Lokál

se olvassák el Stephen King A kukorica gyermekei című novelláját, mint ahogy az ebből készült filmeket se nézzék meg, mert ezekből egyértelműen kiderül, hogy a kukoricásokban egy föld alatti démon székel, aki vérengző vadállatokat csinál a kiskorúakból.

Egyetlen szerencséje a Naszálynak, hogy kevesen ismerik. Valahogy kiesik a megszokott túrák útvonalából, talán mert ijesztően néz ki a cementgyár kőfejtője. A 60-as évek óta a nagyarányú bányászat páratlan értékű helyeket tett tönkre, csak a rendszerváltás után lehetett a megmaradt részeket megnyugtatóan védeni. A Duna-Ipoly Nemzeti Park megalakulásakor komoly szakmai szempontok szóltak amellett, hogy az egész Naszály része legyen a parknak, aztán mégse lett. A váci Göncöl Alapítvány most is dolgozik egy beadványon, amelyben a területet a legmagasabb védettségűvé kérik átminősíteni. Jelenleg csupán helyi védettségű státusa van a Naszálynak, tehát a váci polgármesteri hivatal felügyelete alatt áll.

Noha hullámok nem csapkodják minden oldalát, a helyet félhivatalosan Szúnyog-szigetnek nevezik - hivatalosan Pákozdi-félszigetnek -, és a Velencei-tó környékének talán legizgalmasabb terepe. Mondhatnánk, ezen a helyen minden adott, ami az idegenforgalomban tényező lehet, de a dolog sántít, mivel éppen a környék lényege, a fürdés az, ami itt lehetetlen.

A tavaly szerzett Looping Star elsőként verte népszerűségben a hullámvasutat. A most felállított álomhajó indítása előtt a kezelő figyelmeztet: Azért a szemüveget tessék eltenni. Ekkor akarok kiszállni. Először.

Nincs nagyszínpad, jópofa műsorvezető, V. I. P. együttes. Nincsenek bóvliárusok, mazsorett-lányok, nincs céllövölde, sporthorgászat. Csak sár van. Szél. Autóra emlékeztető tárgyak meg autóversenyzőkre emlékeztető overallos palik. Nap se süt. Ilyen körülmények között lehet a leghatásosabb búcsúlevelet írni, de a vonat alá vetődés is ilyenkor a legbiztosabb, és a kötél sem szakad el ilyen időben. Beszélik, az alsónémedi sztalker "tegnap éjjel fejest ugrott a dögkútba", Dabas azonban nem adja meg magát. A várostól pár kilométerre található Kardos-tanyán nincs tavasztemetés, sírás-rívás meg az ezzel járó depresszió, csak verseny van,

egy rohadt dívány, minden nedves és/vagy havas, ráadásul semmi sem vízszintes, még a víz sem. Az emberek egy másik része olyan dolgokkal kereskedik, amivel el lehet jutni a fentebb jellemzett helyekre. A Banffon

Ezen a héten ünnepli megnyitásának hetvenötödik évfordulóját a Corvin Áruház. A nyereményjátékokkal, szórakoztató programokkal és akciókkal tarkított rendezvénysorozat csúcspontja a rendhagyó vasárnapi nyitva tartás lesz, amikor a élelmiszereket, az akciós és műszaki cikkeket leszámítva minden terméket huszonöt százalékos kedvezménnyel, azaz hetvenöt százalékos áron lehet majd megvásárolni. Persze ha visszatekintünk a Blaha Lujza téri épület elmúlt hetvenöt évére, láthatjuk, az ilyen-olyan akciókban mindig is erős volt a Corvin Áruház.

Magyar Narancs: Magyarországon körülbelül tíz éve ismert az utánképzési tréning. Jól tudom, hogy ez egy amerikai típusú képzési forma?

Elzarándokoltunk a tetthelyre, megtekintettük a Király házát, a később kulcsfigurának bizonyuló háziszárnyas lakhelyét, majd kikérdeztük a dohányipari óriáscégek PR-igazgatóit megszégyenítő lazasággal nyilatkozó szomszédokat, illetve a család jó néhány, közelben álldogáló barátját. Ekkor még csak annyit jegyezhettünk fel, hogy Jimmy legidősebb fiának óvatos becslésünk szerint is legalább 312 osztálytársa volt, tekintetbe véve, hogy néhány apuka talán otthon maradt.

AZámbó Jimmybe mennék, mondom a taxisnak, a Jimmy Hotelbe.

az összes trombitát, szerencsepénzt, fröccsöntött malacot, pezsgőt megvettük, kifújtuk, fölittuk, betemettük konfettivel a várost, és amikor rákattant az óra mutatója az éjfélre, és a Himnusz könnyeket csalt szemünkbe, azt hittük, lenulláztunk mindent.

Akutya feldíszítése után már semmi dolgunk sem volt, csak a megérdemelt élvezés, a könnyed és mulatságos televíziós műsorok megtekintése, majd a koccintás éjfélkor a Himnusz hangjaira.

Halra megyek. Hagyom, hogy periferiális tudatmezőmbe beszűrődjön minden, de elsősorban a halasok standjait keresem, mintegy keresztüleresztem rajtuk a valóságot.

Amikor tíz és fél órai repülés után végre kikecmereg az ember a Jumbo-Jet pocakjából, Sanghaj - hat órával előrébb - ugyanolyan időjárással fogadja, amilyen idehaza is volt. Busz jön értünk, úti célunk az innen még vagy 300-350 kilométerre lévő Nanking. Az erre a napra rendelt kísérőnk, Larry, egy húszéves egyetemista közli, át kell szaladnunk a másik reptérre két amerikaiért, s csak utána indulhatunk Nankingba: a csoportnak, 28 órával a magyarországi útra kelés után, nemigen tetszik ez a megoldás, ám semmit sem tehet ellene - és különben is, alig valamivel több mint 90 kilométerről van szó.