Eörsi István: Hogyan is állunk azzal a beszarással?

publikálva
2001/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Be vagytok szarva" - kiabálja vádlón Tamás Gáspár Miklós dolgozatának címe a május 24-i Magyar Narancsban. Állítását jól kiválasztott, meggyőző példákkal bizonyítja: kormányzati visszaéléseket sorol fel, a pancser Fidesz-vezérek felstilizálásának undorító eseteit, a "szervilis nyilvánosság" mazochista mutatványait. Minderre bólintok, olykor lelkesen is, mert az indulat szülte szöveg boszorkányos telitalálatokat tálal az olvasó elé. Mégsem hagy nyugodni a cím: kik vannak beszarva? A többes szám arra utal, hogy minden tollforgató, és egyáltalán mindenki be van szarva, aki manapság humán értelmiségiként forgolódik a szellemi termékek piacán. Mindenki - egyetlen kivétellel. A többes szám második személyű létige nem hagy kétséget afelől, hogy ki ez a kivétel.

"Be vagytok szarva" - kiabálja vádlón Tamás Gáspár Miklós dolgozatának címe a május 24-i Magyar Narancsban. Állítását jól kiválasztott, meggyőző példákkal bizonyítja: kormányzati visszaéléseket sorol fel, a pancser Fidesz-vezérek felstilizálásának undorító eseteit, a "szervilis nyilvánosság" mazochista mutatványait. Minderre bólintok, olykor lelkesen is, mert az indulat szülte szöveg boszorkányos telitalálatokat tálal az olvasó elé. Mégsem hagy nyugodni a cím: kik vannak beszarva? A többes szám arra utal, hogy minden tollforgató, és egyáltalán mindenki be van szarva, aki manapság humán értelmiségiként forgolódik a szellemi termékek piacán. Mindenki - egyetlen kivétellel. A többes szám második személyű létige nem hagy kétséget afelől, hogy ki ez a kivétel.

A szóban forgó beszartság nem új keletű. Az értelmiség a forradalom, majd a prágai tavasz leverése után alternatívák híján kifejlesztette magában az érvényesüléshez szükséges szervilis hajlamokat. Persze abban az időben is akadtak kivételek, mégpedig nem csupán egyetlen személy. De a többség meghatározó élménye az volt, hogy jól jár, ha alkalmazkodik a centralizált hatalom igényeihez.

A Fidesz-kormány Aczél György három "T"-jéből csak egyet használhat fel az értelmiség bedarálására. Tiltásra alkotmányos okokból nem vállalkozhat, a tűrés ugyancsak alkotmányos okból keserű kötelessége, de a támogatás terén hanyag törvényeink nagy szabadságot biztosítanak neki, és ezt a törvények áthágásának útján még ki is tágítja, elképesztő mértékben. A támogatás reménye és a támogatás elvesztése miatt érzett félelem mozgósította a hivatalnoki és a vállalkozói értelmiség nagy többségének, továbbá az alkotó értelmiség kevésbé állóképes részének lelkében nem túl mélyen szunnyadozó kádárista reflexeket. Ennek tulajdoníthatók azok a roppant sikerek, amelyeket a Fidesz a humán értelmiség beszaratásának terén elért. Egyik írásomban úgy jellemeztem a jelenlegi kormány általános politikáját, hogy ez pluralisztikus körülmények között maximálisan érvényesíti az egypártrendszer hatalomgyakorlási technikáját. Kulturális politikájára különösen érvényes ez a megállapítás. Ettől a kormánytól azok kapnak pénzt, paripát és fegyvert, akik hajlandók kompromittálódni vele. Elősegíti az efféle hajlandóságot, hogy jelenlegi körülményeink között a beszart alkotó vagy kultúrhivatalnok az akolba bekocogva nem szarosnak, hanem élelmes vállalkozónak érezheti magát, aki a helyzet gyors felismeréséből profitál. Vélheti úgy is, hogy felkínálkozása üzlettársi gesztus, mely éppen ezért erkölcsileg nem kárhoztatható.

"Szegény Tibor - mondta a hatvanas évek közepén Lukács György Déryről -, lábon veszik meg, mint a gabonát." "Mondd meg neki, hogy menjen el Várhegyihez" - üzente Halász Péternek egy színésznővel Forgách András (nevét Halász Péter kifejezett kérésére írom ide), amikor meghallotta, hogy Halász és Jeles színházat kapott ugyan, de nem kapott hozzá elegendő pénzt. Várhegyitől majd kap pénzt, üzente, legfeljebb le kell nyilatkoznia, hogy nem Demszkytől, hanem tőle kapta, csak arra vigyázzon (ezt is Halász Péter kérésére írom ide), hogy Eörsi István erről ne szerezzen tudomást. A bárkás Csányi János szintén elment Várhegyihez, üzente, és egy nagy kalap pénzzel vonulhatott haza. Az efféle, Forgách-formájú, gomolygó halmazállapotú kolléga el sem tudja képzelni, hogy egy hatalmi érdekektől független művész nem azért hányt fittyet Aczél Györgynek évtizedeken át, hogy most egy még siralmasabb, pitibb, közbűntényes szagot árasztó nyikhajnak gazsuláljon. (Zárójelben megjegyzem, hogy ez a szag sokáig kíséri még Várhegyit, és még sokáig nem születik perében ítélet, mert a bírói és/vagy ügyészi testület kebelében valakik rettegni méltóztatnak.) Halász kéretlen tanácsadója agyafúrtnak gondolja magát, holott valójában bedobta a törülközőt, vagy Tamás Gáspár Miklós célratörő kifejezésével élve: beszart. De Halász Péter nem dobta be a törülközőt, és be se szart, így hát TGM cikkének címe igazságtalanul bánt el vele.

Engem örömmel tölt el, hogy mennyi emberrel bánt el igazságtalanul ez a cím. Neveket nem sorolok fel, mert nem szívesen bántanám meg azokat, akikről véletlenül megfeledkezem. Tamás Gáspár Miklós sajnos még fölöttébb eredeti és helytálló gondolatainak színpompás rakétáit is mesterségesen felfokozott és ezért nem teljesen igazságos indulatok hajtóerejével röpteti egünkre. Mindazonáltal pontosan jellemzi a humán értelmiség túlnyomó többségének megalázó és kicsinyes fegyverletételét. Ebben nem túloz: a közszolgálati média alkalmazottai elképesztő gyávasággal veszik tudomásul a politikai irányítás elnácisodását vagy elmiépesedését, hogy rokon értelmű szóval éljek. Aki fellép ez ellen, pillanatokon belül tapasztalja, hogy még vele egyébként elvileg egyetértő kollégáinak többsége is hibbantnak tekinti. A demokratikus lapok szintén elégtelenre vizsgáztak, amikor a Fidesz-ceremóniáról kitiltott Magyar Hírlappal úgy voltak szolidárisak, hogy nem voltak azok. A diszkriminációra csak távolmaradásukkal lett volna szabad válaszolniuk. Tamás Gáspár Miklósnak tehát van oka arra, hogy megvesse "a berezelt, már chartázni is képtelen szoclib médiabagázs"-t. Találóan vázolja a berezelés néhány lehetséges okát is: "a Magyar Köztársaság alkotmányos intézményei egyáltalán nem működnek rendeltetésszerűen", "a kormányzat nem hajtja végre a neki nem tetsző törvényeket, nem adja ki a neki nem tetsző önkormányzatok jussát, elvonja, tetszése szerint osztogatja a költségvetési pénzeket" és így tovább. De mintha azt gondolná, hogy a bajok gyökere az írástudók némaságában rejlik, abban, hogy mindezt "nem írjátok meg, mert be vagytok szarva".

Szerintem jó néhányan megírjuk mindezt. Beszari értelmiségit ugyanolyan számban tapasztalunk ma is, mint a Kádár-korszakban, de a nem beszariakból ma több van. Ezért olyan szembeszökő a Fidesz-pimaszság újszerűsége. A Kádár-korszakban az ellenzék akcióit és írásos dokumentumait a legmagasabb szinten elemezték, így hát fontosabbnak érezhettük magunkat, mint amilyenek voltunk. Ma azonban, noha több diffamáló, rejtőzködő tényt írhatunk meg, és több információval rendelkezünk, mint a pártállam idején, a Fidesz vezetőit egyszerűen nem érdekli, hogy leleplezik-e őket. Nem is lehet leleplezni őket, mert nyíltan garázdálkodnak. Példa erre Simicska Lajos teljes egzisztenciája, ez az egyetemleges botrány, vagy a Nemzeti Színház gyalázatos históriája. Újabb példa: egy Káel Csaba nevezetű reklámfilmkészítő, a miniszterelnök útjairól készített propagandafilmek ihletett rendezője egyszer csak operafilm-rendezővé lép elő. 767 millió forintot bocsátanak rendelkezésére egy Bánk bánról szóló dalmű megfilmesítésének céljára, miközben az egész filmszakma 500-600 millió forintért kuncsorog, mert még arra sincs pénze, hogy befejezzen 26 megkezdett filmet. A gyártó cég, az Orbán Viktor utazásait és programjait dokumentáló Ezüsthajó Kft. két bőrt húzhat le az ezüstrókáról: szokatlan, de csöppet sem meglepő módon övé az elkészült produkció forgalmazásának joga is. Már tudni lehet, hogy videováltozat is készül, és ezt minden magyar tanintézet megkapja majd. Wermer András, Orbán Viktor személyes tanácsadója, országimázs-alakító szakember lesz az eddig szintén inkább országimázs-építésben jeleskedő Káel Csaba elsőfilmes rendező művének producere. Nem tudni, megpályázta-e Káel a támogatást, vagy e nélkül is megy a dolog, a pénzt mindenesetre még az esetleges pályáztatás előtt megígérték neki. Ha valaki aránytalannak tartja e produkció költségvetését, azzal hessentik el aggodalmait, hogy Káel nem a filmeseknek rendelt forrásból, hanem a kulturális tárca kasszájának más rekeszéből kapja a pénzt, így hát nem károsítja meg a többi filmest. Nem károsít meg mást, csak az adófizetőket, akiket megilletne, hogy kultúrára fordítható forintjaikat kizárólag szakmai szempontok alapján osszák szét.

Bánk bán tudomásom szerint törvénysértés nélkül dalolászhat az Ezüsthajón. Erkölcsileg viszont elképesztően szemérmetlen intézkedéssorozattal állunk szemben. Ha ekkora szakadék tátong az írott jog és a normális erkölcsi érzék között, akkor úgy érezzük magunkat, mint a mélytengeri hal, aki egyszer csak észleli, hogy hálóban vonszolják fölfelé. Émelygés fog el, és szorongás, mindjárt szétpukkadunk.

A Kádár-korszakban a központi hatalom mindenhatósága gerjesztett félelmet, most a frusztráció az értelmiségi félelem legfőbb forrása. A képmutatás kultúráját a maffia-morál brutalitása váltja fel. A képmutató legalább úgy tesz, mintha tisztelné a szabályokat, és ha leleplezik, akkor odébb sündörög, és másutt, mással próbálkozik. De az Ezüsthajó a hatalom vizein úszik, és nem torpedózható meg. A Fidesz-kuncsaftok nagy biztonságban navigálnak: a legkiválóbb tényfeltáró elemzések sem módosíthatják útvonalát. Az illetékesek, ha jónak látják, bágyadtan tagadnak, közben esetleg még kacsingatnak is jobbra-balra, időnként elindítanak egy-egy pert, amelyet másodfokon rejtelmes (hatósági beszartságokkal feltehetően összefüggő) okból többnyire megnyernek - de akár nyernek, akár veszítenek, marad minden a régiben. Ez nem politika már, hanem hatalmi üzlet, mert az eszmék és a taktikai elképzelések is kizárólag pillanatnyi árfolyamuk, nem pedig belső értékük miatt kerülnek a nyilvánosság piacára. Amikor a Fidesz-vezéreket szembesítjük pár évvel ezelőtt vallott antinacionalista és antiklerikális nézeteikkel, olyan nevetségessé válunk, mint hogyha tőzsdei spekulánsokat ostoroznánk, amiért tíz évvel ezelőtt más részvényeket vásároltak, mint ma. A közvélemény erkölcsi igényei a mélypont felé zuhannak: a spiclivédelem toleráns tettnek számít, spicligyanús és spicli pártvezérek istenről, családról, hazáról és magyarságteljesítményről hablatyolnak. A nyilvánvaló hazugságtól pedig, ha kellő agresszivitással párosul, a közönség nem elhanyagolható része orgazmus közeli állapotba kerül. Merész férfiasságot olvas ki belőle, és elragadtatva konstatálja, hogy a válaszként felsorakoztatott erkölcsi érvek hallatán a Fidesz-vezérek tíz év alatt hihetetlenül leromlott arcvonásai gúnyt fejeznek ki, vagy közönyt.

A tiltakozás hiábavalósága demoralizál, és eltorzítja még a félelmet is. Nem lehet szabályszerűen félni egy olyan hatalomtól, mely eszmények híján meggyőzhetetlen. Az a beszartság - az egzisztenciaféltésből eredő -, amelyről Tamás Gáspár Miklós beszél, jelen van még mint kádárista örökség. De jelentkezik egy újfajta beszartság is, amely már a szabadság folyománya. "Mondhatsz, amit akarsz, mi meg azt csináljuk, amit mi akarunk" - ez a Fidesz állambölcselete. És ez valóban rettegéssel töltheti el azokat, akik számon kérhető elvek és erkölcsi normák által szabályozott világban szeretnének élni. Továbbá azokat is, akik dolgozni szeretnének. Helyzetbe szeretnének jutni. Ehhez némi hűségnyilatkozat kell. "Ki lesz a védnök?" - kérdezte a Kulturális Örökség Minisztériumának egyik titkárnője telefonon a színházigazgatótól, aki támogatást kért egy koncerthez. Az igazgatónak meg kellett volna neveznie Várhegyi Attilát vagy valamelyik sasváriszilárdot, de nem fogta fel, miért kell egy koncerthez védnök. Most aztán, ha nem kap pénzt, magára vessen.

A forradalom leverése után az értelmiség vezérkarát ígérgetésekkel rábírták arra, hogy írásban helyeselje a szovjet beavatkozást. Ettől a pillanattól kezdve halhatatlanjaink és az őket követők a szovjet rendszer összeomlásáig eljátszották erkölcsi jogukat a lázadáshoz. Orbán Viktor rendszerének nincs szüksége efféle drámai fejleményre. Beérheti azzal, hogy kérelmezővé alacsonyítja az értelmiséget, és így fosztja meg szabadságától. Ez a mai beszartság funkcióváltozása. Nem a brutális megtorlástól fél, aki fél. A delikvens attól retteg, hogy ha nem ugrik elég szolgálatkészen, lemarad valamiről. A pimasz cinizmus kormánya pimasz és cinikus módon folytatja Horthy és Kádár pedagógiai munkásságát: tovább rontja a nemzeti karaktert. A "polgári" kormány korrupt alattvalókat óhajt nevelni.

publikálva
2001/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk