49 perc, 20 másodperc. Ennyi idő alatt jutott ki ötfős alkalmi csapatunk a 113-as garzonból, ahol egy óra állt rendelkezésünkre, hogy a helyiség alapos átkutatásával, talányok és kódok megfejtésével kijussunk a zárt ajtó mögül. "Történelmi" helyszínen járunk: a 113-as garzon volt az első magyar kijutós játék, amelyet 2011 nyarán indított el a ParaPark a nyolcadik kerületi Gondozó kert pincéjében. Ez a szoba idén új helyre, a Visegrádi utcába költözött a másik ősszobával, az 5-ös számú kísérlettel együtt, a régi helyen pedig a ParaPark három új, nehezebb szobát rendezett be.
| ||
Magyarországon jelenleg mintegy 60-70 szoba található, ebből 40-50 Budapesten. A legtöbb cég több szobát üzemeltet. A játékok nagyjából besorolhatók az alábbi tematikus csoportokba: logikai-kijutós, nyomozós (egy merénylet meghiúsítása, egy gyilkosság felderítése), bomba hatástalanítása, egy lopás kivitelezése (meg kell szerezni egy értékes gyémántot), menekülős (például a gyilkos elől), tudományos-fantasztikus (Leonardo- vagy Houdini-szoba, robotkísérlet, egy veszélyes vírus ellenszerének megtalálása, idegen lények). A küldetés teljesítésének aránya nehézségtől függően 20 és 75 százalék közötti, ezt, csakúgy, mint a rekorderedményeket, a szobák közzéteszik.
Mi van egy ilyen szobában? A témától függően szobai, konyhai és irodai bútorok, szekrény, asztal, hűtő, régi írógép, monitor, faliképek, széfek, lakatok, kulcsok, fejtörők, rejtett ajtók és falmélyedések, könyvek, iratok, egy csomó kacat és információmorzsa, amiről később kiderülhet, hogy lényeges vagy épp rém fontosnak tűnő, ám hasznavehetetlennek bizonyuló tárgy. Mindez gondosan elrejtve vagy ellenkezőleg, az orrunk előtt.
Felszálló ág
Az első magyar szabadulószoba kiagyalója, Gyurkovics Attila végzettsége szerint szociális munkás, aki 2010 környékén Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletéből kiindulva olyan csapatépítő programokat akart szervezni, melyek során az ember teljesen belefeledkezik abba, amit csinál. Kezdetben vadkempingben, kalandparkban gondolkodott, aztán elhatározta, hogy számítógépes játékok mintájára valóságos, interaktív tárgykeresős-kódfejtős játékot készít. "Nem voltam nagy gémer, leginkább angolgyakorlás céljából játszottam a Big Fish Game Mystery Case/Hidden Object ingyenesen letölthető, egyórás változataival. Ezek a játékok nagyon könnyen beszippantanak, és én éppen ezt kerestem."
Gyurkovics szívesen nevezi a 113-as garzont a "galaxis első szabadulószobájának", az összes többit pedig copynak, és a konkurencia is elismeri, hogy a kijutós játékok kultusza tőle indult el, de mivel itt játékelvről van szó, levédetni nem lehetett. Legjobb tudomásunk szerint egész Európában a ParaPark honosította meg a műfajt, pontosabban sajátos, magyar válfaját, amelyet a mai napig a legtöbb hazai és hazai gyökerű európai vállalkozás követ. Ennek jellemzői: a lepukkant pincehelyiség, a borzongató atmoszféra, a kijutásra fordítható 60 perces időkeret, egy segítő moderátor, 2-6 fős csapatok és az, hogy folyamatosan lehet időpontot foglalni. A játék sajátosságaiból fakadóan a vállalkozás viszonylag kis indulótőkével működőképes és fenntartható, a játékosok pedig nem fizetnek többet egy mozijegy áránál.
Bár ez így, ebben a formában mindenképpen hungarikum, a virtuális room escape játékok által ihletett real life szabadulójátékok már néhány évvel korábban, a 2000-es évek második felében elindultak hódító útjukra. Az első, Agatha Christie krimijei által inspirált szoba a Szilícium-völgyben nyílt 2006-ban. Ez egyszemélyes játék volt, és kevesebb mint két tucat ember jutott ki belőle összesen. Az igazi boom Japánban robbant, amikor 2007-ben a kiotói SCRAP kiadó- és szórakoztatóipari vállalat elindította a Real Escape Game (REG) nevű élő szabadulójátékokat, melyek csakhamar Kínába, Tajvanba, Hongkongba, Szingapúrba és az USA-ba is eljutottak. A REG sokkal nagyobb volumenű, több játékossal, több közreműködővel operáló szórakoztató műfaj, amely csak távolról emlékeztet a hazai szabadulószobákra - hasonlóan ahhoz, ahogy egy magyar művészfilm egy hollywoodi produkcióhoz viszonyul. Van köztük olyan, amelyet több ezer ember játszik egyszerre egy stadionban, de szerepel a helyszínek közt vidámpark, romos kórház és templom is, a játékidő akár egy hét is lehet. Van, ahol egy második világháborús hajóból kell kiszabadulni, vagy egy elátkozott faluban vérszomjas farkasokat felkutatni, és létezik a titokzatos szoba is, ám ezt is többen játsszák, bárki, aki - mint egy színházi előadásra - jegyet váltott a produkcióra. A kijutás alig 2-10 százalék, mégis, a SCRAP játékait a Távol-Keleten és Amerikában már több mint 10 millióan játszották.
Ami a látogatószámot illeti, Gyurkovics sem panaszkodhat, hiszen egyre több helyen értékesíti franchise rendszerben szobakoncepcióit: nyílt már 113-as garzon, 9-es átjáró és/vagy 5-ös számú kísérlet Győrött, Szegeden és Pécsett, a közelmúltban Zágrábban, Madridban és Barcelonában, és további helyekkel is tárgyalásban állnak. Jelenleg hat szobakoncepciójuk van, ezekből az egyik egy hajókonténerben megvalósított mobil szoba - ezt eredetileg egy multi rendelte meg belső használatra, de később több fesztiválra, például a Szigetre és a VOLT-ra is elkamionoztatták. A többi öt fix szoba megtalálható Budapesten. "Szeretnék már hátradőlni a franchise-nak hála, de egyelőre csak egy bizonyos pontig tudunk a távolból kommunikálni a partnereinkkel. Általában igénylik, hogy a végén személyesen odamenjünk a helyszínre, és megrakjuk a szobákat. Úgyhogy vigyáznunk kell, nehogy túlvállaljuk magunkat" - mondta Gyurkovics. Bár a ParaParknak 2012-ben a rengeteg újonnan nyíló szoba miatt egy kicsit visszaesett a forgalma, még mindig havi 400 csoportjuk van, és több mint 100 ezer ember játszott már náluk. Nagybankok és multik tartanak csapatépítést, lány- és legénybúcsúk melegítenek be, vidéki iskolások, orvosok és 60 felettiek is jönnek. Ma már minden második-harmadik csapat külföldi. Így hát a kijutós játékok a romkocsmák mellett Budapest egyik fő turisztikai attrakciójává váltak, egyre több külföldi érkezik kifejezetten ezért az élményért. Ezzel párhuzamosan a magyar cégek igyekeznek bevenni az európai piacot, exportáltak már szobákat Londonba és Bécsbe is.
Megyünk szabadulni?
Míg a szabadulószobák első generációja romkocsmás, félhomályos hangulatban született, néhol még kifejezetten rá is feküdtek a horrorra (csontváz, zombi, pszichopata, művér), addig mára megjelent egy új "generáció" barátságosabb témákkal, komfortosabb, világosabb szobákban. Egy részüket lakásokban alakították ki, de létezik szoba zuglói házban és budai villában is. Az idén júniusban nyílt Sweet Escape pincében található, de tiszta, világos, fűtött és mentes a gótikus elemektől. Az ötletgazda-tulajdonos Pattantyús Ádám válogatott asztaliteniszező, aki sportkarrierje mellett igyekszik több lábon állni: műszaki menedzser végzettséget szerzett, szépségszalont üzemeltet, rendezvényeket szervez. A Sweet Escape szobát programozómatematikus édesapja segítségével találta ki és valósította meg. A szoba, amely lazán kapcsolódik az édességek témájához, kizárólag az ügyességre, a leleményességre és a logikai gondolkodásra épít, csakúgy, mint az októberben ugyanott megnyílt Mézeskalács ház - a kettőben már több mint 700 csapat járt.
Pattantyús az enyhe klausztrofóbiával küzdőkre és a gyerekes családokra gondolva úgy döntött, hogy nem zárja be effektíve a játékosait: a játékteret a halltól egy vastag függöny választja el. Nincs webkamera, mint a legtöbb zárt helyen, a játékvezető a függöny mögött hallja és követi az eseményeket, és csak akkor ad segítséget (nem megoldást, csak tippet, hogy hol érdemes kutakodni), ha ezt a csapat kéri. Legfeljebb három segítség kérhető, de a kijutás esélye így is csak 20 százalék. Csapatunk az 58. percben diadalmámorban kijutott, és végig remekül szórakoztunk - bár azt ámultan hallgattuk, hogy százból két csapatnak ez segítség nélkül is sikerül. A számunkra felfoghatatlan 28 perces rekordot egy olyan csapat tartja, amely gyerekeknek szervez matematikai táborokat. Ezzel együtt ne higygyük, hogy másodfokú egyenleteket kellene itt megoldani - volt már példa arra, hogy egy többgenerációs csapatban egyedül a kilencéves kisgyerek jött rá egy probléma megoldására.
Tóth Lívia harmincas középvezető és nagy játékos. Egy éve kapott rá erre a kikapcsolódási formára, azóta közel húsz pályát kipróbált. Rendszeresen szabadul a barátaival, de elvitte már a szüleit, megfertőzte a kollégáit, és legutóbb amerikai vendégeivel zárkózott be. A tematika nem foglalkoztatja különösebben, nem zavarja, ha egy helyszín lepukkant vagy riogatós, nem hajt a rekordokra sem; egyedül az érdekli, hogy a csapat meg tudja oldani a feladatot. Az olyan pályákat szereti, amelyek tudnak meglepetést okozni, ahol nem szokványos megoldásokkal találkozik. Pozitív élményként említi a MindQuest, a Detectivity, a Pániq-szoba, a Crazy Garage és a ParaHotel szobáit.
A szabadulás amellett, hogy remek móka, jó csapatépítési és önismereti lehetőség: a játékosok csak közös munkával, az információk megosztásával tudják teljesíteni a küldetést, és közben kiderül, ki mivel tud leginkább hozzájárulni a sikerhez. "Én általában jól átlátom a feladatot, és össze tudom kapcsolni a részinformációkat, de nem vagyok ügyes a nagyobb elmélyültséget igénylő logikai és szöveges feladatok megoldásában, ezeket inkább másra hagyom" - meséli Lívia. Van, aki kiváló megfigyelő, más a műszaki kütyükkel bánik magas szinten (ez olykor kimerül egy szimpla bekapcsolásban vagy elembehelyezésben), megint más a visszaszámlálás stresszében villámgyorsan, pontosan pötyögi be a széfbe a nehezen összehozott kódot.
"Általában a vegyes csapatok a sikeresebbek. A férfiaknál gyakran előfordul, hogy nem osztják meg egymással az információkat. A nők ebben ügyesebbek, viszont képesek hosszú percekre leragadni egy falrepedésnél" - mondja Gyurkovics, hozzátéve, hogy amikor középiskolás osztályok érkeznek hozzájuk, akkor szerencsésebb a lányokat és a fiúkat különválasztani, mert a csapaton belüli konfliktus esetén nagy drámák keletkezhetnek a szerelmes kamaszok közt.
Egyet csak egyszer
Mi történik azokkal, akik nem jutnak ki? A játék őket is beszippantja, szinte mindenki jó élményekkel távozik. Gyurkovics számára kellemes meglepetés volt, hogy az emberek többsége nem éli meg kudarcként, ha nem sikerül teljesítenie a küldetést, és ez visszaigazolás is számára, hogy a koncepció jó: a játék a végkimeneteltől függetlenül megajándékoz a flow élménnyel. Emlékezetes volt, amikor egy anyuka a játék végén elismerően állapította meg, hogy amióta a kisbabája megszületett, ez volt az első óra, hogy nem gondolt rá. Fokozza a játékélményt, és a kudarc élét is elveszi, ha egy pálya nem szigorúan lineáris. "Úgy alkottuk meg a szobáinkat, hogy a feladatok nem kizárólag egymásra épülnek, hanem részben párhuzamosan futnak több szálon, ezért egy kisebb elakadás vagy zsákutca nem állítja le az egész játékot. Már egy-egy részprobléma megoldása is hallatlan nagy sikerélményt és örömet tud okozni" - hangsúlyozza Pattantyús.
A szabadulószobák lényegében nem konkurensei egymásnak, erősítik az igényt erre a szórakozási formára, hiszen egy szobát csak egyszer érdemes kipróbálni, aztán jöhet a következő. (Jó eligazodási pont az exitgames.hu adatbázisa, amely idén először "Az ország szabadulós játéka" szavazást is meghirdette.) Leginkább talán az extra szolgáltatásokban versenyeznek: létezik maratoni, 120 perces játék, kijutás utáni állófogadás, készülhet horrorfilm a csapat főszereplésével, de akár a jegygyűrűt is elrejtik egy széfben, ha az apropó egy lánykérés. Sajnos léteznek átgondolatlan, kusza, sebtében összetákolt helyek, amelyek rontják a műfaj renoméját: egyetlen rossz élmény elég, hogy valaki soha többé ne akarjon ilyen helyre menni, és telekürtölje a világot azzal, hogy milyen pocsék ez az egész. Azok, akik komolyan veszik a játékot és az üzletet is, csak remélni tudják, hogy a gagyi hosszú távon kihullik a rostán, és csak olyan mennyiségben és minőségben maradnak fenn szabadulószobák, amit a piac képes eltartani.
