Állok sorba a hentespultnál a boltban. Szevasz, mit kérsz, kérdi a mindig kedves hentes, de nem igazán rám néz, hanem mintha mögém fókuszálna, nézek én is mögém, és tényleg: épp elhalad ott egy nő, akinek bizony van egy teste, amit, mint megértettem, meg kell nézni. Fél kiló darált lapockát, köszönöm. Fasírt lesz, igaz?, kérdi, s már újra rám néz.
Bagatell és látszólag ártatlan pillanat, de közben mégsem. Mert fontos jelenségre hívja fel a figyelmet. Persze, lehetne, hogy női hentes néz meg férfi testeket, vagy bármilyen nemű hentes néz meg bármilyen nemű testeket, de ez valahogy mégis ritkábban fordul elő.
Szóval mintha sok férfi szemében a nők még mindig kilóra vásárolható húsdarabok lennének.
Mert persze ne legyünk naivak, sem pedig intellektuálsoviniszták, ez a pillantás messze nemcsak a hentesek vagy az építkezésen dolgozók sajátja, ez a pillantás a jéghegy csúcsa. Vagy az alja, ez percepció kérdése.
A jéghegy másik felén ott van Kemény Dénes, a hazai vízilabda-sport egyik legkiemelkedőbb alakja, aki azt tudta nyilatkozni a két vízilabdázóval kapcsolatos botrány kapcsán, hogy „Nyilvánvaló, hogy a vízilabdázók kedvelik a szép nőket, de aláhúzom: csakis az érett hölgyekre igaz ez! Meglepne, ha az otthoni híresztelések igazak lennének.”
És akkor most tekintsünk el az idézet második felétől, vagyis attól, hogy mit tettek vagy mit nem tettek ezek az emberek, ugyanis épp arról szólt az előző Lelki betevő, hogy nekünk ezzel a hírrel jelenleg nem kell foglalkoznunk.
Azzal viszont igen, hogy akkor mi mit is gondolunk a nőkről, még ha ez a kérdés már eleve általánosító és problematikus is. De itt lesz Kemény mondata külön, hát hogy is mondjuk, pikáns. Mert nemcsak az teszi botrányossá ezeket a szavakat, hogy mire reagál velük Kemény. Ezek a mondatok mindentől függetlenül komoly tévelygésekről tanúskodnak.
Kedveljük a szép nőket. Amikor ezt olvastam, úgy éreztem magam, ahogy Batman érezheti magát mindannyiszor, amikor Robin belekezd valami őrült hülyeségbe.
És nem mintha egyetértenénk az erőszak bármilyen formájával, de mégis, az egyetlen, amit a két mesehős kapcsán tenni tudunk, hogy bízunk abban, hogy Robin megérti, miért kapta azt a kegyetlen nagy sallert.
De sajnos biztos vagyok abban, hogy sem Kemény, sem a hentes nem értené.
Mert egyszerűbb azon fennakadni, hogy minek akadok fenn itt ilyen apróságon, mint megérteni az ilyen apróságok komoly, az egész társadalmunkra érvényes következményeit. Ne feledjük, Magyarországon több esélye van a Lászlóknak bejutni a parlamentbe, mint a nőknek!
Minél több jóindulatú szexizmus működik egy országban - márpedig a szóban forgó becsípődések a jóindulatú szexizmus csimborasszói -, annál nagyobb a nemek között tátongó szakadék. Annál több joga lesz a férfiaknak és annál több kötelezettsége lesz a nőknek, annál többször lesznek a nők úgy áldozatai helyzeteknek, hogy közben a férfiak az elkövetőket látják bennük. És így tovább egészen addig, amíg a lányokból úgy lesznek nők, hogy tényleg el fogják hinni, hogy kevesebbek, mint a férfiak.
És hát épp ez történik a mi társadalmunkban.
Eldönthetjük hát, hogy mit kezdünk ezzel a szakadékkal.
Tovább növeljük azzal a beállítódásunkkal, hogy az égvilágon semmi gond sincs a jóindulatú szexizmussal, sőt, kifejezetten kívánatos dologról van szó. Tehát ha biztosak vagyunk abban, hogy csak jót teszünk azzal, ha annyira kedveljük a szép nőket, hogy gyorsan be is soroljuk őket érzelmileg, mentálisan és fizikailag is gyengébbeknek, akkor tényleg semmi gond a genderszakok megszüntetésével és a sztereotípiatudatos óvodai nemi neveléssel. Csak így tovább!
Ha viszont azt gondoljuk, hogy a szakadék értelmetlen és káros, akkor épp itt az ideje annak, hogy nagyon vigyázzunk az ilyen kijelentésekkel és tekintetekkel. Épp itt az ideje annak, hogy elkezdjünk férfiként nagyon figyelni arra, hogy ne tárgyiasítjuk a nőket, ha pedig mégis, hát a nők, akármilyen nehéz is ez, kérjék ki maguknak.
Mi pedig, Robinként értsük már végre meg, hogy miért kaptuk Batmantől a pofont.
