A reformáció emlékéve Németországban

#luther2017

  • Kovács Dániel
  • 2017. december 1.

Lélek

A kultúrára fókuszálva, de a politikai gesztusokat és a belső vitákat sem mellőzve zajlanak a Luther-év nagyszabású eseményei Németországban. Az állam a németekről alkotott nemzetközi kép finomodását, az egyházak pedig a satnyuló közösségi élet és vallásos bizalom fellendülését remélik a reformáció kezdetének 500. évfordulójától.

Ugyan kormányzati oldalról nem született átfogó összesítés, egy hangsúlyozottan szekuláris kutatócsoport, a Forschungsgruppe Welt­anschauungen in Deutschland azonban az elérhető adatokat összesítve 250 millió euróra tette a 2008–2017 közötti Luther-évtized állami büdzséjét – ennek az összegnek nagyjából a fele a csúcsévre, 2017-re fókuszáló programokat érint. Ez csak a német adófizetők által bedobott pénz; az ünneplésben viszont nem csupán a reformátorhoz kötődő emlékhelyeket fenntartó állami alapítvány, a Stiftung Luthergedenkstätten, a szövetségi és tartományi kultúrafinanszírozók, illetve közintézmények vesznek részt, hanem helyi önkormányzatok és természetesen az egyház is – a komplett összeg tehát a fentinél jóval nagyobb. A német protestáns egyházak 1948-ban alapított hivatalos szervezete, az evangélikusokat, reformátusokat és unitáriusokat tömörítő Evangelische Kirche in Deutschland (EKD) például 17 millió eurót szánt az ünnepségekre – ez hívenként csaknem egy eurót jelent.

A nagy számok kapcsán természetesen a nagy botrányok sem kerülhetők el. Berlin új Luther-emlékművét, a korábbi, a II. világháborúban nagyrészt elpusztultat pótlandó, az idei év egyik központi helyszínének ígérték. Hiába azonban az erre szánt 900 ezer euró, Albert Weis pályázatnyertes munkájáról nemrég bizonyossá vált, hogy 2017-ben már biztosan nem készül el. Az ehhez hasonló – a kritikusok által sokatmondó fejcsóválással fogadott – csúszások egy ekkora rendezvénysorozatnál aligha elkerülhetők. Komolyabban illenék venni azokat a bírálatokat, amelyek az egyházon belülről érkeznek. Szeptember elején nem is akárkik kritizálták az ünnepségsorozatot: a wittenbergi Evangélikus Akadémia korábbi vezetője, Friedrich Schorlemmer és Christian Wolff, negyedszázada a lipcsei Thomaskirche lelkipásztora saját memorandumot tettek közzé, önáltatásnak titulálva a fényes és költséges ünnepségeket, amelyek elfedik az egyház valódi krízishelyzetét. A két teológus arra figyelmeztet: az egyház által képviselt értékek helyét egyre inkább az énközpontúság veszi át, növekszik az egyházat elhagyók, a vallástalanok száma, és a felszabadulás érzésének helyét lassan, de biztosan elfoglalja a szorongás és a félelem. Az EKD udvarias hárítással fogadta a bírálatot, és igaz, ami igaz, épp a német evangélikusokat nehéz azzal vádolni, hogy ne foglalkoznának korunk aktualitásaival. A 2008-ban megnyitott Luther-évtized részeként évente különböző kortárs aspektusokból vizsgálták a reformáció aktualitását; 2013-ban, „a reformáció és a tolerancia” évében például górcső alá került Luther utolsó éveire fellángolt antiszemitizmusa is, bármilyen komplikált téma ez napjaink Németországában.

 

Nem is biztos, hogy kifüggesztette

2017 központi programjai természetesen elsősorban a reformáció pozitív olvasatát helyezik előtérbe – bár nem feltétlenül a keresztény gyökereket és a hagyományt, mint azt várhatnánk, inkább a humanizmust, a felsőbb hatalmak előtti egyenlőséget, a demokratikus jogok vívmányait. Az emlékév három nagykiállítása közül a legérdekesebb a Deutsches Historisches Museum kiállítása, amely nem csupán elfoglalja a berlini Martin-Gropius-Bau háromezer négyzetméterét, de a szokásosnál jóval hosszabb ideig, hét hónapig látogatható. A Luther-hatás. A protestantizmus 500 éve a világban című kiállítás fő súlypontja sem szigorúan vett történeti olvasat; inkább arra koncentrál, milyen hatást gyakorolt a reformáció gondolkodásmódja a világtörténelem alakulására, és ennek milyen nyomait olvashatjuk ma. Nyilván hosszú ideig tart majd, amíg Németországról nem ugyanaz jut eszébe mindenkinek – a Német Történeti Múzeum mindenesetre nem vádolható azzal, hogy ne dolgozna az ügyön.

A két másik nagytárlat emblematikus, Luther életéhez konkrétan köthető helyszínekre: Wartburgba és Wittenbergbe került. Wartburg várában, a türingiai Eisenachban a reformátor és a németek viszonyát bemutató kiállítás látható – a német történelemkönyvekben az erődítmény mint Luther ideiglenes menedéke és az első német bibliafordítás helyszíne kap kiemelt szerepet. A wittenbergi Augusteum Luther egykori lakóházával egy komplexumot képez, és a közelmúltig a helyi evangélikus lelkipásztorképzés helyszíneként szolgált. Ma a reformáció történetét bemutató múzeum, és jubileumi, ideiglenes projektje Luther! 95 Schätze – 95 Menschen címmel a teológus életével és legfontosabb, nemzetközi követőivel foglalkozik.

Wittenberg mellett az életéhez konkrétan köthető 16 város közül születésének és halálának helyszíne, Eisleben tette a Lutherstadt szót hivatalos neve részévé. Ez a két város, amelyek 1996 óta együttesen a világörökség részét képezik, kiemelten készült az évfordulóra. Wittenberg az öt helyi nagyprojekt egyikeként egyenesen a Reformáció Világkiállításával: az óvárost övező parkban az idei #Reformationssommer folyamán 80 szervezet, egyház mutatkozott be, és számos kifejezetten erre a célra készült műalkotás kapott helyet. A bécsi képzőművész, Yadegar Asisi például az 500 évvel ezelőtti Wittenberg mindennapjaiba kínál bepillantást, Luther mellett olyan szereplőkkel, mint Philipp Melanchton vagy Lucas Cranach. Az alap mindehhez egy 360 fokos, fotóalapú, hang- és fényeffektekkel felturbózott panorámakép – és bár a műfaj kissé ódivatúnak tűnhet, az utóbbi időkben megbízást megbízásra halmozó Asisi munkája éppenséggel a wittenbergi évforduló egyik legnépszerűbb alkotása. Egy másik idei látványosság Wittenbergben, a Luther und die Avantgarde című kiállítás a város erre az alkalomra megnyitott, egyébként üresen álló régi börtönében látogatható. Itt a kortárs képzőművészet valódi sztárjaival lehet találkozni, akik közül nem kevés az utóbbi években Berlinben talált új otthonra, mint a kolozsvári festőiskola üstököse, Adrian Ghenie, a török Ayşe Erkmen vagy a tántoríthatatlan kínai protestművész, Aj Vej-vej, aki erre az alkalomra önmaga Buddha-pózban ücsörgő negatívját öntötte ki betonból.

Wittenberg az évadot vissza nem térő lehetőségként fogta fel; bár a hangulatos, kétutcás óváros bezárt üzletein továbbra is tetten érhető az NDK-s időszak hanyagsága, a Melanchton- és a Cranach-múzeumok kisuvickolva ragyognak, és időre elkészült a vár elpusztult szárnyának újjáépítése, valamint a vártemplom felújítása is. Aki azonban a híres templomkaput akarja látni, kétszeresen is csalódnia kell. Egyrészt az eredeti még 1760-ban, a hétéves háború folyamán elpusztult, másrészt újabban azt is megkérdőjelezi több kutató, hogy Luther valóban kifüggesztette-e tételeit az egyébként hirdetőtáblaként funkcionáló templomkapura. A wittenbergieknek nem áll érdekükben kételkedni: az eredeti helyén álló míves, 19. századi másolaton ma is elolvasható a 95 pont.

Németország legtöbb, kisebb-nagyobb városában találkozni az emlékévhez kapcsolódó programmal. A francia-argentin zeneszerző, Oscar Strasnoy Luther-oratóriumának októberben tartották a világpremierjét Halléban. A kieli Schauspielhaus Feridun Zaimoğlu és Günter Senkel Luther című darabját mutatta be az evangélikus egyházzal együttműködve. Idősebb Lucas Cranach, a kor legfontosabb német festője kimeríthetetlen alapnak bizonyul – még szerencse, hogy a wittenbergi műhelyében produkált több ezer képnek köszönhetően jelen van Németország és a világ legfontosabb múzeumaiban. Így az észak-németországi Güstrow reneszánsz kastélymúzeumától egészen az atlantai Emory Universityig emlékeznek meg munkái segítségével az emlékévről. Még a hagyományosan katolikus Bajorország is talált megfelelő helyszínt az emlékévnek. Az északi határon fekvő Coburg várában is menedéket lelt Luther a császári üldöztetés idején, így idén itt rendezték az 1500 körüli Római Birodalom kultúráját bemutató Bajor Tartományi Kiállítást.

 

Menekültügy

Az emlékévre megjelent számos kiadvány közül talán érdemes kiemelni a kiváló életrajzi köteteiről elhíresült Heimo Schwilk Luther-biográfiáját, Heinz Schilling történész olvasmányos kötetét 1517 világtörténeti eseményei­ről, valamint Sonja Domröse könyvét, amely a reformáció nagy nőalakjait mutatja be, élü­kön Katharina von Borával. Luther legendásan karakán felesége áll a középpontjában annak a hatmillió euróból, egyházi támogatással forgatott német játékfilmnek, a Katharina Luthernek is, amely a rendező Julia von Heinz szerint egyszerre történelmi film és „feminista statement”.

Egy 16. századi, apácából lett háziasszony mint feminista archetípus? Nem ez az egyetlen példa arra, hogy a német egyház az évforduló kapcsán megpróbálkozik a kortárs témák beemelésével – vagy alkalmanként azzal, hogy láthatóvá tegye tevékenységét és elkötelezettségét olyan területeken, amiken eddig kevésbé volt feltűnő. A TuR – Trans* und Reformation 2017 nevű projekt például a transz-identitást vizsgálja az egyházon belül. Manuela Schwesig, a projektet finanszírozó szövetségi családügyi minisztérium akkori vezetője arra emlékeztet az ehhez kapcsolódó kiadványban: az a folyamatos társadalmi változás, amelynek a reformáció az egyik nagy történelmi példája, napjainkban többek közt épp a transznemű emberek státuszával kapcsolatban figyelhető meg.

A kortárs igényeknek való megfelelni vágyás az emlékév számos pontján visszakacsint; a központi honlapon, a luther2017.de-n például elsőként nem politikusköszöntő vagy felolvasóest jön szembe, hanem az Instagram- és a Twitter-feed, a #luther2017 hashtag használatára bátorítva. A hamburgiak különösen kitettek magukért a fiatalok bevonásában: egy helyi dj-iskola diákjai Luther dalait mixelték újra, a Hiphop Academy Hamburg pedig a lutheri nyitottság, tolerancia jegyében lépett színpadra a júliusi Ahoi Martin! fesztiválon. Nem úsztuk meg a mobiltelefon-alkalmazást sem: az október 31-től letölthető Luther – Der Reise app segítségével a nagy reformátor 400 kilométeres útját járhatjuk végig Wormstól Wittenbergig, wartburgi és coburgi kitérőkkel.

2017 aktuálisan legnagyobb kérdését persze nem a Luther-évforduló, hanem az előző évekhez hasonlóan a menekültügy jelenti Németországban. Margot Käßmann, az emlékév hivatalos nagykövete a Der Spiegelnek kijelentette: ezen a téren büszke lehet magára az egyház, hisz mind a helyi közösségek, mind a hivatalos szervezet hangsúlyosan kiállt a Németországba érkezők befogadása és jogai mellett, alkalmanként vállalva a konfliktust az állami hatóságokkal is. Menekültügyben az emlékév erős üzenetet küld Európának. Az idei kasseli Documentára időzített, Luther és az avantgárd című kiállításnak a helyi evangélikus Karlskirche adott helyszínt; tornyáról messze látszott a menekültcsónakokból készült, Világítótornyot Lampedusára! című installáció. Thomas Kilpper német képzőművész munkája a segítségnyújtás kötelességére emlékeztet, teendő azonban a hazai társadalomban is akad bőven. A két protestáló teológus, Schorlemmer és Wolff mellett a szeptemberi választások eredménye is arra figyelmeztetheti az egyházakat: a társadalomban eluralkodó szorongást és félelmet komolyan kell venni – azután is, ha véget ér az ünneplés.

Kalandos életű nagykövet

A Luther-rendezvények beszámolóiban minduntalan felbukkanó, szimpatikus lelkésznő, Margot Käßmann 2011 óta az emlékév hivatalos nagykövete. Kinevezése komoly bátorságra vall, hiszen a négygyermekes családanya szakmai karrierje nem alakult zökkenőmentesen. 1999-ben választották püspökké a hárommilliós hannoveri egyházkerületben, és e minőségében ő lett az első, aki elvált házastársától 2007-ben. Két évre rá megválasztották az EKD tanácsa elnökének, első nőként ebben a pozícióban – 2010-ben azonban lemondott, miután ittas vezetésen kapták. Käßmann erős kritikusa a katolikus egyház szigorúbb dogmáinak, többek között a melegek megítélése, a mesterséges megtermékenyítés és az abortusz kérdéseiben, de saját egyházában is szorgalmazza például az elváltak helyzetének érzékenyebb kezelését. Az egyenesen fogalmazó, kiváló rétornak tartott és igen népszerű, 59 éves Käßmannról évek óta rebesgetik, hogy komolyabb politikai szerepvállalásra készül; ám amikor az SPD elnöke, Sigmar Gabriel 2016-ban államfőnek akarta jelölni, visszautasította azt.

Neked ajánljuk