Interjú

„Nem látom a szexuális szabadságot”

Alyssa Ahrabare jogász, nőjogi aktivista

Lélek

A Belgiumban élő feminista jogi szakértő úgy látja, a nők csak arra szabadok, hogy kiárusítsák a testüket, a pornográfia pedig eltorzítja a szexualitásról alkotott képünket. Alyssa Ahrabare a Milestone Institute meghívására érkezett a Sziget Fesztiválra.

Magyar Narancs: Marokkói és algériai szülők gyerekeként Nyugat-Európában nőtt fel. Mi az ön története?

Alyssa Ahrabare: Több mint tíz éve dolgozom a női jogokért, és ebben a saját személyes történetem is motivál. Anyám, nagyanyám, de a család minden női tagja tapasztalta már a férfiaktól érkező erőszak valamely formáját, akár szexuálisan, akár házasságban vagy máshogy. Rengeteg nő jár hasonló cipőben. Sok esetben nem ismerjük fel az erőszakot, vagy nem teszünk feljelentést, nem kérjük ki magunknak az igazságtalanságot. Jogi tanulmányaimban ezért szakosodtam az emberi jogokra, majd dolgoztam önkéntesként nőjogi szervezeteknél, ahol rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Most a European Network of Migrant Women nemzetközi szintű munkatársaként dolgozom, és a szexuális edukációval foglalkozó Osez le Féminisme! szervezet munkájában is részt veszek. Azért tartom fontosnak ez utóbbit, mert számos tabu és tévképzet él a felnőtt nők fejében is. A kultúrák közötti megközelítést képviseljük, hogy minél több, más háttérből és vallásból érkező nőnek beszélhessünk a szexualitásról.

MN: Önnek is ki kellett vívni a jogot ahhoz, hogy tanulhasson?

AA: Én már Franciaországban születtem, ahol a szüleim nagyon keményen küzdöttek azért, hogy én és a nővéreim oktatáshoz jussunk.

MN: Azt gondolná az ember, hogy a szexuális forradalom és 1968 után már szabadok vagyunk.

AA: Nem látom ezt a szexuális szabadságot, csak egymásnak ellentmondó előírásokat és elvárásokat. A nőktől elvárjuk, hogy szexuálisan elérhetők, kívánatosak legyenek, hogy megfeleljenek a férfiak kívánalmainak, egy kapcsolatban nem szabad visszautasítaniuk az érintkezést. Közben pedig egyre többször látjuk a közösségi médiában, hogy megszégyenítik azokat a nőket, akik sok partnerrel voltak, magas „body counttal” bírnak. A konzervatív „férfijogi” influenszerek újra azt az elvárást hangoztatják, miszerint egy nőnek szűzként kell megérkeznie a házasságba. Természetesen ez messze elmarad azoktól a fundamentalista közösségektől, ahol a kényszerházasság, a szüzességi teszt vagy a nemiszerv-csonkítás elfogadott gyakorlat. Nem szabad a felszabadító szexualitást összekeverni a kizsákmányolással vagy az önkizsákmányolással. Hiszen egyre inkább elvárt az is, hogy a fiatal nők, lányok meztelen képeket küldjenek a partnerüknek. És akkor még nem beszéltünk az OnlyFansről.

MN: Előbb arra lennék kíváncsi, mit gondol a statisztikákról, miszerint a Z generáció sokkal kevésbé aktív szexuálisan, mint a boomerek vagy az X-ek?

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)