helyrajzi szám

A 32-esek emlékműve

Lokál

A magyar történelem kiemelkedően hatásvadász jelenete játszódott le 1741. szeptember 11-én Pozsonyban, a rendi országgyűlésen.

Mária Terézia talpig feketében, a magyar nemesség támogatását remélve lépett fel. A birodalomnak katonákra volt szüksége, és az uralkodó csak a magyarokban bízhatott. Színpadias megnyilvánulása sikerrel járt, a diéta tagjai egy emberként ajánlották fel éle­tüket és a vérüket, ám mivel a szállóigévé lett „Vitam et sanguiem!” után az is elhangzott, hogy „sed avenam non” – de a zabunkat nem –, nyilvánvaló, hogy az urak gesztusát nem a szívjóság vezérelte. Mária Terézia később számos rendelettel segítette a magyar nemeseket, de elérte célját: serege 11 huszárezreddel és 6 gyalogezreddel, több mint 20 ezer katonával bővült. Ezek egyike volt a parancsnokáról Forgách-gyalogezrednek nevezett egység, amelyet 1769-től kezdve 32-es gyalogezrednek, vagy csak egyszerűen Harmincketteseknek neveztek.

Mivel e gyalogezred védjegye és nevezetessége kezdetben a „magyaros megjelenés” volt, kissé meglepő, hogy az utókor tisztelgése nem repít vissza Mária Terézia idejébe. A Baross utca József körúthoz közeli kiszélesedésében, a Harminckettesek terén álló szobor nem visel mentét, csákót, még kard sem lóg az oldalán, ellenben kézigránátot hajítana. Inkább „érzésre”, mint célra, mivel rohamsisakja a szemébe csúszott. Bal kezében puska, derekán tölténytáskák, a magyarságot legfeljebb a sisak alól kikandikáló kackiás bajusz és a nadrágot díszítő, amúgy stílusidegen sujtások fejezik ki. Nyilvánvaló, hogy a mű alkotója, Szentgyörgyi István a 32-esek utolsó korszakára, az első világháborúra fókuszált, amikor a gyalogezred különösen nagy hőstetteket hajtott végre, bár a háború gyászos befejezésének ismeretében teljesen feleslegesen.

Az ezred feloszlatása után a leszerelt tisztek bajtársi szövetséget alapítottak abban a reményben, hogy Trianont megbosszulandó újra csatasorba állhatnak. De miután tízéves működés után is csak békés eszközökkel lehettek hagyományőrzők, gyűjtést rendeztek, hogy méltó emléket állítsanak a csapatuknak Budapest belterületén. Azért ott, mert a gyalogezred állomáshelye Pesten, majd Budapesten volt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk