„A beletörődés tehetetlensége”

Labancz Dániel klinikai szakpszichológus  

A járványidőszak egyik fontos kérdése, hogy hogyan tudják a gyerekek és a kamaszok viszonylag kevés lelki sérüléssel átvészelni a bezártságot. Erről kérdeztük az UNICEF Magyarország Fiatal Nagykövetek Programjának vezetőjét.

Magyar Narancs: Milyennek látod a kamaszok helyzetét a járvány harmadik szakaszában?

Labancz Dániel: A középiskolás korosztály az egyetlen, amelyik gyakorlatilag október óta karanténban van, azaz akiknek fél éve ismét az online oktatásban kell teljesíteniük. Sokszor még a szülők sem gondolnak bele igazán, mit is jelent ez. A hozzám járó kamaszok legnagyobb része nagyon nehezen viseli, hogy a hétköznapjaik úgy telnek, hogy otthon, egyedül beülnek reggel a képernyő elé, több-kevesebb szünettel online órákat hallgatnak délután 2-ig, 3-ig, utána jön a „házi feladat”, illetve az „otthoni tanulás”, mely kifejezések a helyzet ismeretében minimum ironikusnak tűnnek. Majd jó esetben, ha a szülők engedik, illetve ha a barátaik vagy szerelmük közel lakik hozzájuk, akkor délután négy óra körül találkozhatnak egymással. Ám a társas élet 7 körül véget is ér. Ilyen keretek között a legtöbb felnőtt is hamar kiégne, nemhogy egy tizenéves, akinek az életfeladata a családról való leválás, és a külső társas kapcsolatok minél mélyebb és szélesebb spektrumú megélése. A serdülőkor ráadásul az identitás kialakulásának időszaka, amikor az ember iszonyú bizonytalan önmagában, és fokozottan igényli a külső visszajelzéseket – leginkább a családon kívülről. Erre és az egyébként természetes identitásválságra zárult rá a karantén. Ismerek olyan kiskamaszt, aki szeptemberben kezdte a középiskolát, így a zárásig adott két hónapban alig tudott kapcsolat kialakítani az új osztálytársakkal. Bizonyított tény, hogy az izoláció, a társaktól való elzártság és a magány neurobiológiai következményekkel is jár. Ilyen például a motivációért, cselekvőkészségért és összpontosításért felelős dopamin, illetve az örömérzetért, kötődésért, bizalomért felelős oxitocin szintjének csökkenése, mindez a stresszhormon szintjének növekedésével megkoronázva, ami a hangulatzavarok megjelenésének valószínűségét növeli. A bezártság, a társas izoláció olyan pszichés zavarok súlyosbodását is előidézheti, amelyeknek a szorongás az alapjuk: például a pánikzavar, az agorafóbia vagy a szociális helyzetekkel kapcsolatos szorongások. És már az is látható, hogy a klinikai depresszió, és az ezzel gyakran együtt járó reménytelenségérzés, sőt, az öngyilkossági gondolatok is nagyobb számban jelennek meg ennél a korosztálynál, a karantén közvetlen következményeként. A bizonytalanság is nagy stresszfaktor. Hogy sokszor még napokkal a kijelölt időpontok előtt sem lehetett tudni, hogy tényleg visszatérhetnek-e a suliba a barátok közé, sok kamasz érzelmi életére volt hatással.

 

Fotó: Bényi Ágoston