A VILATI egykori fejlesztő mérnöke, majd műszaki igazgatója nyugdíjazása, 1995 óta vezeti az 1975-ben alapított, ám ma sem igazán közismert Magyar Elektrotechnikai Múzeumot.
Jeszenszky Sándor: Az elektrotechnika állandóan fejlődésben van, hiszen ha körülnézünk a mindennapi életben, nincs olyan év, hogy valami újdonság ne jelenne meg. De szükség van egy múzeumra is, mert a fejlődési folyamatot akkor tudjuk igazán megérteni, ha ismerjük a múltat is. Ráadásul mi magyarok joggal lehetünk büszkék arra, hogy ott voltunk a kezdeteknél, sőt az elektrotechnika élvonalában jártunk.
MN: De Magyarországon már akkor sem igazán tudták pénzzé tenni a feltalálók képességeit és eredményeit.
JS: Nem hinném. A találmányok eredményeinek hasznosítása nálunk elég hamar elkezdődött, mert volt Magyarországnak egy olyan, még nem mérnöke, hanem inkább fizikaprofesszora: Jedlik Ányos, aki már nagyon korán gyakorlati célokra használta az elektromosságot.
MN: De, ha jól tudom, ő maga sem szabadalmaztatta a találmányait.
JS: Akkor ez még nem volt annyira divatos, sőt Jedlik azt gondolta, hogy az ilyesmi az iparosok dolga. Magyarországon azonban a kiegyezés után rendkívül erős ipari fejlődés indult meg, pont abban az időszakban, amikor az elektromosság világszerte kezdett elterjedni. Ezért szinte nem is került lépéshátrányba az ország. Például 1878-ban a Ganzban a Mechwart András által alapított villamos osztály volt Európában az egyik első, kifejezetten elektrotechnikai rendeltetésű üzem. A Ganz rövid időn belül Európa egyik vezető elektrotechnikai vállalata lett, tehát azért a találmányoknak volt közvetlen gazdasági haszna is, sőt a Ganz fiatal mérnökei, elsősorban Zipernovsky és Bláthy már szabadalmaztatták is találmányaikat, és a gyártáshoz rendelkezésükre állt az ipari háttér is. A XIX. század végén az elektromosság volt az, amit ma úgy hívunk, hogy csúcstechnológia. Ezen a technikai területen akkoriban a világ élvonalában voltunk.
MN: Most is vannak még jelentős magyar feltalálói a szakmának?
JS: Nagyon komoly magyar találmányok léteznek, de elmúlt a magányos farkasok kora, most inkább csapatmunka folyik. Egy-egy nagyobb alkotásnak sok feltalálója van. De mindenkinek tudnia kellene például azt, hogy a mai biztonságos autónak egyik elengedhetetlen alkatrészét, az ABS-t, az elektronikusan szabályozott fékrendszert a BMW-nél többek között egy magyar feltaláló fejlesztette ki.
MN: Milyen helyet foglal el a közművelődésben, az oktatásban az elektrotechnika?
JS: Szeretnénk, ha komolyabb szerepet kapna, hiszen gondoljon csak bele, ha egy órán át nincs áram, az már maga a katasztrófa. És ha nem tudjuk, miért, akkor misztikussá válik, félni kezdünk tőle.
MN: Van nálunk külön program, amely az országkép méltó részeként kezelné a tudományos ismeretterjesztést akár az oktatásban?
JS: Nincsen. Magyarországon a természettudomány és a technika, de különösen az utóbbi, mostohagyermeknek számít. Valószínűleg kevés a pénz, és itt még egy olyan szemlélet uralkodik, amely határozottan elválasztja ezektől a humán műveltséget, sőt magasabb rendű műveltségnek tartja a zenét, az irodalmat és a képzőművészetet. Véleményem szerint ez hibás elképzelés. Volt egy időszak a múlt rendszerben, ami a túlzott mértékű iparfejlesztést szorgalmazta, és akkor nagyobb súlyt kapott talán a tudományos ismeretterjesztés, de most ideje volna a helyére tenni a dolgot. Utalnék itt akár arra, hogy a történettudománynak a technikatörténet ugyanúgy része, mint a politikatörténet. Stefan Zweig azt mondta egy előadásában, hogy a történelem eddig a királyok és a hadviselés története volt, vagyis azzal foglalkozott, hogy az emberek hol tettek rosszat egymásnak, ugyanakkor a technika, a modern tudomány politikai rendszerektől függetlenül jót tesz az embereknek, és kellene egy olyan történettudomány, amely erre is nagy hangsúlyt helyez.
MN: Ki a gazdája a múzeumnak?
JS: Közhasznú társaságként működünk az áramszolgáltatók, erőművek támogatásával. Az állam másfajta kulturális intézményeket támogat. Talán azért, mert régebben az volt a gyakorlat, hogy a különféle ipari ágazatok tartották el a saját múzeumaikat. Ez a rendszerváltásig minden további nélkül működött, mert mondjuk a Szénbányászati Tröszt probléma nélkül el tudta tartani a Központi Bányászati Múzeumot. Aztán a tröszt szétesett, a bányák csődbe mentek, nem maradt fenntartó. Az energiaiparban jobb a helyzet, mert erőművek, áramszolgáltatók ma is léteznek, más kérdés, hogy csak a tulajdonosok jóindulatán múlik, hogy a múzeumot támogatják-e, avagy nem. Egyelőre kaptunk annyi támogatást a Budapesti Elektromos Művektől - mint fő támogatótól - és különböző vidéki erőművektől, szolgáltatóktól, hogy működni tudjunk. Hosszabb távon azonban ez bizonytalan.
MN: Önöknél iskolás csoportokat is fogadnak, és fizikaórát is tartanak.
JS: Nem igazán szervezzük a csoportokat, inkább csak úgy terjed a hírünk. Ha meghallják, hogy olyan foglalkozás van nálunk, ami kiegészítheti az iskolai fizikaoktatást, akkor szívesen jönnek, hiszen ma elég sok anyagi, technikai akadálya van annak, hogy kísérleti fizikát tanítsanak. Drágák a kísérleti eszközök, idő sincs rá elég, és félő, hogy az egész úgynevezett táblafizikává alakul át. Reméljük, hogy az itt elvégezhető komoly kísérletekkel színt tudunk vinni a fizikaoktatásba, és kedvet csinálunk a tantárgyhoz a tanulóknak. Ráadásul nálunk nem teremőr nénik vannak, akik harisnyát kötnek a sarokban, hanem tárlatvezetők, általában nyugdíjas tanárok, mérnökök, szakemberek. Magas színvonalú ismeretterjesztő előadásokat képesek tartani, alkalmazkodva a látogatók érdeklődési köréhez.
Szilágyi B. Szilvia
