Válóperek során a gyermekek elhelyezéséről - amennyiben a szülők nem tudnak megegyezni - a bíróság dönt. A válások számának növekedésével automatikusan nőtt a gyermekelhelyezési perek száma, így a pszichológus szakértők bevonása is. A szakértő véleménye döntő súlyú annak megállapításában, melyik szülő alkalmas vagy alkalmasabb az állandó szülői felügyeletre, és milyen gyakran engedélyezett a láthatás a másik fél számára. Mivel ez hatalmas felelősség, joggal gondolhatnánk, hogy a szakértői vélemény szigorú szakmai protokoll alapján születik, ám ez tévedés.
Elvileg létezik egy szakmai ún. "módszertani levél" (az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 20. számú módszertani levele), ez azonban mindössze ajánlásokat tartalmaz - ráadásul nincs is érvényben. Az, hogy a szülői alkalmasság kivizsgálása a megfelelő módon és módszerekkel történik-e, valamint hogy a szakértő rögzíti-e bármiképpen a vizsgálati eredményeket (például jegyzőkönyvben), úgy tűnik, egyvalamin múlik: a szakértő saját elhatározásán. Ezt azonban a legtöbbször nem ellen-őrzi senki. Számos történet látott napvilágot arról, hogy a kulcsfontosságú szakértői vélemények mellőznek minden szakmaiságot, és feltűnően az egyik fél érdekeit szolgálják. Arról, hogy ezek nem városi legendák, az alábbi konkrét esetek tanúskodnak.
Egy asszony
Gyermekelhelyezési per, Kiskőrösi Városi Bíróság. A perben szereplő gyermekek 1,5 és 3,5 évesek. Mindkettő kislány, ideiglenesen az anyánál elhelyezve, kéthetente engedélyezett láthatással az apánál. Lilla, a lányok édesanyja (31 éves közgazdász) az első fokú bírósági tárgyalásra ügyvédje tanácsára diktafonnal ment. Az ügyvéd szerint okuk volt feltételezni, hogy a jegyzőkönyv nem tartalmazza majd pontosan a tárgyaláson elhangzottakat. A bírónő megkérdezte a feleket, hogy kívánnak-e az igazságügyi pszichológus szakértő személyére javaslatot tenni. Az apa ügyvédje mondott egy nevet.
Lilla, túl a rosszon
Fotó: Narancs
Lilla ügyvédje elfogultság miatt panaszt emelt, és kérte, hogy a bírónő nevezzen meg szakértőt. A bírónő a kérést elutasította, és kinevezte az apa által javasolt pszichológust. "Panaszt tettünk a megyei bíróságon - idézi fel Lilla -, ahol a bírónő cáfolta az általunk elmondottakat. Azt állította, hogy a szakértő kiválasztásával kapcsolatos beszélgetés el sem hangzott, azt ő maga választotta ki találomra a jegyzékből. A jegyzőkönyvben az általunk elmondottaknak nem volt nyoma. Beadtuk a hangfelvételt, amely egyértelműen bizonyította a bírónő állításainak az ellenkezőjét." Csakhogy a megyei bíróságon kiálltak a bírónő mellett, a szakértő személye nem változott. Közben Lilla megkapta a behívót a kirendelt szakértőhöz a gyermekei számára, akiket nem vitt el. Ekkor még bízott benne, hogy a bíróság másik szakértőt rendel ki. A pszichológushoz végül a férj vitte el a gyerekeket. A feladat annak megállapítása volt, hogy a gyerekek testi-lelki fejlődése melyik szülőnél biztosított. A kirendelt szakértő a lányokat megvizsgálta - mint utólag a saját összegzéséből kiderült - az apa jelenlétében, amit a módszertani ajánlások szigorúan elleneznek. Kiállította szakvéleményét a gyerekekről, valamint a szülőkről anélkül, hogy Lillát látta volna. A szakvéleményben így fogalmaz: "A gyermekek értelmi és testi fejlődése a jelenlegi, ingerszegény anyai környezetben nem biztosított, a gyermekek veszélyeztetettnek tekinthetők." Az apánál javasolta a lányok elhelyezését.
A bíróság kifogásolta, hogy az anya vizsgálata nélkül született meg a szakvélemény az ő szülői alkalmasságáról, ezért kötelezte Lillát, hogy jelenjen meg a szakértőnél. Kiegészítő szakvélemény készült, melyben a szakértő az anyát továbbra is alkalmatlan szülőként jellemezte. "Kértük a szakértő személyes meghallgatását - folytatja Lilla. A bíró beidézte a tárgyalásra, ő azonban egyik kérdésünkre sem felelt. Nem kaptunk választ arra, hogy akár a gyerekek, akár az én vizsgálatomból mely dokumentumokkal, rajzokkal, tesztekkel tudja alátámasztani a véleményét. Köti a titoktartás, ezt ismételgette. Mondtam, hogy a lányok anyjaként feloldom a titoktartási kötelezettség alól, és kérem, hozza nyilvánosságra a ránk vonatkozó vizsgálat részleteit. Nem tette. A végén nagy nehezen elővett két rajzot, amelyeket szerinte a gyerekeim rajzoltak. A 1,5 éves lányom rajzán szabályos pálcikaemberek szerepeltek. Ő akkoriban még csak krikszkrakszokat tudott rajzolni. A nagyobbik lányom rajza állítólag egy családrajz volt, amiről hiányzott az én személyem. Ezzel indokolta a szakértő, hogy nem kötődik hozzám. Kérdeztük, készült-e hangfelvétel, amelyből kiderül, hogy a feladat családrajz volt, és nem az például, hogy rajzold le azokat, akikkel ma idejöttél. Nem készült."
Lilla ügyvédje számos tanú kihallgatását kérte, óvónők, védőnők, dadák, családtagok, barátok igazolták, összesen vagy húszan, hogy a lányok kapcsolata az anyával kiegyensúlyozott, meghitt. A gyermekorvos a tárgyalásra Budapestről utazott oda alátámasztani mindezt. Hiába. A bíró a gyerekeket első fokon az apánál helyezte el. Döntését a szakértői véleménnyel indokolta. A másodfokú bíróság két hónapon belül tárgyalta az ügyet, a szakértői véleményt kirekesztette, és a lányokat az anyánál helyezte el. Mivel az apa az egyik láthatás után nem adta át a gyerekeket, Lilla ügyvédje végrehajtást kért. Mire az ítélet végrehajtható lett, több mint három hónap telt el.
Az eset után Lilla panaszt tett a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara etikai bizottságánál. Másfél évig tartó vizsgálódás után figyelmeztetésben részesítették a szakértőt, és 24 ezer forint pénzbírságot szabtak ki rá. Szakmai kompetenciáját senki nem vitatta, pedig Lilla felhívta a minisztériumot is, ahol azt a választ kapta, hogy nem tudják, ki házon belül az illetékes, forduljon a kamarához. Annak tehát, hogy a szakértő a vizsgálati eljárás során bizonyíthatóan számos hibát vétett, és hogy a szakvélemény hitelessége erősen megkérdőjelezhető volt, nem lett érdemi következménye.
Egy férfi
Tamás egy neves budapesti egyetem adjunktusa, 37 éves. A válóperes eljárás során már mindenben megállapodott a volt feleségével, beleértve a gyermekelhelyezést és a láthatást, amikor a hadjárat megindult ellene. "Először csak a telefonbeszélgetéseket akadályozták a fiammal, később magát a láthatást is, majd egész egyszerűen megfenyegettek - meséli. - Mindez akkor kezdődött, amikor a volt feleségem összeköltözött az akkori élettársával, egy biztonsági őrrel. Mindenáron el akarták érni, hogy lemondjak a fiamról. Amikor ez nem történt meg, feljelentettek a rendőrségen kiskorú gyermek szexuális zaklatásáért. A fiamat elvitték egy magán igazságügyi szakértőhöz, aki szakvéleményében nem zárta ki ennek a lehetőségét. Véleményét részben a volt feleségemtől szerzett információkkal támasztotta alá. 'Az anya szerint a kisfiú nem fejezi ki örömét, amikor az apa elviszi' - ezt írta. Az egyetlen bizonyíték a zaklatásra egy rajz volt, ami egy férfi nemi szervet ábrázolt, négyévesektől szokatlanul részletesen. Azt állította, hogy a kisfiam a rajzot előtte készítette. Amikor később, az etikai eljárás során felelősségre vonták a szakértőt a rajz miatt, bevallotta, hogy a rajzot a volt feleségem vitte oda. Ennyire volt a rajz hiteles. A bíróság a szakvélemény miatt fél évre ideiglenesen felfüggesztette a kapcsolattartást a fiammal. Új szakértőt rendeltek ki, aki végre engem is meghallgatott, megvizsgált a fiammal együtt és külön-külön is."
A kirendelt pszichológus mindent dokumentált, a beszélgetésekről hangfelvétel készült, és - ellentétben a formailag összecsapott, helyesírási hibáktól hemzsegő és alig kétoldalas magánszakértői véleménnyel - az apa-fiú kapcsolatról átfogó jellemzést adott. Véleménye szerint a kisfiúnál az "apa személyéhez köthető szexuális traumatizáltság és egyéb veszélyeztető hatás nem volt diagnosztizálható. Az anyától és a nevelőapától származó közlések nem tükrözték hűen a valóságot."
A teljes procedúra a feljelentéstől számítva kilenc hónapig tartott, ennyi idő után láthatta újra Tamás a gyerekét. "Amikor megtudtam, hogy kinek köszönhetem mindezt, felhívtam telefonon a szakértőt, és álnéven bejelentkeztem - folytatja Tamás. - Diktafonnal mentem, hogy később ne vádolhasson meg azzal, megfenyegettem. Elmondtam, ki vagyok, és megkérdeztem, mi alapján állította, hogy zaklattam a fiamat. Felelősségre vontam, hogyan mondhatott bármit rólam anélkül, hogy öt percig is látott volna. A volt feleségével elküldtem a behívóját, válaszolta. Később az is kiderült, hogy a szakértő az anyja jelenlétében vizsgálta meg a kisfiamat. Még hamis váddal sem tudom beperelni a volt feleségemet, hiszen szakvélemény volt a kezében, amivel alátámasztotta a vádaskodását. Örülök, hogy a kirendelt szakértő végül egyértelműen engem igazolt, de semmi nem hozza vissza az elvesztett kilenc hónapot a kiskorú gyerekemmel. Mire újra láthattam, teljesen eltávolodott tőlem."
Lillához hasonlóan Tamás is panaszt tett a szakértő ellen. A kamara az általa felsorolt öt pont közül négyben elmarasztalta az illetőt: "A szakértő nem volt pártatlan, az eljárást megsértette." Egyedül a magánszakértő szakmai kompetenciáját nem kérdőjelezte meg senki, a módszereivel kapcsolatos aggályokra sem reagáltak. Egy figyelmeztetés, néhány tízezer forintos bírság és a manapság is gyakorolt szakértői tevékenység - ez lett az ügy "következménye".
Teljhatalom
A Patent Jogvédő Egyesület jogásza, Spronz Júlia megerősíti, hogy az igazságügyi pszichológus szakértők szerepe Magyarországon a gyakorlatban túlértékelt. "A bíróknak nagyon fontos, hogy szakmai érvekkel tudják alátámasztani az ítéletet - állítja a jogász. - Egyik életnek sem lenne szabad egyetlen ember véleményén múlnia, a legtöbb esetben ez mégis így van. Az ellenkező oldalon álló szülő teljesen kiszolgáltatott, és nem segíti őt a jelenlegi joggyakorlat sem. Amennyiben a hamis tanúzás - és ide tartozik a hamis szakvélemény adása is - vádja felmerül egy szakértővel szemben, feljelentést csak a perben eljáró bíró tehet, vagyis az, aki a szakértőt kirendelte. Mi eddig még egy olyan esettel sem találkoztunk, amikor egy bíró ezt megtette volna. Etikai eljárást a szakértői kamara mindaddig nem folytat le, amíg az alapügy tart. Minden olyan esetben, amikor egy szakértőről kiderül, hogy vétett az eljárásban, és elfogult volt az egyik szülő javára, természetesen a másik félben felmerül a korrupció lehetősége."
Lilla ügyvédje szerint nemcsak azt lehet pontosan tudni, hogy kik azok a szakértők, akiknek a szakvéleménye megvásárolható, hanem azt is, hogy mennyibe kerül ez az ügyfélnek, és mely ügyvédek asszisztálnak mindehhez. Az ügyvédnő nem egy ügyfelétől vonták meg a szülői felügyeletet olyan szakvélemények alapján, amelyekről később egyértelműen bebizonyosodott, hogy hiányos, részrehajló és szakmailag megalapozatlan volt. Tapasztalata szerint manapság divatos szexuális zaklatással vádolni a szülőknek egymást, hiszen amennyiben ez "bebizonyosodik" például a szakvélemény nyomán, a másik felet egy életre ki lehet záratni a gyereknevelésből. Ez pedig azért lehetséges, hangsúlyozza az ügyvédnő, mert jogilag semmilyen következménye nincs egy ilyen ügynek: sem ügyvédeket, sem szakértőket a kamara érdemben nem marasztal el.
Ezt a nézetet nem minden szakmabeli osztja: egy Veszprém megyében dolgozó, szintén családjogi kérdésekkel foglalkozó ügyvéd azt állítja, ő a több évtizedes praxisa alatt nem találkozott olyan esettel, melynek során egy szakértő szándékosan az egyik szülőnek kedvezett volna.
Szakma
Az igazságügyi pszichológus szakértők elleni panaszokról Prencsok János, a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamara etikai bizottságának elnöke azt mondja, hogy a bizottság kizárólag etikai vétségekkel foglalkozhat, a szakmai alkalmatlanságra vonatkozó bejelentéseket az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium vizsgálja. A bizottság által kiszabható büntetések a figyelmeztetéstől a kizárásig terjednek, az utóbbit csak nagyon súlyos esetben és többszöri vétség esetén alkalmazzák. Évente átlagosan 60 bejelentés érkezik, ezek 15 százalékában marasztalják el a szakértőt. Eddig három-négy szakértő ellen érkezett rendszeresen panasz, de egyenként ezek száma sem haladta meg a háromnál többet. A kamara még senkit nem zárt ki, az etikai panaszokról készült jegyzőkönyvek és határozatok a nyilvánosság számára nem hozzáférhetők. Az elnök fontosnak tartotta kiemelni, hogy a panaszok többsége alaptalan, pusztán a perben érintett felek felfokozott, sokszor szélsőséges lelkiállapotának az eredménye. (Az Országos Igazságügyi Szakértői Kamara elnöke nem kívánt adatokat közölni a pszichológus szakértőkkel szembeni panaszokról.)
Kardos Klára igazságügyi pszichológus szakértő 27 éve vesz részt gyermekelhelyezési perekben. Határozott véleménye, hogy a cikkben szereplő két történet tipikus. "Rengeteg a megalapozatlan szakértői vélemény, jóval több, mint évi 60 eset - állítja. - Kollégáimmal rendszeresen találkozunk a problémával, gyakran azért, mert minket kérnek fel egy per során új vizsgálatra. Nem csodálkozom azon, hogy mindennek a kamaránál nincs nyoma a számokban. Az emberek egyrészt nincsenek tisztában a jogaikkal és a lehetőségeikkel, másrészt nem hisznek abban, hogy a jog megvédi őket, és sajnos ez utóbbitól okkal tartanak. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez elsősorban szakmai kérdés lenne. Azok, akik kiállítanak egy rossz szakvéleményt, általában szakmailag éppoly kompetensek, mint a többi kollégájuk. Ha tehát úgy írják le például az egyik szülőről, hogy alkalmatlan a nevelésre, hogy meg sem vizsgálták, szándékosan figyelmen kívül hagynak egy fontos tényezőt, ennek pedig egy oka lehet: anyagilag érdekeltté tette őket a másik szülő abban, hogy így tegyenek. Számos igazságügyi szakértő él abból, hogy lefizetik, nem beszélve a magánszakértőkről, akik még nyilvánvalóbban érdekeltek anyagilag. Mindez nyílt titok szakmai körökben. Név szerint lehet tudni, hogy kik ezek az emberek."
Gyurkó Szilvia szerint a kérdés jóval összetettebb, mint hogy le lehetne egyszerűsíteni a szakértők teljhatalmának problémájára. Az UNICEF gyermekjogi igazgatója korábban egy civil szervezet jogászaként rengeteg olyan esetet látott, ahol a pszichológusi szakvéleményekre támaszkodó magyar jogrendszer egyértelmű károsultjai éppen azok voltak, akikért az eljárás történik: a gyerekek. Úgy véli, ez a szakértők felelőssége, de rosszul működik maga a rendszer is. "Tény, hogy nehezen védhető, ha egyetlen, sokszor alig 45 perces vizsgálat alapján alkotnak véleményt például arról, szexuális abúzus áldozata volt-e a gyerek, vagy sem. Vajon mennyi az esélye annak, hogy sikerül így kideríteni az igazat, hogy egy súlyosan traumatizált gyerek megnyílik enynyi idő alatt egy vadidegennek? A szakértők jelentős része nincs tisztában a saját működési szabályaival, azok etikai, jogi és szakmai dimenzióival, így gyakran vétenek szakmai hibákat akkor is, ha nincs vesztegetés a háttérben. Ha már olyan a magyar jogrendszer, hogy a bírók a gyermek közvetlen meghallgatása helyett a szakértők véleménye alapján hoznak döntést, akkor alapvető fontosságú lenne, hogy a bírók jól tudjanak kérdezni, a szakértők pedig jól tudjanak válaszolni. Ehhez olyan közös képzésekre lenne szükség, ahol jobban megérthetik egymás kompetenciáját, működését, nyelvezetét. Ha lenne valódi szakmai együttműködés, nem fordulhatna elő, hogy a szakértők nap mint nap túllépnek a hatáskörükön például azzal, hogy leírják, szerintük mit kellene tennie a bírónak, mondjuk hogy kinél kellene elhelyezni a gyereket. Ez jogi kérdés, nem pszichológiai. Azt is érdemes lenne megnézni, hogy magukat a szakértőket vajon felkészíti-e a képzésük arra, hogy megfelelő módszerekkel vizsgáljanak meg egy feltételezhetően traumatizált gyereket. Számos kérdés van, amit nem tesz fel hosszú évek óta senki sem. Hadd hozzak egy tipikus példát arra, hogyan fest mindez a gyakorlatban. Egy súlyos emberölési ügyben, aminek az elkövetője egy 15 éves, fogyatékkal élő gyermekek intézményébe járó lány volt, a bíróság a beszámítási képesség megállapítására szakértői vizsgálatot rendelt el. Az első szakértő szerint a lány egyáltalán nem volt beszámítható, amikor elkövette a cselekményt. Később újabb szakértőt rendeltek ki, aki szerint viszont teljesen beszámítható volt. Ezek után a bíróság úgy határozott, hogy a lány 50 százalékban volt beszámítható a cselekmény elkövetésekor. Salamoni döntés - az eredménye viszont kilencévnyi szabadságvesztés lett. Ez így biztos, hogy nincs rendben."
Nem arról van szó, hogy az igazságügyi pszichológus szakértők mindegyike rosszul végezné a munkáját. A cikkben említett esetek és vélemények mindössze azt igazolják, hogy léteznek hamis szakértői vélemények, és hogy a jelenség meglepően gyakori. Az ezekért felelős szakértők pedig komolyabb következmények nélkül folytathatják a tevékenységüket - a jelek szerint bármeddig. Változtatásokra szükség van - állítják sokan. Addig azonban a jelek szerint csak egyvalamiben bízhat az, aki szülőként vagy gyerekként bekerül az igazságszolgáltatás gépezetébe: a szerencsében.
