Magyar Narancs: Mit jelent az, hogy Önkéntes Odüsszeia?
Tóth Barnabás: Hét évvel ezelőtt az ENSZ Nemzetközi önkéntes mozgalmak éve 2001 programja keretében kitalálták, hogy szülessen egy rövidfilmsorozat, amely huszonegy ország huszonegy fiatal filmesének kameráján keresztül mutatja be azokat a humanitárius vagy emberi jogi önkéntes szervezeteket, amelyek világszerte működnek. Technikailag úgy néz ki a dolog, hogy háromfős nemzetközi stábokat alkotunk - én egy csádi fiúval és egy spanyol lánnyal kerültem egy csapatba -, és ellátogatunk hét forgatási helyszínre. Egy hetet vagyunk kint, majd visszarepülünk a brüsszeli bázisra, ahol három nap van az utómunkára, majd megyünk a következő helyre, és így tovább, megállás nélkül május közepéig, amikorra mind a hét filmmel el kell készülnünk. Mivel hét ilyen stáb járja majd a világot, összesen negyvenkilenc film születik angol, spanyol és francia nyelven, amit valószínűleg még a nyár folyamán világszerte műsorra tűznek.
MN: Mi kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen csapat tagja legyen?
TB: Egyszerűen jelentkeztem a pályázatra, amit legalább két világnyelven beszélő, 18 és 28 év közötti (Barnabás 24 éves - L. T.), filmes tanulmányokat folytató diákok számára írtak ki. Ebből a régióból rajtam kívül egy lengyel riporter került a kiválasztottak közé, de van közöttünk japán, kongói, finn és kanadai filmes is. Pénzt nem kapunk, viszont minden költségünket állják, és természetesen a technikai hátteret is biztosítják.
MN: A produkció elnevezése azt sugallja, mintha ti is önkéntesek lennétek.
TB: Ezzel nekem is volt problémám, mert a jelentkezéshez nemcsak életrajzot és korábbi filmes munkákat kértek, hanem arról is be kellett számolnom, hogy én milyen önkéntes tevékenységet folytatok. Igaz, hogy ingyen-felolvasóesteken veszek részt nyugdíjasok számára, valamint harminc regényt olvastam fel a Vakok Intézete hangoskönyvtárának, de úgy éreztem, a szervezők egy kicsit hiányolták, hogy más ilyen irányú tevékenységet nem folytatok.
MN: Ismered a stáb másik két tagját?
TB: Csak fénykép és levelezés alapján. A háromfős stábok úgy jöttek létre, hogy volt két hét, amikor amolyan "szabadpiac" működött a huszonegy résztvevő között. Mindenki társulhatott mindenkivel, de kizárólag e-mailen keresztül. Így találtunk egymásra, de a szimpátia mellett persze praktikus dolgok is közrejátszottak, például, hogy mindhárom világnyelvet kifogástalanul beszélje a csapat, legyen közöttük olyan, aki ért a hangtechnikához, a kamerához.
MN: Hogyan választottátok ki a forgatások helyszíneit?
TB: Volt egy lista a negyvenkilenc kiválasztott országból azokról az ott működő önkéntes szervezetekről, amelyeket be kell mutatnunk. Amikor már összeálltak a csapatok, mindegyikünk küldött egy toplistát, hova mennénk a legszívesebben, de végül a belga producer, Georges Drouet döntött.
MN: Hogy alakul a menetrendetek?
TB: Máltán egy hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó szervezetet próbálunk megismerni, majd Argentínába utazunk, ahol a nemzeti parkok védelmével foglalkozunk, aztán Nigéria következik, ahol pedig a lagosi városi gyerekekről forgatunk. A negyedik helyszín Costa Rica, ahová a vidéki turizmus kapcsán látogatunk el, ezt követi Vietnam, ahol a nemek viszonya lesz a téma, míg Indiában az újdelhi kisebbségek helyzete. Utoljára Madagaszkárra megyünk, és az ottani közoktatást figyeljük meg.
MN: Mennyire kaptok szabad kezet?
TB: Minden riport ugyanazzal a felirattal és végefőcímmel kereteződik, ezenkívül háttéranyagot kell bemutatni az adott országról, térképinzerteket, a megadott téma - például környezetvédelem - rövid összefoglalóját, és a filmet készítő csoport is bemutatkozik. Ráadásul minden film nyolc perc hosszúságú lehet, de miután ezeket a feltételeket teljesítettük, már csak négy-öt percünk marad. Ennyi időben gondolkodhatunk, de persze ránk bízták, hogyan valósítjuk meg a témát.
MN: Mit lehet ennyi idő alatt elmondani?
TB: Mivel sohasem jártam ezeken a helyeken, és csak e-mailek révén ismerem azokat, akik fogadnak majd bennünket, nincs előzetes elképzelésem a dologról. A társaimmal sem találkoztam még, így aztán szerintem természetes, hogy csak abban bízhatunk, hogy a forgatás egy hete alatt, megismerve a helyszínt, a körülményeket, közösen kitalálunk valami izgalmasat. Ráadásul az egész produkció egyben vetélkedő is. A tévénézők egyfelől egy játékban vesznek részt, mert a 49 epizódban szerepelnek majd olyan információk - a producer úgy mondja, "rejtély" -, amelyeket a nézőknek fel kell jegyezniük és be kell küldeniük, a nyertesek pedig ellátogathatnak a forgatási helyszínekre. Emellett a közönség szavazhat kedvenc filmjeire. A nyertes csapat pedig egy egész estés dokumentumfilmet készíthet.
MN: Mennyire tartod fontosnak ezt a lehetőséget a filmes jövőd szempontjából?
TB: ´szintén szólva engem igazából a reklámfilmek érdekelnek, bár sokan lenézik a műfajt. A főiskola után errefelé szeretnék mozdulni, és persze nekem is nagy álmom, hogy egyszer játékfilmet készítsek. Ebbe a dologba szinte véletlenül kerültem, de egészen biztos vagyok abban, hogy olyan élményeket, tapasztalatokat szerzek, amelyeket egész életemben hordozni fogok.
Legát Tibor
