A felújított hajósi templom tetejének söprésére érkezett két karbantartó létrát támaszt a falnak. Egyikük alul fogja, a másik felfelé lépdel, a tákolmány élénken riszál. Amikor a majsztró az ereszcsatornát átlépve minden biztosítás nélkül, seprűvel a kezében kimászik a tetőre, egy arra járó idős asszony száját eltátva keresztet vet. A hajósi plébános viszont bizakodva néz föl, majd mosolyogva kísér be a plébániára, egy régi szép udvarházba. A Bács-Kiskun megyei kisváros az egykori Duna-meder árterületének kiemelkedésén fekszik, a jó talaj pedig jó bort terem: a fiatal pap büszkén mutatja az épület mögötti egyházi szőlőt és az apró, takaros borospincét, amit elődjének, a nyár végén nyugdíjba ment Gyula atyának köszönhet. Szeptember óta Hajós plébánosa Modestus Lando, aki a világ legnépesebb muszlim többségű országából, Indonéziából érkezett, és lényegében folyékonyan, bár igen erős akcentussal beszéli a magyart.
Verbiták
A szigetvilágban a kereszténység csak apró foltokban létezik, de Balitól keletre, a komodói sárkányon is túl, Floresen kimondottan jelentős. A festői szigetet kétszáz éve térítették meg európaiak, azóta a misz-szionárius forgalom kétirányú lett: Magyarországon például Modestus Lando mellett még három floresi pap teljesít szolgálatot.
Persze a misszionárius ma mást jelent, mint amikor a szigeten száz éve a domonkosok és a jezsuiták után a verbita rendbéliek is partot értek. "Elvisszük az örömhírt, akár a szomszéd faluba, akár messzire" - mondja Modestus, akinek a neve szerénységet jelent. A 19. század végén, Németországban alapított verbita missziósok közössége (hivatalos nevén: Isteni Ige Társasága) a katolikus világ hetedik legnagyobb férfi szerzetesrendje, hetven országban van jelen. Igehirdetőik ma is térítenek, de ennél is fontosabb, hogy az egyes világrészek gyengének vagy éppen lankadónak ítélt hitélete segítséget kap más kontinensek virulens keresztény öntudatából. Modestus szülőföldjén éppenséggel nincs hiány se papból, se lelkesedésből.
Aki a verbitákhoz csatlakozik, megjelölhet három helyet, ahová szívesen menne, sorsáról aztán Rómában döntenek. Egy országban úgy tíz-tizenöt évet tölt el. Modestus Magyarországot írta elsőnek. "Úgy tudtuk, hogy a volt kommunista országokban szinte újra kell éleszteni a kereszténységet, és az itteni verbita testvérek között nincsenek fiatalok." Az 1950-ben feloszlatott rendből néhány papnak sikerült átszöknie Ausztriába. Ott fejezték be tanulmányaikat, fogadalmat tettek, majd kijutottak Paraguayba, Pápua Új-Guineába, a Fülöp-szigetekre, Argentínába és Indonéziába, a rendszerváltás után megőszülve ugyanazok tértek viszsza az újjászervezett közösségbe. Egyikük, Mészáros Ferenc viszont Indonéziában maradt; már majdnem ötven éve járja a rábízott falvakat. ' keresztelte meg gyermekkorában Magung Fransist is, aki ma a verbiták budapesti központjában a kispapok képzéséért felel. Barátja, Ghie Marcel tavaly óta már házfőnök, öt éve együtt érkeztek a hajósi plébánossal Magyarországra. A negyedik indonéz pap, Ohoiledwarin Ellias Kőszegen szolgál. Az életük első külföldi útjára készülő fiatalok indulás előtt arról tanultak, miként kell egy idegen kultúrába beilleszkedni.
Alapvetően kedvesek
Modestus és Marcel 2003 nyarán landolt Ferihegyen, olyan eső fogadta őket, mint otthon, monszun idején. Modestus eleinte sokat szenvedett a nyelvvel, az időjárással és a KRESZ-szel. Télen négy pulóverben ment a vizsgára, hiányos nyelvismerete miatt többször is meghúzták.
Csehimindszentre került, egy apró, Vas megyei faluba, szenteste mutatták be a gyülekezetnek. A hívők nem lepődtek meg, a leköszönő plébános alaposan felkészítette őket. Modestus később sem tapasztalt idegenkedést, amiben minden bizonnyal közrejátszott közvetlensége, no meg az, hogy a templomi beszédei "egészségesen" rövidek voltak. Hittanon hamar feltűnt neki, hogy sok a csonka család, látta, mennyien tengődnek munka nélkül, és a fiatalok, ha tehetik, a várost választják. Falusi élete során a romákkal kapcsolatos sztereotípiák közül néhányat magáévá tett. Később Letenyére került, ahol magyarok és horvátok élnek együtt, tapasztalata szerint a legnagyobb békében. A városban érte a telefon, hogy új feladat várja: Hajóson plébánost keresnek, és a szomszédos falut is neki kellene ellátnia. "Izgultam, mert ez nagy felelősség, eddig csak káplán voltam." Augusztusban érkezett, hogy betanuljon, ősz közepe óta egyedül állja a sarat, az adminisztrációban a hitoktató segíti. Volt már néhány keresztelője, és jóval több temetése, lakodalomban is megfordult, de a helyi közéletbe nem folyt bele. Hajóssal amúgy szerencséje van: a rendezett és jómódú településen a hívők pontosan fizetik az egyházi adót, és mindig segítenek, ha szükség van rá. "A magyarok alapvetően kedvesek, bár néha kicsit sokat problémáznak. Viszont az otthoni viszonyokhoz képest itt általában sokat és pontosan dolgoznak, és szerintem céltudatosak: a szülők rendszerint annyi gyereket vállalnak, amennyit anyagilag elbírnak" - mondja Modestus, aki a magyar közéletről a plébániára járó Magyar Nemzetből és a tévéhíradóból tájékozódik. Kikapcsolódásra a kedvenc műsora a Magyar Televízión futó "Csináljuk a fesztivált".
"Domestos atya" - van, aki csak így emlegeti a képviselő-testületből. "Odass, jön a néger pap" - ez pedig a hatéves hittanosok rácsodálkozása, de úgy tűnik, a floresi papot Hajós befogadta. "Eleinte kicsit idegenkedtek a hívők, hogy nem fehér, de hamar belenyugodtak" - mondja egy templomjáró asszony. "Semmi kifogásunk ellene. Isten előtt minden bőrszín egyenlő" - szögezi le egy fiatalember. Ehhez hasonló válaszokat kapunk mindenhol, egy tisztviselő viszont így viccelődik: "Ha megjelenik egy-két kapucsínó gyerek, legalább tudjuk, honnan fúj a szél. Az előzőnél az ilyen sose derült volna ki." Schön Ferenc polgármester is azt mondja, hogy se a testület, se az emberek nem berzenkedtek. "Idős plébánosunkat nagyon kedveltük, de már nem találta a hangot a fiatalokkal. Modestushoz két unokám jár hittanra. Vidám, gitározik, a gyerekek megkedvelték. December 31-én meg is isszuk az áldomást. Örülünk, hogy van papunk."
Import
Magyarországon katolikuspap-hiány van. Egy 2006-os összesítés szerint csupán 2149-en vannak, ráadásul a szolgálatot teljesítők átlagéletkora is magas, és kevés az új jelentkező. A hiányt kis részben importtal fedezzük, bár a felajánlások ritkán és akkor is a szerzetesrendektől érkeznek - a hazai egyház ebben nem kezdeményező. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága ennek ellenére mintegy kétszáz külföldről jött papot tart számon, ennek a fele nem magyar anyanyelvű. Van közöttük tanár, nevelő, szerzetes és diák; hogy hányan dolgoznak gyülekezetnél, nem tudni. Az importpapok több mint negyede lengyel, az európaiak és amerikaiak mellett ázsiaiak is vannak, a verbiták budatétényi missziós házában például indiai, ghánai és Fülöp-szigeteki lelkészek készülnek arra, hogy elhelyezkedjenek egy magyar zsákfaluban vagy a nagyvilágban.
Háromkor temetés lesz, gyászruhás idős asszonyok érkeznek kerékpáron a plébániára. "Csak az a baj az új pappal, hogy nem tud németül" - panaszolja egyikük. A törökök alatt elpusztult Hajóst annak idején német telepesekkel népesítették be, a többségben élő svábok ma is őrzik nyelvüket és hagyományaikat, a német miséhez főleg hatvan-hetven idős ember ragaszkodik. "Nagy rajtam a nyomás emiatt - bólogat a polgármester. - Modestus vagy megtanul németül, vagy nem tudom, mi lesz. Régen Kalocsáról hordtam kocsival egy papot, de ehhez már nincs kedvem." Modestus szabadkozik és fogadkozik. "Sajnálom, hogy nem tudok németül, de mondtam a híveknek, hogy ha kell, tanulni fogok. Bár azt hiszem, ez jó sokáig fog tartani."
A verbiták budapesti rendházában Fransis és Marcel atya a karácsonyra készül, itteni szokás szerint ajándékozni is fognak. Fransis zugligeti káplán volt, mielőtt a kispapok irányítója lett. "Nem csak a nyelv miatt volt nehéz prédikációt írni. Mi gyakran valami jó sztoriból, anekdotából indítjuk a beszédet, amin az emberek otthon röhögnek. Itt nem szokás nevetni a templomban. A mi egyházunk csak kétszáz éves, ezért nyitottak és rugalmasak vagyunk. Szerintem a magyar fiataloknak több vidámság kell, akkor esetleg többen jönnek templomba. Nálunk papszenteléskor táncolnak az emberek." A szószékről politizálni elvileg Indonéziában sem szabad, de messziről jött emberként a floresiek érzékeny társadalmi kérdésekben sem szeretnek állást foglalni. "Inkább a magunk módján próbálkozunk. A nyári missziós táborba meghívunk roma gyerekeket, állami gondozottakat, hogy együtt legyenek a többiekkel." Ghie Marcel kicsit aggódott, amikor kiderült, hogy Modestus atyát el kell kísérnie Magyarországra. "Máshova akartam menni. Tartottam tőle, hogy itt veszélyes lesz a kommunizmus után, olvastam, hogy két szerzetest Fehéroroszországban megvertek." A házfőnöknek akkor még a magyar kenyér sem ízlett, nyolc kilót fogyott az első két hétben. Mára kibékült a konyhával, kedvence természetesen a pörkölt. Az egykori kiskunfélegyházi káplán régen még szeretett bejárni Budapestre, ma legfeljebb a Margitszigetre teker ki biciklijén. A magyarokat kicsit fáradtnak és nyugtalannak találja. "Ha nem jön a busz három percig, mindenki ideges. De most már kicsit én is ilyen lettem. Amikor hazautaztam, azt vettem észre, hogy rengeteget bosszankodok, ha vacakolnak a sofőrök." A missziós testvérek háromévente mehetnek szabadságra, otthon a legkülönbözőbb félreértéseket kell eloszlatni. "Valaki azt hitte, itt is olyan gazdagok, mint Nyugat-Európában. Mások azon lepődtek meg, hogy itt nem feketék élnek." Marcel két éve, ősszel is otthon volt. "Baj van Hungáriában!" - kiáltott fel családi körben, amikor az indonéz egyesen épp a budapesti tévészékház ostromát mutatták.
