Szex, botrány és politika hajdanán

Szót se róla!

Lélek

A prüdériával elegy diszkréció hagyományosan sokkalta jellemzőbb a magyar politikatörténetre, semmint a mégoly botrányos magánéleti-érzéki kilengések kiteregetése. De mégis, hogyan lett egy pap-miniszterből Mamuska, és hogyan szállították a nőket Tutusnak?

Szóbeszédre vagy épp felháborodásra okot adó, skandalózus magaviselet, aztán néminemű, legalább informális nyilvánosság, meg persze érdemi politikai élet együttes megléte szükséges ahhoz, hogy egy szerelmi vagy pláne szexbotrány egyáltalán kipattanhasson, és aztán a hír jelentőségre szert tehessen. S habár az első összetevőből sohasem volt hiány magyar földön, e hármas együttállásnak nem­igen kedvezett dicsőséges történelmünk. Így hát nem meglepő módon először a reformkorból bukkanhatnak a kandi utókor tekintete elé politikai vonatkozásokkal is bíró esetek – természetesen az évszázadok óta országló arisztokrácia köreiből.

Az ő magánéletük ugyanis hagyományosan közélet is volt egyszersmind, de ez azért nem kölcsönzött valódi politikai jelentőséget mindahány kilengésnek és párkapcsolati botránynak. Így például az angol származású Zichy-Ferraris Emánuelné (született Charlotte Strachan) viszonya Andrássy Manóval nem vált politikai üggyé, sem akkor, midőn a grófi csábító állandó szobát kapott a házaspár oroszvári kastélyában, sem amikor Charlotte végül elhagyta férjét a szeretőjéért, majd öngyilkossá lett. Annál egyértelműbben politikai botránnyá kerekedett Szapáry Antal és Antalné (született Keglevich Auguszta), valamint Bat­thyány Kázmér 1846–1847-es szerelmi háromszöge. Ha igaz, a házasságtörő viszony kide­rül­­tét követően ugyanis a Szemere-kormány majdani külügyminisztere a párbaj helyett inkább az ironikusan „érett hölgy” gyanánt emlegetett Auguszta nőül vételét vállalta. A váláshoz és az új házasságkötéshez mindketten protestáns hitre tértek át: az ügy épp ezáltal tett szert közéleti jelentőségre. Merthogy az újraházasodott asszonyt sokan – Széchenyi rosszmájú szavával – csupán „quasi Frau”-nak tekintették, s ami ennél is fontosabb: 1848 februárjában nem hívták meg a nádor pozsonyi báljára. Ez pedig ellenzéki liberális üggyé emelte a Guszti grófnő melletti kiállást, s az eset bekerült az Országgyűlés menetét figyelemmel kísérő angol kiküldött, Blackwell jelentésébe is: „A liberálisok Madame Szápáry (!) ügyéből politikai kérdést csináltak, és visszaküldték meghívóikat (egy csomagban) néhány órával a bál előtt.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.