Lélek

Miért nem hívhatom Pistinek a gyerekemet?

Miután írtunk Hada Renáta gigászi harcáról az Akadémiával, a Nyelvtudományi Intézet elküldte közleményét „a férfi becenévkérelmek elutasításával kapcsolatban”.
  • narancs.hu
  • 2015. március 23.

A sátáni akciócsoport

Provokatív temetői szertartások, sátánszobor felállításának követelése és így tovább. Ám az amerikai Sátán Temploma (The Satanic Temple – TST) mégis inkább politikai akciócsoportnak vagy médiablöffnek látszik, mint okkult szektának. Céljaik között az állam és az egyház szétválasztása, a tudomány, az egyéni szabadságjogok propagálása, az iskolások testi fenyítésének megszüntetése, a nők abortuszhoz való jogának garantálása és sok más ügy is szerepel.
  • Csala Bertalan
  • 2015. február 28.

"Kiegyeztünk a lábszárban" - Végh József túszmentő

Tizenhat évig volt nevelőtiszt a bátahalmai börtönben, közben elvégezte a tanárképzőt, majd a pszichológia szakot, és börtönpszichológus, klinikai szakpszichológus lett. 1993-ban hívták a rendőrség különleges szolgálatához túsztárgyalónak, de nevéhez fűződik az ún. érzelemtaktikai tréning kidolgozása is.
  • Sisso
  • 2015. január 9.

„Nem sürgetünk senkit”

Van egy intézmény a Józsefvárosban, ahol azok a bajba jutott, szenvedélybeteg fiatalok is segítséget kapnak, akik kihullottak az iskolai rendszerből. A Megálló Csoport Alapítványnál nemcsak különféle terápiák, foglalkozások vannak, abban is segítenek, hogy klienseik érettségit szerezzenek.

NEM A RUHA TESZI AZ ÁLDOZATOT!

Megdöbbenéssel tölt el minket… Értetlenül állunk… Tiltakozunk… Követeljük… Nőjogi civil szervezetek tiltakozó levele a rendőrség áldozathibáztató kampányfilmjei ellen.
  • narancs.hu
  • 2014. november 27.

A császár írója,

Vergilius, a római aranykor legszebb szavú költője utolsó napját éli a dél-itáliai Brundisium kikötőjében. Athénból érkezett vissza Itáliába. A császár hozta őt haza, hogy saját orvosaival gyógyíttas­sa, de a költő állapota a hosszú hajóút során válságosra fordult. Korábban azért utazott Görögországba, mert ott kívánta csiszolgatni már régóta készülő eposzát, az Aeneist.