Magyar Narancs: Milyen esetekben lehet interneten keresztül terápiát folytatni?
Dobossy Kató: A terapeuta szakmai beállítottságán múlik, hogy ezt a lehetőséget milyen típusú terápiára használja. Én pszichoanalitikusan orientált módszerrel dolgozom, arról tudok beszélni, hogy a Skype az ilyen típusú terápiában hogyan működik. A leggyakrabban akkor váltunk erre, ha egy már futó terápiában a páciens külföldre költözik, de még nem tart ott a kezelés, hogy lezárjuk, nem beszélve arról, hogy a megszokott környezetből kikerülve az ember gyakran elbizonytalanodik, talajvesztettnek érzi magát, ami felerősíti a szorongásait vagy más tüneteit. Ilyen esetben nagyon jó lehetőség az online terápia.
MN: Lehet-e eleve interneten keresztül indítani terápiát?
DK: Az első találkozásnak kiemelt szerepe van a pszichoterápiában. Ekkor dől el, hogy szimpatikusak vagyunk-e egymásnak, tudunk-e együtt dolgozni, a terapeuta ekkor szerzi a legfontosabb, a beteg diagnózisához és a kezelés menetével kapcsolatos döntésekhez szükséges információkat. Nem lehetetlen, de nehezebb és kockázatosabb Skype-on kezdeni. Én ragaszkodom a személyes első találkozáshoz, és ahhoz is, hogy később is rendszeresen találkozzunk. A kép, amit egy ember lelkiállapotáról kapok, teljesebb, ha ott ül velem szemben, ha nemcsak a fejét látom, hanem például azt is, hogy mit csinál a kezével. Arról nem is beszélve, hogy a páciens teljesen máshogy ül otthon, a saját foteljében, mint nálam, a rendelőben. Én mindig a rendelőmből szoktam bejelentkezni, így a kliens nagyjából azt látja belőlem, mintha velem szemben ülne a szobában. A pszichoterápiában általános szabály, hogy a terapeuta személye, családja, privát szférája a háttérben marad. Ezért a pszichológusnak nem tanácsos otthonról indítania a hívást.
| ||
MN: Másképp kell felkészülni egy ilyen ülésre?
DK: Mindkettőnk fantáziájában pluszdolgok jelennek meg amiatt, ami látszik, és ami nem. Ezzel mindenképp többletmunkám van. Élőben a kliens például látná, hogy milyen cipő van rajtam, és hogy egyedül vagyunk a szobában. Mindez azért fontos, mert a terápiában igyekszünk közösen megérteni azokat a vágyakat, érzéseket, reális vagy akár irreális fantáziákat, amelyek a páciensben a terapeutával vagy az egész terápiás helyzettel kapcsolatban születnek. De például annak, hogy közelről látjuk egymás arcát, lehet egy pluszintimitása. A mimika sokkal inkább meghatározó, mint személyes találkozások során, amikor az ember a másik egész testi kommunikációjára figyel.
MN: Okozhat-e gondot a fantáziáknak a felerősödése?
DK: Vannak betegek, akiket biztosan lebeszélnék arról, hogy Skype-on legyünk kapcsolatban. Paranoid tünetek esetén előfordulhat, hogy a páciens félelmei az online kapcsolat miatt felerősödnek.
MN: Fel lehet arra készülni, hogy technikai okok miatt megszakad a kapcsolat?
DK: Mindketten tudjuk, hogy ez előfordulhat. Ettől persze még nem kevésbé frusztráló. Élőben a terapeuta alakítja ki a terápiás helyzet keretét, a Skype-ülés során viszont van egy külső tényező, amit ő sem kontrollálhat. De a köztünk lévő kapcsolat nem tűnik el, nem kell elölről kezdeni mindent, és ez a megszakadás egyáltalán nem olyan, mintha a beteg dühében felpattanna, és kiszaladna az ajtón. Ettől még érdemes arról beszélni, hogy ez milyen érzéseket kelt.
MN: Mennyiben viselkedik másképp a terapeuta a virtuális térben, mint a személyes rendelésen?
DK: Az egyik érdekes és fontos dolog a hallgatás. Ha a neten csend támad, azt is jelentheti, hogy nem halljuk egymást, megszakadt a kapcsolat. Ezért a neten rövidebb ideig viselhető el a hallgatás. De az is fontos, hogy az online közeg miatt mindkét félnek van egy védettsége, ami lehetőséget ad a hárításra. A páciens sokkal erőteljesebben tudja szabályozni, hogy mit mutat meg a pszichológusnak. A terápiás helyzetben is viselkedni próbál az ember, de a neveltetése szabta korlátok könnyen gátolhatják az önkifejezésben. De lehet ennek jó oldala is: mivel nem kell a terapeutával személyesen együtt lenni, a beteg könnyebben hozhat szóba kényes témákat.
MN: Milyen a szakmai megítélése a netes terápiának?
DK: A szakirodalom elsősorban azzal foglalkozik, hogy a terápiás kapcsolatra hogyan hat az eszköz. Itthon még nincsenek előírások, de a technika egyre elterjedtebb. Zajlanak viták a témában, ami arra utal, hogy formálódik, de még nem egységes a szakma véleménye. Amerikában már szabályozzák. Például biztosítani kell a pácienst arról, hogy csak a pszichológus van a szobában, és senki más nem hallja a beszélgetést: a kamerával körbe kell mutatni a szobát, és a használt szoftvernek is biztonságosnak kell lennie. Mi most az egyszerűség kedvéért a Skype-ról beszélünk, de nem csak ez a program alkalmas erre. Úgy tudom, Amerikában már mobiltelefonos alkalmazások is léteznek. Ez tagadhatatlanul egy fejlődő ága a terápiás munkának, amivel érdemes a szakmai gondolkodásnak is lépést tartania.
