Tarantino a Néva mellett (Szergej Bolmat: Klikk)

  • Zsuppán András
  • 2003. november 27.

Lélek

"Egy terhes lány, plusz egy pisztoly, plusz egy gazdag vőlegény, plusz egy boldogtalan szerelem, plusz egy kis szobafilozófia, plusz stressz, plusz idegbaj, plusz kábítószerek, plusz technozene, az mennyi?" - ezt a kérdést teszi fel magának Tyoma a regény közepén, ironikusan összefoglalva Bolmat könyvének lényegét, melynek történetesen saját maga a "főhőse". Ez a főhősség éppen olyan véletlenszerű, mint minden más ebben a történetben, leginkább Tyoma számára. Miért lett regényhős egy átlagos, morcos szentpétervári fiatalember kókadt pöccsel - hogy Bolmat stílusában jellemezzük - és zombiszerűen szedált barátnője, Marina?
Villanynarancs

n "Egy terhes lány, plusz egy pisztoly, plusz egy gazdag vőlegény, plusz egy boldogtalan szerelem, plusz egy kis szobafilozófia, plusz stressz, plusz idegbaj, plusz kábítószerek, plusz technozene, az mennyi?" - ezt a kérdést teszi fel magának Tyoma a regény közepén, ironikusan összefoglalva Bolmat könyvének lényegét, melynek történetesen saját maga a "főhőse". Ez a főhősség éppen olyan véletlenszerű, mint minden más ebben a történetben, leginkább Tyoma számára. Miért lett regényhős egy átlagos, morcos szentpétervári fiatalember kókadt pöccsel - hogy Bolmat stílusában jellemezzük - és zombiszerűen szedált barátnője, Marina?

Látszólag azért, mert állandóan nagyon érdekes dolgok történnek velük. Női ruhába öltözve kiirtani a városi maffia teljes vezérkarát, vagy a saját esküvődön lemészárolni a pópát talán csak méltóvá tesz egy regény főszerepére!? Tyomával és Marinával azonban az ehhez hasonló események álomszerű valószerűtlenségben történnek meg, mintha csak a bekapcsolva felejtett videón futó akciófilm egyik jelenetét bámulnánk. Bolmat tudatosan nem egyéníti alakjait: amiről olvasunk, bármelyik pétervári huszonévessel megtörténhetne, és persze egyikkel se.

Mert a Klikk elsősorban abszurd regény, a gogoli hagyomány értelmében: a hétköznapiságban tomboló morbiditásról szól. Ha egy másik régi orosz nagysághoz akarnánk kötni,

Dosztojevszkij

juthat az eszünkbe, mivel a Klikk témája az értelmetlen gyilkossághoz vezető út. A könyv kétharmadában Tyoma és Marina botladozásairól olvasunk a bérgyilkosi pálya irányába, igaz, az ő habozásukat a legkevésbé sem morális megfontolások okozzák - ilyeneket Bolmat világa nem ismer. A könyv vége felé már-már azt hinnénk, egy Istentől megfosztott Bűn és bűnhődésbe botlottunk, de Bolmat egy szórakoztató Raszkolnyikov-jelenettel könnyedén túlteszi magát a kibontakozó allegórián.

Ami utána következik, az már nem is irodalom, inkább mozi. Az utolsó fejezetekben tarantinói mennyiségű hulla potyog, az amerikai mestertől megszokott vicces stílusban. A szakadatlan tömeggyilkosságok meglepő módon a Kill Billt idézik - Bolmat a film megjelenése előtt három évvel felfedezte a terhes bérgyilkoslány figuráját. A filmforgatókönyv-írói múlt végig erősen érezhető a regény szerkesztési módszerén, jó képei vannak, a kameraállás percről percre változik, és nem múlhat el egy marék popcornnyi idő anélkül, hogy az unalomra hajlamos néző ne kapna egy izgalmas fordulatot.

Az eddigiekből már bizonyára sejthető, hogy Viktor Pelevin legközelebbi rokona Bolmat .

Gogol és Tarantino, a szétmállott szovjet világ roncsai, a nyugati tömegkultúra hatása Oroszországra, a tipikusan mai "kultregény" és a vele járó lelkesedés, ez mind olyan vonás, amit először Pelevinnél láthattunk. Ugyanazt az évjáratot képviselik, harminc körül jártak a rendszerváltás idején, vagyis fiatal felnőttként élték meg a Szovjeunió szétesését. Bolmat 2000-ben tűnt fel az ismeretlenségből, és a Klikk egyből az orosz fiatalok kedvencévé vált. A szerzőről egy ideig nem lehetett tudni semmit, nem adott interjút, még a fotóját se tehették közzé a lapok - nem ismerős ez a kitűnő marketingfogás is valahonnan?

Az ötletlopás vádját azért hárítsuk el Bolmat feje felől: dicséretes módon hidegen hagyja például a buddhizmus és a számítástechnika, és többsíkú valóságokkal is keveset játszik, igaz, két alkalommal azért megszalad a keze. Ráadásul könnyebben olvasható Pelevinnél, a stílusa hétköznapi és végtelenül szórakoztató. Minden oldalra tesz három cinikusan mai poént, mivel pontosan tudja, hogy olvasói a South Parkon és a Jó barátokon szocializálódtak, és az első komoly félmondat hallatán átkapcsolnak egy másik csatornára.

A fergeteges humorba csomagolt tanulság így könnyen lecsúszik a torkunkon: ilyen ez az Oroszország: gyenge és szétesett, talajvesztett kisemberek és érzelmes gengszterek világa, ahol a fogyasztói civilizáció csatázik a fiatalok lelkéért Brezsnyev szellemével. Nincs is benne semmilyen szilárd érték, talán csak a szerelem. De ezt a közhelyes ötletet Bolmat olyan halkan mondja ki, hogy meg sem hallottuk.

Zsuppán András

Fordította: Bata István; Gabo Kiadó, 2003, 292 oldal, 2190 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.