Állami felelőtlenség - Alkoholizmus Magyarországon IV.

Lélek

Lassan tíz éve készül a hivatalos stratégia, a prevencióra költött pénz csökken, az alkoholisták száma nő, az állam pedig a megelőzés helyett inkább a fogyasztás mellett teszi le a voksát.

Magyarország az ötödik helyen áll italozásban az Európai Unió országai között, már csak ezért is fontos lenne egy átfogó állami alkoholstratégia, ami elsősorban a megelőzésre koncentrálna. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a kormánnyal folytatott kommunikációban (a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság civil tagjaként), illetve a drogpolitikai honlapján, a Drogriporteren közzétett írásokban évek óta folyamatosan jelzi a hazai alkoholpolitika elégtelenségét. „Míg a kábítószer-fogyasztást kriminalizálja a kormányzat, addig állami promócióban részesíti a cannabisnál jóval addiktívabb és a közegészségügyi ártalmak szempontjából is jóval veszélyesebb szeszes italokat. Bár a kormány folyamatosan ígérgeti, még sincs alkoholstratégia, az alkoholbetegek nehezen tudnak az ellátásba jutni, ami egyébként is le­épülőben van” – mondta Sárosi Péter, a TASZ munkatársa, ezért megkerestük az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságát, ahol a felvetett problémákról érdeklődtünk, de nem sok sikerrel.

Nyolc éve készül

Az államtitkárság természetesen úgy nyilatkozott lapunknak, hogy kiemelt feladatának érzi az alkoholprobléma visszaszorítását, és ennek érdekében számos tevékenység megvalósulását támogatja. Példaként úgynevezett egészségfejlesztési irodákat (EFI) említették, amelyek 58 járásban jöttek létre, és kötelező feladatuk a ta­nács­adás mellett az alkoholt túlzott mértékben fogyasztók szűrése, a függőségben szenvedők korai kezelésbe irányítása. Csakhogy megtévesztő az államtitkárság szóhasználata, hiszen azt írták, hogy támogatják az alkoholizmus visszaszorítására irányuló programokat, de ez nem azt jelenti, hogy az EFI-kre egy fillért is áldoznának, mivel a létrehozásuk és egyéves finanszírozásuk több mint hétmilliárd forint uniós forrásból valósul meg. „Ide természetesen önkéntes alapon jönnek be az emberek, akiken ingyenes állapotfelmérést végzünk, mely során kiszűrjük azokat, akiknek problémájuk van, majd felvilágosítjuk őket a betegségről, és felajánljuk nekik az ingyenes csoportjainkban való részvételt” – mondta Laufer Éva, a bonyhádi EFI munkatársa, ahol hetente van a leszokást támogató és a megelőzést segítő csoport. A bonyhádi intézmény szolgáltatásait a 25 környező település lakói is igénybe vehetik. Az iroda indulásakor az alapellátásban dolgozók, háziorvosok, asszisztensek minimális intervenciós képzésben részesültek annak érdekében, hogy képesek legyenek felismerni már az alapellátásnál az alkoholproblémát, és kellő tájékoztatást tudjanak nyújtani a különböző lehetőségekről és kezelésekről. A minimál intervenció lényege, hogy az orvos a pácienssel történő első találkozáskor rákérdezzen a káros szenvedélyeire, és ha vannak ilyenek, akkor tanácsolnia kell az elhagyásukat, illetve erősítenie kell a leszokási szándékot. Ez mind jól hangzik, de sajnos – ahogy már korábban írtunk róla (lásd: Nem magánügy, Magyar Narancs, 2014. augusztus 7.) az alapellátásban sokszor nem az a baj, hogy a háziorvos nem ismeri fel a páciens alkoholproblémáját, hanem az, hogy magánügyként kezeli, és asszisztál a családi tagadáshoz.

false

 

Fotó: MTI

A 2006 óta készülő állami alkoholstratégiáról folyamatosan hallani, és azt is évek óta mondják, hogy „épp társadalmi egyeztetés előtt áll”. Szerettük volna megtudni, hogy pontosan mi történt, kik és hogyan vettek részt a munkában az elmúlt nyolc évben, mennyi pénzt fektetett az állam a projektbe, ám nem kaptunk érdemben választ – noha többször kerestük meg ezzel kapcsolatban is az Egészségügyért Felelős Államtitkárságot. Küldtek egy szép, semmitmondó fogalmazványt, hogy „a szakpolitikai program tervezetének célja az alkoholfogyasztással összefüggő halálozás csökkentése, a megbetegedési mutatók javítása, az alkoholfogyasztás negatív következményeinek csökkentése, valamint a nemzetközi adatgyűjtéseknek megfelelő, az egyes szakmai területeket érintő alkoholpolitikai monitorozási javaslatok kidolgozása”, ám gyorsan hozzá is tették, hogy ennél bővebb tájékoztatást csak a tervezet társadalmi egyeztetése után tudnak majd adni. Hogy erre még­is mikor és pontosan milyen formában kerül sor, azt senki nem tudja. (Kerestük az alkohol­stratégia felelősének mondott Országos Addiktológiai Centrumot is, ám ők azzal passzolták a válasz­adást, hogy csak az államtitkárság nyilatkozhat a nagy tervről.)

Demetrovics Zsolt, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke szerint egy integratív stratégiára lenne szükség, amely a problémát teljes spektrumában próbálja kezelni. Ebbe beletartozik a megelőzés, a korai felismerés, a detoxifikálás, a hosszú távú terápiás lehetőségek, a rehabilitáció, a munkahelyi alkoholprobléma kezelése, a járulékos családi problémák kezelése, illetve az árképzés, a jogi szabályozás, a hozzáférhetőség szabályozása, a reklámok. „Az alkoholproblémát mint egységes egészet kell kezelni, nem lehet kiragadni csak a terápiát vagy csak a prevenciót” – mondta Demetrovics, hozzátéve azt is, hogy mennyire fontos lenne, hogy az állam egységes üzeneteket fogalmazzon meg. „Nem lehet egyszerre azt mondani, hogy az alkohol ártalmas, ugyanakkor elősegíteni az otthoni pálinkafőzést vagy reklámozni a szeszes italokat.” Ezek az üzenetek ütköznek egymással, zavart keltenek, és hiteltelenítik egymást. Demetrovics szerint talán azért nincs állami alkoholstratégia, mert nincs kellő érzékenység a témára, s így nincs elég nagy nyomás a politikán annak érdekében, hogy érdemben foglalkozzon a problémával. „A szülő sem az alkoholtól félti a gyerekét, hanem a drogtól. Jó, ha foglalkozunk az illegális drogokkal, de fontos, hogy ez ne takarja ki az alkoholprobléma jelenségét. A média szerepe is nagy lehet ebben az érzékenyítésben. Ha egy részeg elalszik télen az út mellett, és reggelre megfagy, az nem hír. Ha egy drogos túladagolja magát, arról hetekig beszélnek. Pedig az előbbi sokkal gyakoribb.”

Csökken és csökken

Az államtitkárság arra hajlandó volt válaszolni, hogy az állam mennyit költ évente az alkoholbetegek kezelésére. Az alkoholizmussal közvetlenül összefüggő legfontosabb diagnózisok alapján a fekvőbeteg-szakellátás éves szinten megközelítőleg hárommilliárd forint az Egészségbiztosítási Alap kasszájából, a járóbeteg-szakellátásban pedig további mint­egy 400 millió Ft összegben térítik az alkoholizmussal összefüggő megbetegedések kezelését. Szerettük volna megtudni, hogy az elmúlt évben célzottan alkoholprevenció­ra mennyit költött az állam, de a válaszadást egyszerűen kikerülték, és csak az EFI-k európai uniós pénzeiről írtak. Pedig a KSH adatai alapján „Prevenció és népegészségügyi ellátás” címszó alatt több tízmilliárdot költ el az állam, de azért már látható a finanszírozási kedv csökkenése, 2010-ben 52 milliárd jutott a prevencióra, 2012-ben már csak 35 milliárd. (A KSH „Egészségügyi kiadások alakulása” című táblázatából jól kiolvasható, hogy 2012-ben a prevencióra szánt összeg csökkent a legjobban.) Ráadásul ebből finanszírozzák az úgynevezett DADA (dohányzás-alkohol-drog-AIDS) rendőrségi bűnmegelőzési programot is, amely 1992 óta folyamatosan működik az azt igénylő általános iskolákban. Az ORFK tájékoztatása szerint a 2013–14-es tanévben 342 iskola közel 33 ezer diákja vett részt a programban, akiket 157 rendőroktató tanított a biztonságos életvitelre. A program az iskoláknak nem jelent többletköltséget, a rendőrség azonban rendőrönként 35-40 ezer forintot fizet a részt vevő rendőrök alapképzésére, illetve az egyéb továbbképzésekre fejenként 10-15 ezer forintot áldoznak.

false

 

Fotó: MTI

A Nemzetgazdasági Minisztériumtól megtudtuk, hogy az alkoholtartalmú italokból származó, a központi költségvetésbe befolyó jövedékiadó-bevételek – amelyek többek között az alkoholbetegek kezelésének a forrását is biztosítják – összege 2013-ban nettó 87 054 millió forint volt még úgy is, hogy a bérfőzési szeszadó jelentősen csökkent. (A 2009-es év 8058 millió forintjához képest 2013-ban csupán 12 millió forint adóbevétel érkezett, vagyis a pálinkaforradalom mintegy 8 mil­liárd mínuszt jelent évente.) Ezenkívül az úgynevezett népegészségügyi termékadó (neta) egyes rendelkezései bizonyos alkoholos italokra, például az ízesített sörökre és az alkoholos frissítőkre is vonatkoznak, az ezekből befolyt összeg pedig az Egészségbiztosítási Alap bevételét képezi, vagyis az alkoholbetegek ellátására is biztosít némi forrást.

Cinikus és hiteltelen

Az elsődleges prevenciót (drogmegelőzés, egészségfejlesztő programok) Magyarországon lassan 30 éve hagyományosan a civil szervezetek végzik, a rendőrség iskolai előadásait leszámítva az állami programok soha nem voltak jelentősek a területen. A civil tevékenységet az 1990-es évek végétől finanszírozzák, részben pályázati rendszerben, részben az Oktatási Minisztériummal közös programmal kifejezetten az iskolák számára. Ez a 2000-es évekre közel 100 százalékos prevenciós lefedettséget eredményezett, ám e források 2010-től elapadtak, s azóta a prevenciós civil szervezetek (is) nagyon komoly finanszírozási problémával küzdenek, miközben az állam a megelőzés helyett a fogyasztás mellett teszi le a voksát. Amíg az alkoholstratégia a társadalmi egyeztetésre vár, az állami tulajdonban lévő Magyar Turizmus Zrt. a fiatalok alkoholfogyasztása mellett kampányol. Az idei nyárra időzített „Boldogság Buborékai” projekt például arra utazik, hogy a fiatalok milyen módon használják az internetes közösségi oldalakat: „összedobtak” egy ún. boldogságbuborék-számláló alkalmazást, melynek segítségével a felhasználók számon tarthatják, hogy mennyi habzóbort és pezsgőt („boldogságbuborékot”) fogyasztottak el, és az adatokat meg is oszthatják egymással. Emellé létrehoztak egy „Bulifal” nevű Facebook-alkalmazást is, melynek lényege, hogy a fiatalok feltöltsék azokat a képeket, amelyeket részegen készítettek magukról vagy egymásról. A „legjobban” sikerült fotókra szavazni is lehet. A Magyar Turizmus Zrt. augusztusi kampánya során 50 millió forintot költött a hazai pezsgőmárkák és habzóborok nép­szerűsítésére. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen lassan minden hétre jut egy-egy pálinka-, sör- vagy borfesztivál – sokszor állami vagy önkormányzati támogatással.

„Egészen elképesztőnek tartom, hogy egy olyan országban, amely világszinten is kimagasló statisztikákkal rendelkezik az alkohollal összefüggő betegségek és halálozás terén, közpénzen népszerűsítsék az alkoholt, különösen, ha ez a kampány a fiatalokat célozza. Az pedig különösen cinikussá és képmutatóvá teszi a szememben a közpénzek efféle elköltését, hogy a szenvedélybetegek ellátására fordított költségvetési pénzek az elmúlt évben jelentősen csökkentek, az iskolákban gyakorlatilag már csak a rendőrség tart drogprevenciót, mert a szakmai szervezetek kiszorultak. Ráadásul a kormány háborút hirdetett a kábítószer-fogyasztók ellen, tavaly szigorították a büntető törvénykönyvet, és egy olyan drogstratégiát hirdettek meg, ami 2020-ig kábítószermentessé tenné Magyarországot. Ennél zavarosabb üzenetet talán még egy kormány sem küldött a társadalomnak” – kommentálta mindezt Sárosi Péter. „Az állam szerepe az alkohollal kapcsolatban is a megelőzés és az ártalmak csökkentése kellene, hogy legyen, elsősorban olyan üzenettel, melynek lényege, hogy a fiatalok minél kevesebbet igyanak, vagy legalább a kevésbé ártalmas alkoholfajtákat igyák, ha már mindenképp isznak” – jegyezte meg Demetrovics Zsolt, aki szerint az a legfőbb gond, hogy a „Boldogság Buborékai” és hasonló kampányok mellett a prevenciós törekvés hiteltelenné válik.

 

A sorozat korábbi részei:

"Mint szegény Jóska bátyád"

A pohár feneke alól

Nem magánügy

Neked ajánljuk