A Zalaegerszegi TE labdarúgócsapata már az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyerte története első bajnoki címét. A negyvenegy éves vezetőedző egy éven belül másodszor állt aktuális csapatával a dobogón. Ráadásul úgy, hogy trénerként ez volt a második idénye az első osztályban.
Bozsik Péter: Későn lettem igazolt játékos, hiányoztak a fizikális alapok, és amikor a nyolcvanas években bekiabálgattak a pályára, hogy "ilyen tudással apád cipőjét sem vihetnéd" (Bozsik Péter apja, Bozsik József százszoros magyar válogatott, az aranycsapat irányító játékosa - a szerk.) meg hasonlók, nem akartam igazán az élvonalban szerepelni. Annak nem láttam értelmét, hogy megadasson nekem húsz NB I-es és kétszáz NB II-es mérkőzés. Nem volt pénzkérdés, hiszen a Kígyó utcai családi üzlet működött, a fociszeretetemet pedig a Pénzügyőrben tökéletesen kiélhettem. Edzőként azért vártam, hogy egyszer sanszot kapok.
MN: Szokatlan, hogy valakit a harmadosztályból rögtön az élvonalba hívjanak. Bár kétségtelenül szép, ha az utánpótlás megreformálására kimódolt Bozsik-program szülőatyja, dr. Mezey György a fiút pályaedzőként maga mellé emeli.
BP: A Bozsik-program csak tavaly indult, én pedig már 2000 nyarán Mezey segítője lettem a Vasasnál. A felkérést elsősorban Mészáros Zoltán szakosztálymenedzsernek köszönhetem, aki ismerte a munkámat a Pasaréti útról. Gyuri bácsinak nem volt stábja, amikor a csapathoz került, a vezetőség felhívta rám a figyelmet, és ő, talán az apám iránt érzett tiszteletből is, elfogadott pályaedzőjének.
MN: A Vasasnál fél év után vezetőedző lett, és a hetedik helyen tanyázó gárdából bronzérmes csapatot kovácsolt. Miért fordított nyáron mégis hátat a piros-kékeknek?
BP: A háromfős ügyvivő testületből ketten távoztak, köztük Mészáros Zoltán, a vezetőségen belül pedig óriási kapkodást lehetett látni. Egyik nap még arról volt szó, hogy az utánpótlásért is én legyek a felelős, két napra rá nyakamba ültettek egy szakmai tanácsadót Tóth Bálint személyében, miközben hét-nyolc meghatározó játékosnak még nem volt új szerződése. Ebben a bizonytalan helyzetben érkezett a ZTE korrekt ajánlata, amit némi hezitálás után elfogadtam.
MN: Milyen elvárásokat fogalmazott meg a zalai vezetőség?
BP: Az első évben az első hatban kellett lennünk, a második szezonban a nemzetközi kupaszereplést tűzték ki célul.
MN: Ezt a bajnokságot az MTK bukta el (az ősz végén 11 ponttal vezetett a második helyen álló ZTE-vel szemben - a szerk.), mégsem gondolta senki, hogy a ZTE lesz a bajnok. A rájátszás finiséig a legtöbben a Fradi győzelmére tippeltek.
BP: Az ősz az MTK-nak irreálisan jól sikerült - 22 forduló egy vereséggel. Sok mérkőzésüket láttam, amelyen nem játszottak jól, de villant Illés Béla, és mégis nyerni tudtak. Borítékolható volt, hogy az MTK tavasszal ezt nem tudja megismételni, csak arra nem lehetett számítani, hogy ilyen mértékben omlanak össze. Négy-öt forduló után láttuk, az MTK-t talán könynyebb lesz behozni, mint a Fradit tartani. De mire a végére értünk, nekünk lettek a legjobb mutatóink: mi gyűjtöttük a legtöbb győzelmet, a legkevesebb vereséget, a legtöbb rúgott gólt, nekünk volt a legjobb gólarányunk. Ha valaki így nyer meg egy harmincnyolc fordulós bajnokságot, nem lehet vitatkozni, jogosan-e, vagy sem.
MN: Van titok?
BP: Nehéz erről beszélni anélkül, hogy ne tűnjön egy kezdő edző okoskodásának. Ezért csak azt mondanám, hogy a kitalált játékrendszert a futballisták megértették, alkalmazni tudták, a színes egyéniségek pedig kibontakoztathatták képességeiket. Emellett döntő volt, hogy a csapat jelentős része, amely nem tapasztalt még ekkora teljesítménykényszert, pszichésen el tudta viselni a terhelést.
MN: Hogyan jellemezné a tizenkét csapatosra szűkített századik magyar bajnokság színvonalát?
BP: Mivel kevés játékos van Magyarországon, a csapatok számának csökkentésével egyetértettem, az erőket koncentrálni kell. A színvonal nem nagyon emelkedett, de legalább nem volt előre lefutott meccs. Örültem a megemelt mérkőzésszámnak is, hiszen olykor szerda-szombati ritmusban, európai szintű terheléssel kellett futballoznunk. De ez sem változtat azon, hogy a magyar focinak a bázisai hiányoznak. Ha lenne tizenhat nagyvárosi vagy három pesti és tizenhárom vidéki valamirevaló csapat, ha ezeknek lenne megfelelő gazdasági hátterük, és volna elegendő képzett futballista, akkor gondolkodhatnánk az előrelépésen. Jelenleg egyik feltétel sem adott.
MN: Abszurd, hogy az első osztály első nyolc-tíz csapatánál a nemzetközi kupaszereplést tűzik ki célul, a bajnok, a második és a kupagyőztes azonban külföldi csapatok ellen rendszeresen csúfos kudarcot vall.
BP: Ezen nincs mit szépíteni. A világ élfutballja és a magyar foci között óriási űr tátong. De azt sem szabad elhallgatni, hogy a mérhetetlenül sok pénz és a foci teljes elüzletiesedése miatt a kupák sorsát ugyanaz a 15-20 elitcsapat dönti el évről évre. És itt nemcsak a magyar csapatoknak veszett el a nemzetközi megmérettetés lehetősége, hanem a német vagy francia bajnokságok középmezőnye sem rúghat labdába. A Bajnokok Ligája selejtezőjének is úgy vágunk neki, hogy már a kiírás miatt is nulla százalék körüli az esélyünk a csoportküzdelmek elérésére. Egyelőre a legfontosabb cél, hogy stadionunk a selejtezők kezdetéig alkalmas lehessen a találkozó lebonyolítására.
MN: Zalaegerszeg korábban a kosárcsapatáról volt híres, a ZTE együttese hosszú időn át legfeljebb stabil középcsapat volt. Az elmúlt években a Fidesz vezette város aktívan kivette részét a klub megerősödésében. Nem kell félnie a csapatnak az önkormányzati választásoktól?
BP: Remélem, a klub sorsából nem csinálnak politikai kérdést. A szocialista jelöltektől kaptunk olyan ígéretet - a papíron még a leendő sportminiszter, Jánosi György aláírása is szerepelt -, hogy most majd rajtuk a sor, a bajnokság megnyerésével mi már bizonyítottunk.
Bogár Zsolt
