Nincs kinyilatkoztatás – Meleg keresztények

A nyolc éve létező Mozaik keresztény közösség összejövetelén jártunk.

A budai kis lakás szobájában öten készülődnek imára. Zalán, a házigazda kezd bele, majd a többiek is bekapcsolódnak, útmutatást és áldást kérnek istentől. „Háríts el az életükből minden akadályt azoknak, akik nem járnak rendszeresen hozzánk” – így az egyik fohász, majd hosszú hallgatás következik. Végül újra Zalán szólal meg: „Köszönjünk, Isten, hogy itt vagy, és add, hogy ezzel a lendülettel tudjuk folytatni.”

Mi lehet a gond?

A Mozaik közösség ökumenikus, nem kötődnek felekezethez, paphoz, lelkészhez. „Itt mindenki a saját hitének megfelelő szertartásokra járhat attól függetlenül, hogy a közösségünk tagja. De nyitottak vagyunk a különböző vallási gyakorlatokra is, egy időben sok protestáns tagunk volt, akkor megtanultunk több ­református éneket… Mindig megbeszéljük, hogy kinek mi fér bele, illetve mit szeretne vallásgyakorlás terén” – mondja Gazsi, az egyik alapító, az itteni csoport vezetője.

A közösség három kis csoportban működik, a hét három különböző napján, magánlakásokban gyűlnek össze, s alkalmanként háromórás személyes és bensőséges összejövetelt tartanak. „Azért így, mert összesen negyvenen vagyunk, ami sok ahhoz, hogy ilyen személyes hangvételű alkalmakat tartsunk. Az egész közösség havonta csak kétszer találkozik egy nagy, közös összejövetelen, egyébként mindenki jár a saját kis csoportjába” – részletezi Gazsi, aki szerint a csoportvezető feladata kicsit olyan, mint egy osztályfőnöké. „Oda kell figyelnie a tagok különböző igényeire, ha azt látom, hogy valaki nem érzi jól magát, akkor utánajárok, mi lehet a gond” – teszi hozzá Bálint, a másik kiscsoport vezetője.

Az összetartásra szükség is lehet, hiszen a Mozaik nem előzmények nélküli, ám elődje, az Öt Kenyér Keresztény Közösség lényegében két táborra szakadt. „Az Öt Kenyérben egy idő után megjelentek olyan emberek is, akik még csak keresték a saját útjukat vallási téren is, és inkább a társaság miatt jöttek a közösségbe. A tagok egy része azonban szigorúbb keretek között képzelte el az Öt Kenyér életét, mások a nyitottabb működés mellett tették le a voksukat. Ezt nem tudtuk megbeszélni, így az Öt Kenyér megszűnt, és mi, akik szívesen látjuk az útkeresőket, megalapítottuk a Mozaikot” – mondja Judit, aki az egész közösség vezetője, és ugyanúgy szavazás útján egy évre választották, mint a kis csoportok vezetőit. Ők négyen havonta egyszer összeülnek, hogy megbeszéljék a Mo­zaik ügyes-bajos dolgait, de ezek nyitott beszélgetések, ha valakinek kérdése vagy kritikája van, akkor azt ilyenkor megoszthatja velük. „Elég gyakori probléma, hogy tagjaink nem találják meg a helyüket abban a vallásos közegben, amelynek tagjai. Persze ebben nagy szerepet játszik a másság felvállalása is. Vannak olyanok, akik előbújtak a saját közösségükben, és aztán megkérték őket, hogy inkább ne járjanak többet oda” – mondja Bálint, civilben tanár és iskolapszichológus. Hat évvel ezelőtt csatlakozott a Mozaikhoz, mert régóta foglalkoztatta az, hogy mások hogyan élik meg és egyeztetik össze a melegségüket a hitükkel. Mint mondja, egy idő után ezzel már nem voltak problémái, és főleg azért maradt a közösség tagja, mert tetszett neki, hogy ide a tagok behozhatják a kételyeiket és a kérdéseiket.

Judit szerint a melegek a leggyakrabban azért hagyják el korábbi közösségüket, mert tudják, hogy az a közösség hogyan viszonyul a mássághoz, ezért nem is merik vállalni. Ám így egy idő után már nehezen tudják összeegyeztetni a hitük gyakorlását önmaguk megtagadásával. „Amikor valakinek a hitét és saját szexuális identitását össze kell egyeztetnie, ez sok esetben azzal jár, hogy átmenetileg, de inkább tartósan, a kereszténységgel is problémái adódnak. Mi befogadjuk azokat, akik ebből kifolyólag keresik a saját istenképüket, és kérdéseik vannak a kereszténységgel kapcsolatos viszonyukról. Közösségünk támogatja az útkeresőket” – mondja Gazsi, aki egyébként mentőápoló. Szerinte a kereszténység nem különálló emberek vallása, és nem lehet másképp kereszténynek lenni, csak közösségben. „Én egyébként viszonylag korán lerendeztem magamban a hitemet és a homoszexualitásomat, jártam is hagyományos keresztény közösségbe, ahol tudták ezt rólam, és nem akarták, hogy éljek más életet, vagy hagyjam el a közösséget. Annyit kértek, hogy ne beszéljek róla, mert ők így engem nem vállalnak a nyilvánosság előtt. Így viszont nem lehet létezni” – teszi hozzá. „Nekem nemcsak a leszbikus identitásom titkolásával volt gondom, hanem azzal is, hogy úgy éreztem, a hagyományos keresztény közösségemben nem fogalmazhatok meg kritikát például az egyházzal kapcsolatban. Ott nem volt helyük olyan kérdéseknek, amik megbontották volna a megszokott válaszokat. Csakhogy a kereszténység nem kirekesztő, ítélkező vallás” – fűzi tovább Judit. Szerinte úgy tud mindenki hű lenni Krisztushoz, hogy hagyja magát szembesülni mindenfajta mássággal.

A Mozaik közösségnek nincsen sem közéleti, sem aktivista szerepvállalása, egyedül a ­Pride-on képviseltetik magukat, illetve most először részt vettek a leszbikus identitások fesztiválján, de kerülik a feltűnést.

Mivel nincs a közösségnek állandó helye, a működésüknek nincsen gazdasági oldala sem, leszámítva azt, hogy az alkalmak után mindig közösen vacsoráznak – saját zsebből. Körülbelül negyedévente szerveznek különböző programokat, például kirándulásokat, ott is mindenki fizeti a magáét.

Keresztény kisebbség

A kiscsoportos foglalkozások előtt valamelyik tag kitalálja, hogy milyen témákról beszélgessenek az imádság után. „Most kezdtük el a Találkozás a kereszténységgel című hittankönyvet, és hétről hétre átbeszéljük a fejezeteket. Ezt elsősorban azért találtuk ki, mert a csoportban olyan emberek vannak, akik különböző vallási előélettel és tudással rendelkeznek. Van, aki csak gyerekkorában tanult hittant, vagy egyáltalán nem kapott vallásos neveltetést, de Istenhez való ragaszkodása és szeretete benne él. Ehhez az igényhez szeretnénk tudást is adni” – mondja Péter, a mostani „programfelelős”. Szó sincs arról, hogy kiáll valaki, és előadást tart a hit alapjairól. Csak ­beszélgetnek, együtt gondolkodnak egy-egy adott téma mentén. „Istent nem lehet tanítani, csak beszélni róla. Igyekszünk megérteni egymás gondolatait, hogy milyen az Istenről alkotott képünk” – teszi hozzá Gazsi.

Az biztos, hogy az összejövetelen nyoma sincs örök igazságok kimondásának. A téma egyébként nem feltétlenül vallásos, többen a saját melegségükkel kapcsolatban kezdeményeznek beszélgetést, de ottjártunkkor arról volt szó, hogy a Mozaik mit tud nyújtani a vallásos embereknek, és miért érdemes egyáltalán a vallással foglalkozni. „Nem a melegség a központi téma, de itt úgy lehet vallási és világi dolgokról beszélni, hogy a melegség egyáltalán nem tabu. A tagok megoszthatják az Istenről, a hitről, de akár a párkapcsolatról is a gondolataikat, s közben nem kell azzal foglalkozniuk, hogy most ebben érinthetik-e a melegséget, vagy sem” – mondja Judit.

Az általunk megtekintett alkalom annyiban volt rendhagyó, hogy egy új tag is bemutatkozott. K. a Pride-on találkozott először a Mo­zaik­kal, ezután vette fel velük a kapcsolatot. Előbb csak az egyik taggal találkozott, aki elmesélte, hogyan működik a Mozaik, s K. – miként az összes jelentkező – ennek alapján dönthette el, hogy ez a szellemi közösség megfelel-e az ő hitének, elvárásainak. Ez tehát a második lépése a fiatalembernek, aki konzervatív katolikus családban nevelkedett, de egy ideje azt érezte, hogy űr van az életében annak ellenére, hogy a hitének megfelelő közösség tagja. „Azt láttam, hogy minden a család köré szerveződik a közösségemben, és szinte kinézik azt, aki egyedül van. Mivel nekem nem lehet klasszikus értelemben családom, egyre rosszabbul éreztem magam, ezért keresek egy olyan közösséget, ahol nem a család a központi téma, hanem a hit” – mondja K., mire Zalán csak ennyit mond: „Melegként és keresztényként is kisebbséghez tartoztunk, és kilógtunk valahonnan. A keresztény közösségünkből a melegségünk miatt, a meleg közösségekből pedig a hitünk miatt. A Mozaik az egyetlen, ahonnan nem lógunk ki.”