Munkakeresés pszichiátriai diagnózissal

Megbélyegezve

Lélek

A megváltozott munkaképességűek között a mentális zavarral élők vannak a legnehezebb helyzetben, mivel gyakran tévhitekre épülő stigmák nehezítik elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon. Megfelelő rehabilitáció nélkül számukra gyakran csak a szegregációt erősítő védett foglalkoztatás marad.

A 39 éves Katalin gyerekkora óta az egészségügyben képzelte el a jövőjét: betegápolással, mások segítésével szeretett volna foglalkozni. Az egészségüggyel való kapcsolata azonban a vártnál komplikáltabban alakult, amikor 17 évesen megkapta első pszichiátriai diagnózisát. Az évek során autizmust, paranoid skizofréniát és bipoláris zavart is megállapítottak nála, de ő azt mondja, mára megtanulta kezelni a tüneteit, sőt úgy látja, a tapasztalataival még hatékonyabban segíthet másokon. Csakhogy a pszichiátriai diagnózis olyan súlyos stigma, hogy szinte lehetetlen munkát találnia a nyílt munkaerőpiacon. Katalinnak egy idősek otthonában sikerült elhelyezkednie gondozóként, ahol az első évben minden rendben is ment, meg voltak elégedve a munkájával. Aztán szinte egyik napról a másikra változott a helyzete, egészen másképp nézett rá a főnöke, és már a munkájára is egyre több volt a panasz. „Megtudtam, hogy a főnököm közös ismerősök révén tudomást szerzett a diagnózisomról, és egyszerre a munkavégzésem minősége helyett már csak a mentális zavaraimat látta” – meséli Katalin, aki ezután többször is rágalmazás, megaláztatás áldozatává vált a munkahelyén.

A most 40 éves Anna szintén fiatalon, 21 évesen kapta meg a diagnózisát, 2004-ben. Először paranoid skizofréniát állapítottak meg nála, később borderline személyiségzavart és bipoláris zavart diagnosztizáltak nála. Mielőtt bekerült volna a pszichiátriai ellátásba, csak diákmunkái voltak – dolgozott újságárusként és egy szálloda recepcióján –, éppen egyetemi tanulmányait végezte a Corvinuson (akkor még Közgázon). Az egyetem mellett magántanárként sikerült elhelyezkednie, amit szeret is, bár szíve szerint inkább egy vállalatnál dolgozna, lehetőleg vezető pozícióban. Az álláskeresésnél azonban nincs szerencséje: ha végzettsége alapján be is hívják, általában csak a második körig jut el – Anna úgy véli, ennek a mások szerint gyakran „furcsa” kommunikációs stílusa lehet az oka. Neki egyébként a pszichiátere is azt javasolta, hogy inkább tartsa titokban mentális zavarát, és ő is azt látja, hogy a pszichés betegektől „jobban irtózik a társadalom, mint a nemi bajosoktól”.

Persona non grata

Az EU-n belül Magyarországon a legalacsonyabb, mindössze 2,3 százalék a foglalkoztatottak között a tartósan betegek vagy fogyatékossággal élők aránya – olvasható Bányai Borbála, az ELTE Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézete munkatársának 2014-es tanulmányában. Az uniós átlag 12,3 százalék. A megváltozott munkaképességűek között a mentális zavarral élők vannak a legnehezebb helyzetben, a munkáltatók idegenkednek az alkalmazásuktól, s ennek elsődleges oka a diagnózisukra tapadó stigma. Pedig ahogyan Vizin Gabriella klinikai szakpszichológus rámutat, a depresszió és a szorongásos zavarok a táppénz és leszázalékolás mögötti első tíz ok között szerepelnek – sőt a depresszió évtizedek óta a munkaképesség csökkenésének első öt oka között van. „A mentális zavarok jelentős negatív összefüggést mutatnak a munkahelyi produktivitással és munkaképességgel: az érintettek legalább 30 százalékát írják ki táppénzre a betegségük miatt.”

Az OECD korábbi vizsgálatai szerint a mentális problémákkal élők jóval fiatalabban válnak inaktívvá, mint más fogyatékossággal élők. Ez részben azért van, mert – korai diagnózis esetén – gyakran már az oktatásból is kiesnek, így alacsonyabb végzettséggel érkeznek a munkaerőpiacra. Bányai Borbála azt is megállapítja, hogy ezek a személyek összességében is jóval kevesebb aktív évet töltenek a nyílt munkaerőpiacon: átlagosan 50 év körül már inaktívvá válnak rokkantnyugdíjasként.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.