Kun Bernadette: Nem igaz, hogy aki munkamániás, az ideális munkaerő

Az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjével a Munkafüggők – Az önkizsákmányolás lélektana című kötetének kapcsán beszélgettünk arról, hogyan teheti tönkre az életünket, ha a munka minden mást kiszorít.

Magyar Narancs: Mi irányította a figyelmét a munkafüggőség problémája?

Kun Bernadette: A munkafüggőség a viselkedési addikciók közé tartozik. Ilyenkor az életünknek egy egyébként természetes és hasznos területe alakul át függőséggé, mint egyébként az evés­zavarok (a kényszeres falás vagy koplalás), a szexfüggőség, vagy éppen az internetfüggőség esetében is. Az, hogy ezek az addikciók ugyanolyan függőségként kezelendők, mint a szerhasználati addikciók, akkor kezdett el foglalkoztatni, amikor a droghasználat pszichológiáját kutattam. A viselkedési addikciók esetén egy-egy tevékenység uralkodik el az illető életén. Már nem tud ettől megszabadulni, és feszültséget, szorongást tapasztal, ha nem végezheti el. Természetesen ez más, mint a szerhasználattal járó testi tünetek, hiszen nem kísérik fizikai fájdalmak vagy görcsök, de az illető pszichésen ugyanúgy szenved, és ugyanolyan negatív hatása van az életére, mint a szerek hiánya: előbb-utóbb konfliktus keletkezik az egyén és a környezete között, tönkremennek a társas kapcsolatai. Míg ezek a veszélyek a szerencsejáték- vagy videójáték-függőség esetében már közismertek, addig a munkafüggőséget alig ismerjük, pedig a teljes társadalmat érintő probléma.

MN: Honnantól nevezünk munkafüggőnek valakit?

KB: A munkafüggőség első fontos kitétele, ha valaki külső kényszer nélkül dolgozik rengeteget. A második alapvetés a tevékenység kényszeressége, megjelenik ugyanis egy belső kényszer, amely miatt az illető úgy érzi, mindig többet kell teljesítenie. A harmadik döntő tényező, hogy ez a túlzó munkavégzés már az érintett egészségére, kapcsolataira is negatív hatással lesz. Nem mindenki függő, aki sokat dolgozik, sokan anyagi nehézségek miatt kényszerülnek például folyamatos túlórázásra. Ezek az emberek örülnek a szabadidőnek egy hosszú munkanap végén. A munkafüggőt azonban mindez szorongással, feszültséggel tölti el, nem tud leállni, kikapcsolni. Általános tévhit, hogy ez a szakmája iránti szenvedélyből ered, hogy megtalálta hivatását, és annak él. A függő munkavégzése nem erről szól. Eleinte talán élvezi is a feladatait, de idővel sokkal jellemzőbb, hogy negatív érzelmek társulnak a munkavégzéséhez. A legjellemzőbb, hogy valaki azért akar többet dolgozni, hogy bizonyítson másoknak, vagy elkerülje a szorongást, feszültséget, amit azért érez, hogy talán nem teljesít elég jól.

MN: Sokan kifejezetten értéknek tartják, ha valaki állandóan dolgozik. Sokszor a munkáltató, sőt az illető közvetlen környezete is pozitívan ismeri el a munkafüggőséggel járó aktivitást.

KB: És ezért az érintettek sok elismerést és megerősítést kapnak akkor is, ha már szenvednek a függőségtől. Ezek a pozitív visszajelzések és méltatások akkor és ott jó érzéssel töltik el őt, még akkor is, ha közben tudja, hogy a családi élete tönkremegy. Ez a része a munkafüggőségnek éppúgy működik, mint bármi más addikciónál. Például a drogfüggő is boldog, amikor a szer hatása alatt áll, a szerencsejáték-függő is felszabadultnak érzi magát a játék hevében, hiába tudja, hogy ráment mindene. Sokszor a családtagjai is eltekintenek a saját szenvedésüktől, mert szeretik a végtelen munka eredményeként megkapott kényelmet. De eljön az a pont, amikor hiába van meg otthon mindenük, vagy oda utazhatnak nyaralni, ahova szeretnének, ha a hozzátartozójuk sosincs velük. S bár olykor a munkáltató is felismeri a problémát, és addig zsigereli a munkavállalót, amíg csak tudja, majd pedig, amikor már mindez átfordul, és a romló teljesítmény szakaszába ér, egyszerűen kirúgja.

Nem igaz ugyanis, hogy a munkafüggő ideális munkaerő lenne. Az állandó túlterheltség idővel rontja a teljesítményt.

Ahogy egy érintett is észrevette magán: hiába ült egy probléma felett tizenkét órát, nem tudott többet megoldani annál, mint amit kipihent, kiegyensúlyozott állapotban nyolc óra alatt is meg tudott csinálni. A munkafüggővel az is nehezíti az együttműködést, hogy nem tudja elengedni a kontrollt, a delegálási képességei nem jók, nem szívesen ad ki feladatot a kezéből. Emiatt nem tud csapatban dolgozni akkor sem, ha úgy hatékonyabb lenne. Tehát a tévhitekkel ellentétben a munkamániások sok nehézséget is okoznak a munkáltatónak és a kollégáknak is.

 

Fotó: Bazánth Ivola

MN: Milyen következményei lehetnek a munkafüggőségnek?

KB: Az egyik kutatásunk során szinte minden érintett beszámolt testi panaszokról. Ha valaki nem fordít elég időt a regenerálódásra, akkor fizikai problémák, elsősorban a stresszel összefüggő klasszikus betegségek alakulhatnak ki, például magas vérnyomás, kardiovaszkuláris betegségek, diabétesz. Ezek mellett a leggyakoribb az alvászavar, sokan meséltek arról, hogy éjszakánként minduntalan felriadnak, mert a munkán jár az agyuk. De olyan interjúalanyunk is volt, aki azt mesélte el, hogy egyszer négy teljes napig nem aludt. Más pedig arról álmodozott, bárcsak lenne olyan szer, amelytől folyamatosan ébren maradhatna, hogy több ideje jusson a feladataira. A lelki problémák közül az egyik leggyakrabban előforduló a kiégés, amelynek egyenes következménye, hogy az illető egy idő után már nem tudja megfelelően végezni a feladatait a munkahelyén. (A kiégésről lásd korábbi cikkünket: Nem a végállomás, Magyar Narancs, 2019. szeptember 29.) Ilyenkor az érintettek belefásulnak a munkába, és depressziós állapotba is kerülhetnek. Az is kiderült, hogy a munkafüggőségtől szenvedők elégedetlenebbek az életükkel, és nem boldogok. Egy másik nagy probléma pedig a társas kapcsolataik leépülése. A munkafüggő sokszor feszül a családtagjainak, hiszen úgy éli meg, hogy miattuk nem tud eleget dolgozni. A család meg azt érzi, hogy ők nem elég fontosak, a munka mögött mindig háttérbe szorulnak. Ahogy az alkoholista embernél, vannak, akik mint a zug­ivók, otthon titokban dolgoznak.

MN: Mitől alakulhat ki munkafüggőség?

KB: A szellemi munkavégzésnél sokkal gyakoribb, mint a fizikai munkák körében. Ennek egyik oka, hogy ezekhez elsősorban az agyunkat és a számítógépet használjuk, amit akár a buszon ülve vagy nyaralás közben is megtehetünk. A szellemi munkát végzők személyiségében sokkal több az olyan munkafüggőségre hajlamosító tényező, mint például a perfekcionizmus. A magyar kutatásokból azt látjuk, a nőket érinti jobban mindez, de a nemzetközi kutatások nem mutatnak nagy különbséget a nemek veszélyeztetettségét illetően, mindkét nemnek megvannak a rizikófaktorai.

A férfiak esetében még mindig erős az a társadalmi nyomás, hogy nekik kell a családfenntartónak lenniük, és az olyan maszkulin vonások, mint a teljesítmény­orientáció, a versengés is együtt mozgást mutat a munkafüggőséggel. A nőknél viszont az a társadalmi nyomás erősebb, hogy magasan kell teljesíteniük mind a munkában, mind a családjuk ellátásában. És azzal a nehézséggel is szembe kell nézniük, hogy ugyanazért az elismerésért (pozícióért, juttatásokért) többet kell dolgozniuk, mint férfi kollégáiknak. Akik szociális vagy segítő szakmában dolgoznak, kitettebbek a munkafüggőségnek. Ezekben a szakmákban ugyanis további húzóerő a másokért érzett erős felelősségérzet, emiatt a segítők úgy élhetik meg, hogy ha nem végzik a munkájukat maximális erőbedobással, akkor a rájuk bízott emberek szenvedni fognak. De a családi vállalkozásoknál, vagy olyan cégeknél, ahol a dolgozó identitása nagyon erősen kötődik a vállalathoz, szintén nagy a nyomás, sokan azt élik meg, hogy a munkavállalók jóléte, a cég fennmaradása az ő egyedüli erőfeszítéseiktől függ. Az alacsony önbecsülésű, ám önmagukkal szemben igen magas elvárásokat támasztó, másoknak folyamatosan megfelelni vágyó emberek a legsérülékenyebbek. Mindezek gyökere legtöbbször a gyermekkorban keresendő. Már kiskorukban azt tapasztalják meg, hogy csak akkor kapnak szeretetet és megbecsülést a szüleiktől, ha jól teljesítenek: kitűnőek, kiváló a magaviseletük és élen járnak mindenben, amibe belefognak.

MN: Látni már, hogy a pandémia, a home office hogyan hatott a munkafüggőkre?

KB: Azt tudni lehet, hogy a home office-ba kényszerülők általánosságban nem kevesebbet, hanem többet dolgoztak a Covid alatt. Ennek okai sokrétűek, az egzisztenciális félelem mellett belejátszik az is, hogy a járvány alatt egyszerűen több időnk maradt a munkára. A vírushelyzetben sokféle, szorongással összefüggő motiváció lépett fel, és sokan a munkában próbáltak kiteljesedni, biztos pontokat keresni. Arról, hogy az azonosítottan munkafüggőkre hogyan hatott a járványhelyzet, még kevés kutatás született. Ezek egyike azonban, amely kifejezetten az egyetemi dolgozók körében készült, azt mutatta, hogy a munkafüggőség gyakorisága 10 százalékkal növekedett a lezárások alatt.

MN: A szerhasználattal ellentétben a viselkedési függőségeknél nincsen egy konkrét anyag, melyet ki lehet zárni az életünkből.

KB: Az a nehéz, hogy az alkohol- vagy drogfüggőséggel szemben ezekben az esetekben az absztinencia nem járható út. A munkafüggőséget kezelő terápiában nem tűzhetjük ki célnak, hogy az illető ezután ne dolgozzon, nem a munkanélküliség a megoldás. Azt kell megtalálni, hogyan lehet a függőséget okozó tevékenységet kontrolláltan végezni.

MN: Mennyire jellemző, hogy valaki szakemberhez fordul a tüneteivel?

KB: Itt is igaz, hogy csak akkor fordulnak szakemberhez az érintettek, amikor már nagy a szenvedésnyomás.

Az esetek többségében azonban nem a munkafüggőséget ismerik fel az érintettek, hanem egy következményes problémát.

Például a sok konfliktus miatt párterápiára mennek, ahol kiderül, hogy a baj igazi oka a munkamánia. Az is lehet, hogy már valamilyen egészségügyi probléma (mondjuk gyomorfekély) jelenik meg. Sokszor a ki­égés vagy a depresszió kezelésekor derül ki, hogy nem ezek az elsődleges problémák. Ilyen esetben a legjobban egyéni vagy csoportos terápiával lehet segíteni. Az egyéni terápián fel lehet tárni, milyen szerepe van a munkának az egyén életében. Kiderülhet, milyen problémák vezettek a perfekcionizmushoz vagy az önértékelési problémákhoz, amelyek az állandó külső elismerés felé hajtják őt. Az is segít, ha a terápia során az érintett meg tudja tanulni azokat a technikákat, hogy milyen eszközökkel lehet egészségesen levezetni a stresszt.

MN: Pszichológiai segítséghez nagyon nehéz az állami egészségügyben hozzájutni.

KB: Az elmúlt években kiderült, hogy a pszichológusok nagyon le vannak terhelve. Ez azt mutatja, hogy a pszichoterápiával szembeni előítéletek szerencsére csökkenő tendenciát mutatnak, de egyben azt is, hogy sajnos nincsenek jól az emberek. Sokan tényleg nem jutnak hozzá a segítséghez: az állami szférában kevés a szakember, magánúton pedig csak egy kis réteg tudja finanszírozni az ellátást. A munkafüggőknél hozzátartozik még ehhez az is, hogy nekik „erre nincs idejük”. Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk, a munkafüggőség is szenvedélybetegség. Ha valakin a családunkban, környezetünkben látjuk a tüneteket, kérdezzük meg, hogy van-e élete a munkán kívül. S tudatosítsuk benne, hogy a túlzott munkavégzésnek negatív hatásai is vannak.