Mackóban - Illovszky Rudolf (1922-2008)

Lélek

Nyomtunk egy hatost a dánoknak, itthon elkalapáltuk a hollandokat, simán lenyomtuk itthon az NDK-t is. Még megvertük kinn is a dánokat, aztán a fene se tudja, miért, Lipcsében már Soós Károly volt a szövetségi kapitány, s nem - a '66-os angliai vb után pályaedzőből előlépő - Illovszky Rudolf. Soós addig az NDK-ban dolgozott vagy mi volt a magyarázat - negyven év távolából már meg nem fejtem. Jöttek a ruszkik, s (szokás szerint) elintéztek minket - nem lett semmi az 1968-as olaszországi Eb-szereplésünkből. Ami annál is érthetetlenebb volt a populáció halandó részének, mert az angliai vb brazilverő héroszai (Bene, Farkas, Albert, Mészöly) még távolról sem öregedtek ki, fiatal versenyzőknek számítottak (Farkas például úgy 25 éves lehetett). Ez volt az első búcsú Illovszkytól - nekem kézikönyvekből összerakott, toldozott-foldozott irodalmi emlék. Ám, hogy Soóstól országos (szurkolói) szinten volt dobva egy hátas, az faktum (a nagyanyám is szidta nagyon). Turcsányi Sándor

Nyomtunk egy hatost a dánoknak, itthon elkalapáltuk a hollandokat, simán lenyomtuk itthon az NDK-t is. Még megvertük kinn is a dánokat, aztán a fene se tudja, miért, Lipcsében már Soós Károly volt a szövetségi kapitány, s nem - a '66-os angliai vb után pályaedzőből előlépő - Illovszky Rudolf. Soós addig az NDK-ban dolgozott vagy mi volt a magyarázat - negyven év távolából már meg nem fejtem. Jöttek a ruszkik, s (szokás szerint) elintéztek minket - nem lett semmi az 1968-as olaszországi Eb-szereplésünkből. Ami annál is érthetetlenebb volt a populáció halandó részének, mert az angliai vb brazilverő héroszai (Bene, Farkas, Albert, Mészöly) még távolról sem öregedtek ki, fiatal versenyzőknek számítottak (Farkas például úgy 25 éves lehetett). Ez volt az első búcsú Illovszkytól - nekem kézikönyvekből összerakott, toldozott-foldozott irodalmi emlék. Ám, hogy Soóstól országos (szurkolói) szinten volt dobva egy hátas, az faktum (a nagyanyám is szidta nagyon).

A dolgok nem is folytatódtak túl rózsásan, jött a vb-selejtező - nota bene, megint a dánokkal. A koppenhágai meccsen (1969. június 15-én; 3-2 a hazaiaknak) törte lábát Albert Flórián - s vele igazi futballkarrierjét is, utána már csak a kezdőkörben csípőre tett kézzel nagyképűsködő császárról szólnak a legendák. A folytatás pedig a nemzeti sorstragédiák szemináriumára tartozik: "jönnek a csehszlovákok", Marseille-be (4-1 nekik), mi meg nem megyünk Mexikóba. Soós végre lejátszott, és következett egy újabb skandalum, Hoffer József konkrétan a Labdarúgás c. lap (4 forint volt, havonta) főszerkesztői székéből érkezett (vagy az MTI sportosztályáról) szövetségi kapitánynak; azért volt tréneri múltja is - az ifik közt.

Vele vágott neki a fejekben még - okkal - nagyra tartott magyar foci a '72-es Eb selejtezőjének. Aztán Szófiában kaptunk egy hármast, ami valamivel nagyobb sokknak számított akkoriban, mintha ma a kijevi cirkusz focizó mackóitól kapnának Geráék két számjegyű zakót. Nem volt mese, vissza kellett hívni Illovszkyt (de hogy!). S vele nemhogy kijutottunk az Eb-re, de el is masíroztunk egészen a döntőbe jutásért vívandó meccsig. Ez már mai ésszel felfoghatatlan, de tessék megpróbálni: idén azért nem mi játsszuk a spanyolok ellen a döntőt, mert a németeknek "le kell feküdni" - a szovjetek "ütötték el" a döntőtől Illovszky alapvetően a Dózsára (Fazekas, Zámbó..., ma már mind zseninek tűnik) épülő válogatottját.

Abban az évben, 1972-ben Münchenben buktunk egy olimpiát Illovszky Rudolffal, ezüstöt szereztek a fiúk, hogy a kakas csípje meg! Nem mondom harmadszor is, hogy tessék ezt dialektikusan adaptálni jelen viszonyainkra - mondjuk Pekingben a Ronaldinhóval fellépő brazilok tekintetében. Jaj, nem csak a női kajak négyes csúszott le az aranyról, de a focistáink is - aha. A döntőben 2-1-re vertek a lengyelek, akik aztán a 1974-es vb-ről is hoztak egy érmet, a bronzot. Lato, Szarmach, Gadocha - mondjuk ez csak a csatársoruk volt, Deyna irányított, Tomaszewski védett, előle Gorgon bármit/bárkit elrúgott a Holdig.

Aztán eljött az a búcsú, amin már én is ott voltam. A '74-es mexikói vb selejtezőjének utolsó, perdöntő mérkőzése a Népstadionban, a korának Ibrahimovicával, Edströmmel (meg olyan csávókkal, mint Nordquist, Sandberg) felálló svédek ellen. Ez az Edström (Ralf) arról volt híres, hogy iszonyúan jól fejelt. Semmi baj, mondtuk, ott van Vidáts Csaba, a Vasas (Illovszky klubja) beállósa, ugyancsak kiváló fejjátékos, a szögleteknél gyakorta "előremerészkedik" (korabeli sportsajtószleng, ma már ismeretlen) és "veszélyt jelent az ellenfél kapujára is" (mint előbb). De még valakivel megerősítette Illovszky a védelmet, voltaképpen váratlanul (azért ez bonyolultabb kicsit) kapust cserélt, élete első válogatottságára rakta be Bicskei Bertalant. Ha győzünk, megyünk vébézni az NSZK-ba, a döntetlen már a svédeknek jó. Dráma volt, Kozma Misi a Honvédból már a legelején vezetést szerzett, a svédek az első félidő vége felé kiegyenlítettek, a "második félidő elején a vezetést is megszerezték". S jött Vidáts, mit jött, "előremerészkedett" és "gólt szerzett", meg nem esküszöm, de tán rúgta, nem fejelte. S Zámbó Sanyi nyomott még egyet, utazott NSZK-ba az egész Népstadion! Ha tudta volna Katona József, hogy mi következik, Illyés Gyulának nem kell "átigazítani" a Bánk bánt - s azóta is beleírják minden magyar drámába: Edström "felhőfejesét" (Vidáts valahol a talaj menti regiszterekben). Búcsúzhattunk.

Amit eddig írtam, igazságtalan, búcsúkról beszéltem még az ezüstérmek, európai negyedik helyezések történetében is. Pedig Illovszky a Vasas hat bajnokságából négyet jegyez edzőként, két KK-győzelmet az ötből (tényleg, emlékszik még valaki a Közép-európai Kupára?). Vele verte a Vasas a Santost odahaza, meg miegymás... Még 1995-ben is, amikor "a Mágussal" (Verebes József; labdarúgóedző) nettó kiesésre állt a Vasas, hívták az öreget, és a csapat bennmaradt. Focistának sem volt utolsó, szélsőcsatárként (mint afféle világcsodája, egyik lába rövidebb volt egy centivel a másiknál) tolta 270 NB I-es meccsen át, na hol? Az MTK után a Vasasban. Edzőként csak külföldön volt más egyesületnél (Pireuszban az Olimpiakosznál, Bécsben az Admiránál), már aláírt szerződése volt a Zaragozával (az örök barát "Lászi Kubala" protezséjaként), amikor a bolgároktól benyelt hármas után "maradásra bírták". És ezer ilyen hőstörténetbe illő momentum. S mi csak a búcsúkról beszélünk a búcsú idején.

Nos, igen, mert visszanézvén ilyen - vereségekkel teli - volt Illovszky kora, a kommunizmus. És tudják, mi volt szép a kommunizmusban? Hát, nem sok minden. De Illovszky Rudolf például pont szép volt a kommunizmusban. A mackógatyában és lukas hónaljú dresszben az edzés után a munkáscsapat öltözője felé battyogó szaki, aki ugyan suksükölt, de csókolommal köszönt neki mindenki. Akiről mindenki tudta, hogy másnap is, meg mindig is számíthat rá, mert odateszi, amije van, maradéktalanul. Ennek a típusnak a hamisítványa volt, akiről a korszakot elneveztük, Kádár János. És Illovszky Rudolf meg az igazi.

Meghalt, egy stadion őrzi a nevét. A Vasas Fáy utcai pályája. Az is mennyire jellemző ránk, hogy ez az NB I leglepusztultabb stadionja.

Neked ajánljuk