A miskolci Demenciával Otthon

„Ha a mutató ideér”

Lélek

Öt demenciával élő idős hölgy egy miskolci lakásban tölti a napjai nagy részét. Egy gondozó és egy háziorvos segíti őket abban, hogy a kihunyó emlékezet dacára elvégezzék a mindennapok rutincselekvéseit – és hogy ne érezzék magukat egyedül.

„Kati néni, beírja a füzetbe, hogy mennyi volt a havi kiadásunk? Itt vannak a számlák, írjuk fel, hogy mennyit költöttünk. Ez sok pénz?” – hallatszik a konyhából. Mire belépünk, Kati néni válaszol: „Ez sok.” Miskolcon járunk, a Demenciával Otthon elnevezésű medico-szociális központban. Az ötletgazda Kázár Ágnes, aki belgyógyász szakvizsgával háziorvosként dolgozik a saját praxisában, továbbá több miskolci szociális intézményben. Rég­óta foglalkozik demens betegekkel, és személyesen is érintett: édesanyja demenciával él. A központ szeptember 1-jén nyitott, jelenleg öt páciens jár ide minden hétköznap, reggel 8 és délután 4 óra között.

Az asztalfőn Ágnes, a házigazda

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.