Játszótér – Miért jár szorongással az iskolakezdés?

„Megtanulod a rendet!”

  • Labancz Dániel
  • Haraszti Tamás
  • 2021.08.25 21:00

Lélek

Az óvodát épp elhagyó gyerekek többsége szeptember közeledtével alig várja az iskolakezdést, míg másoknál ezt az időszakot egyre növekvő szorongás kíséri. Nemcsak a gyerek, a szülő is szorong. Mindezt sokszor maga az oktatási rendszer okozza.

Jól ismert kifejezés a laikusok előtt is az „iskolaérettség” vagy „iskolaalkalmasság”, amiről a legtöbben hallottak ugyan, mégsem igazán tudják (bár tudni vélik), mit jelent valójában. Nehéz is lenne egy mondatban megfogni. Ahhoz, hogy a hozzá kapcsolódó szorongásokról beszélhessünk, értenünk kell, mit is jelent pontosan, hiszen ez a kulcsa annak, hogy az átmenet jó ütemben mehessen végbe.

A szakirodalom szerint idetartozik a megfelelő testi fejlettség (például az összerendezett nagy- és finommozgások terén), a megfelelően fejlett pszichikus funkciók megléte (érzékelés, észlelés, térbeli tájékozódás, a kialakult testséma), a hosszú távú memória működése, a szándékos figyelem képessége mellett az elemi ismeretek a világról, a megfelelő szociális érettség, vagy a kapcsolatteremtési és alkalmazkodókészség is. Mindezek megléte feltételezi, hogy a gyermek majd alkalmassá válik arra, hogy megbirkózzon az iskolarendszer állította követelményekkel, hogy alkalmazkodjon a korábbitól eltérő, megváltozott működésmódhoz. Az első osztályosoktól elvárható ideális alkalmazkodási készséget négy pontban szokták összefoglalni: helyzetmegértés, feladattudat, nagyobb kitartás és a teljesítmény igénye. Nem véletlen, hogy a gyerekek nem univerzálisan meghatározott életkorban kerülnek iskolába, hiszen az egyéni fejlődésmenetek eltérőek, akár 2–3 év „érettségi” különbség is lehet két gyerek közt. És ehhez még csak különösebb fejlődési elmaradásra sincs szükség.

 

Félelem az újtól

A kisóvodás gondolkodása más, mint egy iskolásé vagy egy kiskamaszé. Egy óvodás még sok mágikus elemmel operál, a valóságát meseszerű történések szövik át (például hisz a Mikulásban), valóságpercepciója pedig egocentrikus, így mindent a saját szemszögéből vizsgál, és fel sem tételezi, hogy létezik másik nézőpont is. Ez nem azonos az önzőséggel, egyszerűen még nincs meg a tudása arról, hogy a másik ember mást él meg, mint ő, feltételezi például, hogy az óvó néni tudja, hogy kiről beszél, ha ő az unokatestvérét a keresztnevén emlegeti. Mivel ezt a fajta énközpontúságot a felnőttek egy része egyáltalán nem érzékeli, a gyerekkel szemben gyakran olyan elvárásokat támasztanak, amelyeknek a megugrására még nem képesek. Emiatt sok szülő elköveti azt a hibát, hogy azt feltételezi, a gyerek tudja, mi az, hogy „iskola”, miközben a kicsi talán azon izgul, hogy vajon ott is lesz-e két óvó néni, lesznek-e játékok, lesz-e udvar. Mindez megelőzhető lenne, ha beszélgetnének a témáról, elsétálnának a leendő iskola felé megnézni az épületet, a kertet.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk