Lélek

Bűnügyi és Rendőrség-történeti Múzeum: Fű és fakabát

Nincs hasznosabb program sárgás köddel terhes őszi délutánon - mikor Kiss Béla bádogosmester is csak a hetediket megölni kelt fel annak idején, a nap meg még azért sem -, mint betekinteni a magyar bűnüldözés múltjába, aztán bátran átkelni a Baross téren. Egészen jó rendőrségtörténet, visszataszító kriminalisztikai tárlat és fogyasztóellenes drogfelvilágosító vitrinológia. A tálalásban semmi sem változott azóta, hogy Szabó László utoljára jelent meg Pinochetnek álcázva a Magyar Televízióban, és elbeszélgetett a cigarettával lefizetett bűnözőkkel. Csak a belügyminiszterek arcképcsarnoka lett félelmetesebb, és a marihuána hatásairól tudunk egyre kevesebbet hivatal által.
  • - sisso -
  • 1999. november 18.

Jézus a pincében: Fehér Lyuk

Cinikus lelki terroristák, elszakított gyerekek, kétségbeesett szülők, hatásvadász bulvárlovagok, de legalább Semjén Zsolt helyettes államtitkár és igekötő néhány körmondata kell ahhoz, hogy hír legyen egy keresztény ifjúsági klub létrejötte Budapesten. Esetleg Schmuck Andornak megjelenik Jézus a Köztársaság tér fölött, és ennek hatására kiszórja a zsebében hordott disznósajtdarabokat, Berecz János visszalép Dénes János javára, és egyébként is bocsánat. Ami valóban megtörtént: október 2-án a Rhéma Alapítvány és a vele szorosan együttműködő A Biblia Szól Egyház beindította "nemzetközi ifjúsági központját", a pokolként üzemelő Fekete Lyuk romjain, Fehér Lyuk néven.
  • Molnár Bálint
  • 1999. október 13.

"A Földet még ma is a baktériumok uralják" (Szathmáry Eörs evolúcióbiológus)

Augusztus végén Kansas államban törölték az evolúciós elméletet az iskolai tananyagból. A biológia tudományának központi szervező-elvét sikerült kiiktatni a diákok alapképzéséből. Új nemzedék nőhet fel klónozott birkák ezredvégi bégetése mellett úgy, hogy legfeljebb csak a saját személyes élményei révén tapasztalhatja meg, hogy az ember csak egy a sok állatfaj közül. Ezalatt az evolúcióbiológia második darwini forradalmát éli Szathmáry Eörs, az ELTE tanszékvezető professzora szerint.
  • Virág Katalin
  • 1999. szeptember 23.

Egy heroinista naplójából: Pénz, drog, fegyverek

Ezzel a sráccal egy pszichiátriai intézetben találkoztam, ahol éppen azon dolgozik, hogy tiszta legyen, de eközben volt ideje, hogy elmondja tipikus, de néhány különleges elemet is tartalmazó történetét. Szóval egy drogoskarrier a kilencvenes évekből, a leghitelesebb forrásból.
  • 1999. szeptember 9.

Kapolcs. és vidék-e?: Völgymenet

A Művészetek Völgyének fontos alkotórésze maga a völgy. Hogy oda kell menni. Utazni pedig általában jó, utazni gyönyörű, utazni szép, vidékre főleg. A ember úgy érezheti, hogy el van vágva a világtól, és a mobilt is nyugodtan otthon lehet hagyni, mert a völgyben Darth Vader is csak Monostorapátiban, a Kilátódombon mondhatja, hogy a térerő velem van.
  • Vörös András Csaba
  • 1999. július 22.

"Nekem az illúzió a fontos" (Madame Kio, született Heidl Kornél)

Heidl Kornél 1960-ban hagyta itt először Magyarországot egy korrekt balett-táncosi szerződéssel, mint báró Kemény Melinda tanítványa. Azóta csak ritkán látogat haza. Az elmúlt húsz évben már nem táncos, hanem kabarészínész és egyben a legidősebb, világszerte ismert magyar travesztisztár, az eltéveszthetetlenül sajátos stílusú Madame Kio. Berlinben ez egy komoly szórakoztatóipari foglalkozás: talán ez az egyetlen európai város, ahol a kabaréműfaj a húszas évek óta ugyanazt jelenti.
  • - sisso -
  • 1999. július 22.

Torokszorító családi legendák II.: A volt kutyakozmetikus

Fájdalommal kell jelentenünk, a kutyakozmetikáról szőtt szép álmok elszálltak: nemrégiben megismert hősünk, Maxi (MaNcs, június 10.) a jövőben a Plaza helyén, mind a kilenc négyzetméteren bőrdíszműboltot nyit - a megtörhetetlen tulajdonos szerint még bőrtangát is lehet majd kapni. Múltkori dolgozatunkban főszereplőnknek a munka világában tett kiruccanásait taglaltuk, és méltánytalanul csekély teret szenteltünk családi és egyéb kapcsolatainak. Jöjjön tehát most ismét Maxi mint humán individuum, nem kevésbé pedig különféle professzorok és adjunktusok hihetetlen, de igaz történetei.
  • - boda-nyulasi -
  • 1999. július 8.

Ha-ha, mondja a klón (Lewis Wolpert elméleti biológus)

Lewis Wolpert a University College London professzora, szűkebb szakterülete az embriológia. Könyvei közül elhíresült A tudomány természetellenes természete című. Nemrég a Nature folyóiratban közölt cikke (Veszélyes-e a tudomány?, Nature/Vol. 398/1999) nyomán többen megkérdőjelezték állításait a világ megismerhetőségéről, és kétségbe vonták a tudományos ismeretek etikai semlegességéről vallott nézeteit. ´ azonban kitart amellett, hogy a tudósok dolga csupán a megismerés, a tudomány eredményeinek megfelelő alkalmazásáért semmilyen felelősség nem terheli őket.
  • Virág Katalin
  • 1999. július 1.

Trianon-tüntetés a Várban: Adj a barátaidnak is!

Ha június eleje, akkor MIÉP-tüntetés a budai Várban. Trianon hetvenkilenc éve, kerek szám, emlékezzünk, magyar testvérek. A várbuszon már alakul a hangulat, összeszorulunk, akár Bayer Zsolt torka a kántorhangversenyen, de a testvériség miatt még összébb húzódunk. "Zsidó békávé", mondja valaki, alapjáraton vagyunk, többek szerint a BKV szántszándékkal indítja ritkán a járatokat, nehogy már odaérjünk időben. De azért odaérünk.
  • 1999. június 10.

A fénygépész (Kovács László operatőr)

Az 1998-as Camerimage fesztivál díszvendége és életműdíjasa. Életútja s műve úgyszólván közismert, 1956-ban hagyta el Magyarországot, hogy Hollywood héroszai közé emelkedjék. Filmográfiája mondjuk a Szelíd motorosoktól az Álljon meg a nászmenet! című gyöngyszemig terjed. A toruni fesztiválrendezők szép kis munkarendet akasztottak a nyakába, nap mint nap szemináriumok és workshopok, ahol a diákokat és a fesztivál operatőr vendégeit egyaránt taníthatta. Mindamellett még az interjú is belefért a napirendjébe, noha feltett szándéka szerint a várost mutogatta volna kislányának.
  • Nagy Elisabeth
  • 1999. január 28.

Tartsa meg magának!

Megrendelem meghatározatlan időre, de legfeljebb 1 évre 5000 Ft-ért a MaNcsot.
  • 1998. december 10.

Tartsa meg magának!

Megrendelem meghatározatlan időre, de legfeljebb 1 évre 5000 Ft-ért a MaNcsot.
  • 1998. december 3.

Tartsa meg magának!

Olvasó meg előfizető annyiféle van, mint égen a csillag. Még ha ezt az előfizetők külön-külön nem is látják.
  • 1998. november 12.

Ha az új nem a régi (Dr. Balajthy Tibor sebész)

Magyarországon, sőt tudomása szerint egész Közép-Kelet-Európában egyedül dr. Balajthy Tibor plasztikai sebész végez nemi átalakító műtéteket, míg szinte minden nyugati országban elfogadott a segítségnyújtásnak ez a formája.
  • - sisso -
  • 1998. július 9.