„Anya, én még élni fogok, amikor elpusztul a bolygó?” Több mint négyezer megosztással nyugodtan mondhatjuk, hogy bejárta a magyar internetet Hitka Viktória grafikus kilencéves kislányának kérdése.
„Igen, élni fogsz” – felelte az édesanya, hozzátéve, hogy mindent meg fog tenni, hogy kislánya „tudja, mit kell majd csinálni”, és hogy „valahogy mégse menjen tönkre a bolygó”. Nem könnyű feladat, „de egy tönkrement bolygónál egy tehetetlenül szomorú anya sem jobb” – teszi hozzá a grafikus a posztban.
Mindeközben a Hatalmas kis hazugságok című amerikai tévésorozatban inkább gúnyos felhanggal ábrázolják a dúsgazdag kaliforniai anyukák túlaggódó nevelésében és kirakattudatosságában felnőtt gyerekek szorongásait. A másodikos Amabella például pánikrohamot kap, miközben az osztályban a klímaváltozásról tanulnak, mire az iskola rendkívüli megbeszélést hív össze a felháborodott szülőknek, hogy megvitassák, mennyit is tudhatnak a gyerekek a Föld és az emberiség – nem túl rózsás kilátásokkal kecsegtető – jövőjéről. És bár a szülői értekezlet ábrázolása parodisztikus, a probléma valódi.
Klímagyász
Greta Thunberg alig 10 éves volt, amikor depressziós lett, és tíz kilót fogyott, mert megbénította a klímakatasztrófa fenyegetése, és az őt körülvevő világ szándékos tétlensége. Neki sikerült aktivizmussá fordítania az elkeseredettségét – 2018 óta rendszeresen tüntet a stockholmi parlament lépcsőjén (lásd: „A nevem Greta Thunberg”, Magyar Narancs, 2019. május 30.). De egyáltalán nem biztos, hogy minden szorongó gyerek képes a klímaharccal kompenzálni.
Peer Krisztina gyermekpszichológus megerősíti, hogy a klímakatasztrófa híre képes lehet olyan mértékben megrendíteni egyes gyerekek (és persze felnőttek) biztonságérzetét, hogy az megbetegíti őket. Ugyanakkor a Thunberg kapcsán említett gyerekkori depresszióról megjegyzi, egy ilyen súlyos reakció valószínűleg „korábbi érzelmi instabilitást, kevésbé sikeres megküzdési stratégiákat és már meglévő szorongásokat” feltételez. Persze ez nem ok arra, hogy bagatellizáljuk a klímakatasztrófa lelki hatásait, sőt, ez is jól rávilágíthat, hogy kik azok a gyerekek, akik sérülékenyebbek lehetnek.
„A nevem Greta Thunberg"
A nemzetközi közéletbe tavaly, 15 évesen berobbant svéd környezetvédő aktivista pár hónap alatt elérte, hogy találkozzon a pápával, kezet fogjon Emmanuel Macronnal, felterjesszék Nobel-békedíjra, személyében sértegesse a német szélsőjobb, támogatásáról biztosítsa Angela Merkel, a magyar kormánypropaganda-sajtóban pedig Soros-ügynöknek kiáltsák ki.
A legjobb, amit szülőként tehetünk a szorongások megelőzésére, ha az életkoruknak megfelelő szinten beszélünk a gyerekkel a klímakatasztrófáról. „Fontos önmagunkban is megfogalmazni, mi hogyan viszonyulunk a klímakatasztrófa gondolatához, mit tartunk fontosnak a klímaváltozás gondolatköréből. Ha mindezt tisztáztuk, akkor érdemes erről minél korábban beszélgetnünk a gyerekeinkkel is. A gyerekek először és elsősorban a mintakövetés és példamutatás mentén tanulnak, később ezt egészítheti ki a verbalitás, azaz a témáról való konkrét beszélgetés” – mondja a gyermekpszichológus.
De mégis mit mondhatunk a kicsiknek egy ennyire bonyolult (és sötét) problémáról, amelyet jelenleg is próbálnak megérteni a világ legjelentősebb tudósai? Peer Krisztina szerint a klímaváltozásról, mint elvont fogalomról csak akkor tud érdemben gondolkodni egy kisgyerek, ha már képes a logikai gondolkodás magasabb szintjén, számára kevésbé hozzáférhető, távoli eseményekről is elmélkedni.
| ||
„Egészen addig apró lépésekben érdemes haladnunk, annyi információt megosztva, amennyit még tud értelmezni. Például egy 2 éves már érti, hogy szemetelni csúnya dolog, de fölösleges a klímaváltozás fogalmával traktálni. Egy 6 éves már felfogja, hogy a műanyag pohár lényegében nem bomlik le, ezáltal mérgezi a Föld élővilágát. Egy 16 évessel pedig már bátran el lehet diskurálni arról, mi történik körülöttünk, és mit jelent ez a Földre, az emberiségre nézve a jövőben.”
Felmerülhet a párhuzam a klímaváltozás és a halál témája között is – nemcsak azért, mert az előbbi az utóbbit is magában foglalja, de azért is, mert mindkettő valami „elkerülhetetlen és távoli rossz”, amivel a gyerekeknek egy ponton szükségszerűen találkozniuk kell. És azért is, mert mindkettő képes lehet szorongást okozni a kicsikben. A pszichológus azt javasolja, még a párhuzam megtartása mellett is fontos, hogy a „klímagyász” kapcsán ne a haldoklás fázisai jussanak eszünkbe – szerinte ez a gyászmunkával kapcsolatban is gyakori tévedés.
„A klímakatasztrófa esetében a sokk után a tudatosulás szakaszában érezhetünk szomorúságot, bűntudatot, a szorongás megjelenhet testi tünetek formájában is, amit aztán jó esetben az aktivitás követ az átdolgozás és az adaptáció szakaszában. De az is lehet, hogy a szakaszok felcserélődnek, hogy időnként más-más érzés kerül előtérbe, ami azután befolyásolja a viselkedésünket. Megjelenhet a stratégia megalkotása, a tenni akarás érzése, és ez átalakulhat az egyén életében konkrét, mindennapi cselekedetekké. Ha ebben az időszakban támogatást – és nem szorongásra ösztökélést – kap az ember, az segíthet, hogy ténylegesen tudjon tenni (akár a konkrét életvitelét megváltoztatva) a kockázatok csökkentéséért.”
Peer Krisztina hangsúlyozza, mennyi minden múlik a kommunikáción. A bűntudatkeltő, szorongást fokozó kommunikáció könnyen azt érheti el, hogy az emberek elfordulnak a témától, így érdemes vigyázni, hogy ne „erőszakoljuk” a gyerekekre a környezettudatosságot, legalábbis ne katasztrófát felfestve győzködjük őket annak fontosságáról. A pszichológus szerint sokkal jobb stratégia, ha megpróbáljuk minél hamarabb „aktivizálni” a kicsiket: „Egy gyerek akkor fogja a környezete aktív alakítójának érezni magát, ha már egészen korán azt tapasztalja, hogy ha szól, a környezete válaszol neki. Így később sem fog kételkedni magában, hanem mer kezdeményezni, mer tenni azért, hogy a világ jobban működjön. Mert elhiszi, hogy van értelme.”
A legtudatosabb generáció
Éppen ez a célja a Lincoln Telma és Gacsó Anikó alapította, szeptemberben induló Földlakók nevű tanulócsoportnak is. A kis létszámmal dolgozó, alternatív oktatási formában a környezettudatosságé lesz a főszerep: a tervek szerint a délutáni foglalkozáson a gyerekek megművelhetik a saját magaságyásaikba ültetett zöldségeket, megtanulják az esővízgyűjtő és a komposztáló használatát, mindent átsző majd a tudatosságra nevelés elve.
Az étkeztetés növényi alapú lesz, a kézművességhez újrahasznosított alapanyagokat használnak majd, heti egyszer pedig „kirándulásra” is mennek, ahol megnézhetik, hogyan működik például egy hulladékfeldolgozó vagy egy állatmenhely. És persze téma lesz a klímaváltozás is, bár az alapítók szerint fontos, hogy ezeket a beszélgetéseket a gyerekek igényei határozzák meg: „Néha még nekem is nehéz szembesülni a klímaváltozás tényével és megérteni, miről is van szó, egy 6-7 éves gyerek pedig még egészen máshogy látja a világot. Nem hiszem, hogy célszerű lenne azzal indítani szeptember másodikán, hogy néhány évtized múlva mind meghalunk, ezért az oktatásban inkább arra koncentrálunk, hogyan tudunk ránevelődni egy olyan életmódra, amellyel képesek lehetünk ezt megelőzni” – magyarázza Lincoln Telma.
Gacsó Anikó hozzáteszi: eddig is sok „megrázó témával” kellett már szembesülniük a gyerekeknek, de szerinte az a legfontosabb, hogy ilyenkor válaszoljunk a kérdéseikre, hiszen ha valami foglalkoztatja őket, úgyis előhozakodnak vele. „Az állatvédelemről sem úgy tanítom a gyerekemet, hogy elviszem egy vágóhídra nézni, hogyan ömlik a vér. Inkább az állatok szeretetéről beszélek neki. Szerintem egyébként a gyerekek gyakran attól kezdenek szorongani, hogy úgy érzik, nekik kell megoldaniuk az összes problémát a világon, miközben azt is realizálják, hogy alig vannak eszközeik. Ezt a szorongást csak fokozza, ha a körülöttük lévő felnőttek csak legyintenek az aggodalmaikra. Érdemes tudatosítani bennük, hogy mi az, amit ők is megtehetnek, de közben arra is felhívni a figyelmet, hogy nem minden rajtunk áll – nagyon sok múlik a világunk döntéshozóin.”
A tanulócsoportban ezért a megoldásokra koncentrálnak majd, és arra, hogy megtanítsák a gyerekeket a vitakultúra fontosságára, a véleménykifejezés szabadságára. És bár nem kifejezett céljuk, hogy ökoaktivistákat neveljenek, arra Gacsó Anikó is rámutat, hogy a korán kialakult tudatosság és a gyerekek számára otthonos digitális világ kombinációja ma már jóval könnyebben sarkallja cselekvésre a fiatalokat.
Összenéznek, mosolyognak
Péntek este 7 óra, már a Parlament másik oldaláról is hallani az Andrássy-lovasszobor alatt tüntetők rigmusait. Ez a 22. pénteki nap, amikor a magyar fiatalok a Greta Thunberg nyomán terjedő Fridays for Future (FFF) kezdeményezés keretei közt demonstrálnak a klímaváltozás elleni fellépésért. Mindezt a Parlament előtt teszik annak reményében, hogy a politikusok is meghallják őket. Úgy két-három tucatnyian lehetnek, de azt mondják, ez csak a nyár miatt van, iskolaidőben többen is össze szoktak gyűlni. Egyszerre felemelő és keserű végignézni a fiatal arcokon: ránézésre főleg gimnazisták, de állítólag általános iskolások is gyakran kijönnek. Eltökéltek és jókedvűek, mégis a félelem miatt cserélték aktivizmusra a nyári szünet gondtalanságát.
| ||
A 20 éves Pribéli Levente, az FFF Magyarország egyik szervezője már 10 éves kora óta érdeklődik a természetvédelem iránt, és körülbelül két éve él környezettudatos életet. A klímaváltozással való szembesülés neki sem volt egyszerű, de az első sokk után hamar megszületett benne a vágy, hogy tegyen is valamit. „Az egyéni tettek fontosak, de önmagukban kevesek. A közösségi cselekvésre és a rendszerszintű változások követelésére is szükség van” – mesél arról, miért kezdett el az FFF szervezőjeként tevékenykedni. „Egyrészt szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét a problémára, másrészt ösztönözni a politikusainkat, hogy vegyék komolyan a témát, és legalább mondják ki, hogy ökológiai és klímavészhelyzet van.”
Peer Krisztina is megerősíti, hogy a klímaváltozással kapcsolatos szorongás leginkább a kamaszokat érintheti, akiket már foglalkoztatnak az ideológiai-társadalmi kérdések. „Az identitáskeresés, a leválás a szülőkről fontos problémák ebben az életkorban, amelyek erős szorongással tölthetik el a kamaszt – ezt tetézheti a klímaszorongás. A szorongás időnként facilitál, azaz aktivitásba fordul, vagy éppen ellenkezőleg, teljes passzivitásba taszít. Ha szülőként a szorongás jeleit tapasztaljuk – például düh, szomorúság, testi tünetek –, akkor mindenképpen beszéljünk a gyerekünkkel. A szorongás sajátja, hogy nincs tárgya, így ne lepődjünk meg, ha nem tudja pontosan megfogalmazni, mitől tart. Legyünk elérhetőek számára, ha szüksége van ránk, tudjon hozzánk fordulni. Ha a szorongás olyan méreteket ölt, hogy akadályozza a fiatal mindennapi működését, az életvitelét, forduljunk szakemberhez.”
A 19 éves Macskásy Éva elsősorban azért csatlakozott a tüntetésekhez, hogy „az egyéni szorongást közösségi cselekvésbe fordítsa”. Azt mondja, sokat segít neki, hogy nem egyedül kell szembeszállnia egy ilyen nyugtalanító problémával, és az is jó érzés, hogy hasonlóan gondolkodó fiatalok között lehet.
Amikor a szüleik véleményéről kérdezem őket, csak összenéznek és mosolyognak. És diplomatikusan fogalmaznak: „A mi generációnk egyre nagyobb része sokkal erősebben tisztában van vele, hogy ez egy gyorsan változó világ, a szüleink még egyfajta állandóságban nőttek fel – egészen más problémákkal” – magyarázza Levente. Éva azért hozzáteszi, a gyerekeiken keresztül sok szülő számára is fontosabb lesz a klímaváltozás ügye, hiszen nem kell sokat matekozni hozzá, hogy belássuk, a közeljövőre jósolt összeomlás már 30–40 éves korukra keresztülvághatja a mai fiatalok életét. „Elterveztem magamnak egy karriert, hogy mit szeretnék elérni az életben, de egy ideje folyamatosan ott van bennem egy alattomos félelem, hogy vajon mindez meg is tud-e valósulni. Szerintem elsősorban ebből fakad a klímaszorongás a fiatalokban. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez a mi életünket már súlyosan befolyásolni fogja, és szerves része lesz.”
(Nyitókép: Hitka Viktória képzőművész porcelán tányérja. Forrás: Hitka Facebook-oldala.)
