„Az alvásminőség fokozatos romlása volt az első tünet. Egyre fáradtabban, ziláltabban ébredtem, ami lassan állandósult. Nem fogyasztottam kávét, nem vacsoráztam későn, igyekeztem minden éjjel 8 óra alvásidőt biztosítani magamnak, a lakás összes szobáját, fekvőfelületét és párnáját kipróbáltam, de a válltól felfelé befeszült nyak-fej régió változatlanul megmaradt. Ekkor mentem el fogorvoshoz, aki a számba nézve az első pillanatban azt kérdezte: jaj, szegénykém, ennyire szorítja éjjel a fogait? Teljesen le volt ugyanis kopva a rágófelületük. Megnyomkodta az állkapcsomat, és akkor kitisztult a kép, egyértelműen érezhetővé vált a feszültség és fájdalom forrása, az állkapocs” – meséli a 39 éves Csilla.
Éjjel és nappal
Hozzá hasonlóan a legtöbben sokáig nem tudnak róla, hogy a fogcsikorgatók vagy a fogszorítók közé tartoznak, még úgy sem, hogy a fogak túlzott szorítása nem csak éjszaka jelentkezhet. Miután kiderült, hogy éjszaka csikorgat, Csilla elkezdett magára nappal is figyelni: „azt vettem észre, hogy a számítógép előtt ülve, a napi 8–10 óra koncentrált munka közben időnként öntudatlanul is összeszorítom az állkapcsomat. Most már tudom, hogy ilyenkor le kell lazítani, mert különben fáj.”
A fogszorítás, fogcsikorgatás bár nagyon sok kellemetlen tünetet okoz, nem tartozik szorosan a betegségek közé, inkább egy rossz szokásnak, helytelen mechanizmusnak tekinthető, amely az állkapocsízületi problémák (temporomandibular disorders, TMD) közé sorolható, szakterületként pedig a gnatológia vizsgálati körébe tartozik – magyarázza Schmidt Péter, a Semmelweis Egyetem bő évtizede működő állkapocsízületi (TMI) megbetegedésekkel foglalkozó ambulanciájának és munkacsoportjának vezetője. Mint hangsúlyozza, el kell különíteni az ébrenléti állapotban lévő fogszorítást és az alvás közbeni bruxizmust, ugyanis teljesen más mechanizmusokról van szó. Az előbbi alapvetően hangtalan jelenség, statikus szorítás, amely közben az ember testalkatától függetlenül akár 100 kilopond nagyságú erőt is képes kifejteni a rágóizmaival. Ez óriási, hosszú ideig fennálló terhelést rak a fogakra, az állkapocsízületekre és a rágóizmokra, főleg, hogy normál esetben a fogaknak kizárólag rágás közben kellene érintkezniük, ami a rágások idejét összeadva naponta maximum 20–40 percnyi összeérintett állapotot jelentene. A második jelenség viszont dinamikus, ilyenkor a fogszorítás mellett előre-hátra vagy oldalirányú mozgás lép fel, ez akár egészen hangos, riasztó zajjal járhat. Ez csak ritka esetben jelentkezik nappal, hiszen a hanghatásra a csikorgató is felfigyelne. Éppen ezért legtöbbször a velünk alvó hívhatja fel rá a figyelmünket. Az éjjeli csikorgatás a legújabb tudományos megközelítés szerint akár az alvászavarok közé is tartozhat, a megszüntetéséhez annak az alvási rendellenességnek a felderítése szükséges, amelyhez a bruxizmus társul, így nemcsak gnatológushoz, hanem alvásszakértőhöz is érdemes elmenni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
