Öt demenciával élő idős hölgy egy miskolci lakásban tölti a napjai nagy részét. Egy gondozó és egy háziorvos segíti őket abban, hogy a kihunyó emlékezet dacára elvégezzék a mindennapok rutincselekvéseit – és hogy ne érezzék magukat egyedül.
Ajánlom
„Kati néni, beírja a füzetbe, hogy mennyi volt a havi kiadásunk? Itt vannak a számlák, írjuk fel, hogy mennyit költöttünk. Ez sok pénz?” – hallatszik a konyhából. Mire belépünk, Kati néni válaszol: „Ez sok.” Miskolcon járunk, a Demenciával Otthon elnevezésű medico-szociális központban. Az ötletgazda Kázár Ágnes, aki belgyógyász szakvizsgával háziorvosként dolgozik a saját praxisában, továbbá több miskolci szociális intézményben. Régóta foglalkozik demens betegekkel, és személyesen is érintett: édesanyja demenciával él. A központ szeptember 1-jén nyitott, jelenleg öt páciens jár ide minden hétköznap, reggel 8 és délután 4 óra között.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető. Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.
A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.
Kínjában újfent azzal bevett fordulattal próbálja magyarázni a szombati Pride mellbevágóan hatalmas létszámát a fideszes univerzum, hogy tulajdonképpen ez nekik jó, mert Orbán Viktor eleve így is tervezte.
Megy most némi szemérmeskedés, de mindenki látta, mindenki hallotta. Szombaton tartották Magyarország legnagyobb tüntetését. Ez a Pride a jövő garanciája volt.
Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.
Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagyis mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.
Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilencórányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.
A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.
Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulajdonosok perben állnak a beruházóval.
Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.
Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.
