Interjú

„Nem látom a szexuális szabadságot”

Alyssa Ahrabare jogász, nőjogi aktivista

Lélek

A Belgiumban élő feminista jogi szakértő úgy látja, a nők csak arra szabadok, hogy kiárusítsák a testüket, a pornográfia pedig eltorzítja a szexualitásról alkotott képünket. Alyssa Ahrabare a Milestone Institute meghívására érkezett a Sziget Fesztiválra.

Magyar Narancs: Marokkói és algériai szülők gyerekeként Nyugat-Európában nőtt fel. Mi az ön története?

Alyssa Ahrabare: Több mint tíz éve dolgozom a női jogokért, és ebben a saját személyes történetem is motivál. Anyám, nagyanyám, de a család minden női tagja tapasztalta már a férfiaktól érkező erőszak valamely formáját, akár szexuálisan, akár házasságban vagy máshogy. Rengeteg nő jár hasonló cipőben. Sok esetben nem ismerjük fel az erőszakot, vagy nem teszünk feljelentést, nem kérjük ki magunknak az igazságtalanságot. Jogi tanulmányaimban ezért szakosodtam az emberi jogokra, majd dolgoztam önkéntesként nőjogi szervezeteknél, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Most a European Network of Migrant Women nemzetközi szintű munkatársaként dolgozom, és a szexuális edukációval foglalkozó Osez le Féminisme! szervezet munkájában is részt veszek. Azért tartom fontosnak ez utóbbit, mert számos tabu és tévképzet él a felnőtt nők fejében is. A kultúrák közötti megközelítést képviseljük, hogy minél több, más háttérből és vallásból érkező nőnek beszélhessünk a szexualitásról.

MN: Önnek is ki kellett vívni a jogot ahhoz, hogy tanulhasson?

AA: Én már Franciaországban születtem, ahol a szüleim nagyon keményen küzdöttek azért, hogy én és a nővéreim oktatáshoz jussunk.

MN: Azt gondolná az ember, hogy a szexuális forradalom és 1968 után már szabadok vagyunk.

AA: Nem látom ezt a szexuális szabadságot, csak egymásnak ellentmondó előírásokat és elvárásokat. A nőktől elvárjuk, hogy szexuálisan elérhetők, kívánatosak legyenek, hogy megfeleljenek a férfiak kívánalmainak, egy kapcsolatban nem szabad visszautasítaniuk az érintkezést. Közben pedig egyre többször látjuk a közösségi médiában, hogy megszégyenítik azokat a nőket, akik sok partnerrel voltak, magas „body counttal” bírnak. A konzervatív „férfijogi” influenszerek újra azt az elvárást hangoztatják, miszerint egy nőnek szűzként kell megérkeznie a házasságba. Természetesen ez messze elmarad azoktól a fundamentalista közösségektől, ahol a kényszerházasság, a szüzességi teszt vagy a nemiszerv-csonkítás elfogadott gyakorlat. Nem szabad a felszabadító szexualitást összekeverni a kizsákmányolással vagy az önkizsákmányolással. Hiszen egyre inkább elvárt az is, hogy a fiatal nők, lányok meztelen képeket küldjenek a partnerüknek. És akkor még nem beszéltünk az OnlyFansről.

MN: Előbb arra lennék kíváncsi, mit gondol a statisztikákról, miszerint a Z generáció sokkal kevésbé aktív szexuálisan, mint a boomerek vagy az X-ek?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.