Beruházások Budapesten

A fővárosért vagy a rezsimért?

szerző
Götz Eszter
publikálva
2014/40. (10. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kampányhajrában átadott beruházások közvetlen hasznot hajthatnak a szavazófülkékben a városvezetőknek, igaz, a kudarcok emléke jóval maradandóbb. Mit hozott és mit hozhatott volna Budapestnek az elmúlt négy év?

Tarlós István főpolgármester a hírek szerint nem ígéretekkel fog kampányolni, hanem az eredmények és a további tervek higgadt felsorolásával. Előbbiek közé sorolhatók a négyes metró átadása, a városi közbringarendszer kialakítása (a Mol Bubi többévnyi tervezgetés, sok csúszás és hosszú tesztüzem után szeptember második hetében élesben is beindult), a tömegközlekedés információs rendszerének megoldása és a budapesti – de a várostól tulajdonképpen függetlenített – kiemelt kormányprogramokba vont nagyberuházások: a Várkert Bazár, a Kossuth tér, a Ferenciek tere, a Ludovika, az új Fradi-stadion átadása. Mi több, a Bazárral kétszer is kaszáltak, hiszen az áprilisi parlamenti választások (egyben Ybl Miklós születésének 200. évfordulója) idején néhány napra megnyílt, majd a választások után folytatták az építkezést. Augusztus legvégére „ismét” kész lett, hogy aztán egyes részei az átadás hétvégéjén is zárva maradjanak; az előtte futó utcaszakasz pedig még most, két héttel a megnyitó után is katasztrofális állapotban van. De elkészült a rendezvényközpont és a mélygarázs, csillapított forgalommal és biciklisávval újul meg a Lánchíd utca (ha végre helyükre találnak az utcakövek), a Duna-parton új villamosmegálló, sőt egy kishajóállomás is várja a Várkert Bazár reménybeli évi 250 ezer látogatóját. A királyi kertek teljes rekonstrukciója a jövő évig várat magára, viszont a nyár közepén hirtelen befejeződött a Dísz téren hetven éven át torzóként éktelenkedő Honvéd Főparancsnokság felújítása. Egyelőre csak a látogathatóságot oldották meg, komolyabb átalakítás nem történt rajta, de amíg nem alakul ki a végleges program, ez is megteszi. Kulturális-turisztikai rendezvényközpont lett belőle, kíváncsian várjuk az önfenntartására vonatkozó elképzeléseket, hogyan látja el szerepét a reprezentációs kormányzati célokra szánt palotaegyüttes előtt.

Projekt akadt tehát bőven az elmúlt négy évben, Budapesten sokkal több változás történt, mint az előző főpolgármester egy-egy ciklusa alatt. A látszat azonban csalóka. A felsorolt beruházások majd’ mindegyike ugyanis nem fővárosi, hanem kormányzati projekt, és nem a város problémáit kezeli, hanem a reprezentáció eszköze. Az önkormányzat hozzájárulása saját városának fejlődéséhez tehát erős korlátok közé szorult; a Budapestet alakító döntéseket nem a főváros közgyűlése, hanem a különböző kiemelt kormányberuházások államtitkárságai hozzák meg. Ez a függő helyzet gyakorlatilag nem engedi, hogy a város saját hatáskörében nagyobb, komplexebb projekteket fogalmazzon meg, mert a kormányzat minduntalan felülírhatja a fővárosi igényeket, ahogyan a Múzeumi Negyednél történt.

 

Mi a műkő?

A gigaprojektek egyik kérdése, hogy a megvalósításukkor mennyire fontos az itt élők komfortérzése, mit nyújt a turistáknak és mit a politikának. Az egyes kormányberuházások önmagukban egy-egy szükséges helyzetre adnak választ: a Kossuth tér sokáig autóparkoló volt, a Várbazár a világ legveszélyeztetettebb műemlékeinek egyike, a Ferenciek tere, nem beszélve a Baross térről, negatív térként éktelenkedett a város közepén. De vajon nem lehetett volna kevesebb műkő felülettel és egy kicsit több zölddel inkább előre, mint hátrafelé gondolkodni? Jó-e Budapestnek, ha a kiemelt pontjain kőrengeteg árasztja el és nagy, egybefüggő felületek a kisebb, tagolt, emberi léptékű részletek helyett? Mi jut eszünkbe arról, hogy egyetlen esztendő alatt ilyen erővel formálta át a várost az a vízió, amelyik az egyediség helyett a személytelen, monolit tömegekben való gondolkodást preferálja?

A főváros saját projektjei között is akad olyan, amelyik közvetett kapcsolatban áll a nagy állami fejlesztésekkel, a Vár, illetve a Városliget átalakításával. Szeptember végére elkészül a Rudas fürdő; az utóbbi években rendbe hozták az északi traktus homlokzatát, majd a régóta romos déli szárnyat, az egykori palackozót a fürdőhöz kapcsolják újabb medencékkel, szaunákkal, napozóterasszal. A választási ígéretek között kisebb, de legalább fővárosi beruházások elképzelései szerepelnek, mint például a napokban eredménnyel járt Pannon Park pályázat, amely az állatkertnek a kiköltözött Vidám Park területén kapott egyik részére a Kárpát-medence miocén kori természeti állapotát jeleníti meg egy úgynevezett biodómba (egy zöld dombba süllyesztett „pannon ősvadon” és „pannon tenger akvárium” formájában). És végre befejezik a másfél évtizede félbehagyott lágymányosi Tüskecsarnokot is, az egyetemi campus sportközpontját.

Halogatott megoldások

A budapesti változások túlnyomó része a közlekedésben történt. A négyes metró átadása (állomásainak építészeti csúcsminősége egyébként nemzetközi szinten is nagyobbat szólt, mint a budapesti kormányprojekteké) mellett komoly siker az 1-es villamos teljes pályaszakaszának megújítása a megállókkal, technikai korszerűsítéssel, sőt egy rövid óbudai szakaszon „zöldpályával” is. Augusztusban rohammunkában rendbe hozták a végelgyengülésben szenvedő Baross téri buszvégállomást (vajon miért nem a metró átadására időzítették?), hirtelen új információs rendszert kapott a Margitsziget, és tavasz óta újra gőzerővel dolgoznak a daruk a vároldalban, hogy a 2008-ban indult és 2012-ben megdöccent várgarázsprojekt szeptemberre befejeződjön. Itt 290 parkolóhelyet fognak átadni a várfal alatt kialakított mélygarázsban, a munka látványosan folyik, nem kétséges, hogy a választások előtti utolsó pillanatban készül el. Állítólag vele együtt meglesz a Palota útról a Szent György térig fölvezető gyalogosút is. Az Alagút korszerűsítésére és a Lánchíd felújítására csak idén tavasszal kezdtek terveket készíteni, döntés állítólag még semmiről nincs, de már szakmai és civil tiltakozás indult a Lánc­híd jelentősebb átalakítása ellen. Ígérték a 3-as metró felújítását, a tervezett városigazgatóság felállításával újabb fejezet nyílik a Főváros–BKV–BKK-sagában, és végre kiírtak egy pályázatot a környezetbarát gázüzemű buszok beszerzésére.

Nagyjából ennyi. És most jöjjenek az elhalt vagy halogatott – a reprezentációs beruházásokkal ellentétben valóban fontos – projektek. Néma csönd honol a napról napra kétségbeejtőbb állapotú Széll Kálmán tér körül, pedig a város közlekedése, közbiztonsága, higiéniája azonnali beavatkozást igényelne itt. Vagy legalább egy akciótervet. Vagy valamit, ami arra utalna, hogy a lezajlott tervpályázat nem volt hiába, hogy egyszer városszerű, használható hely lesz ez a köztéri elfekvő. Hasonlóan akut probléma a Nyugati tér mindkét szintje. Nagy baj, hogy nem épültek P+R parkolók, hogy tehermentesítsék a várost az agglomerációból vagy csak a külső kerületekből beáramló autóforgalomtól. Tovább rothad a várost övező rozsdazóna, pedig számtalan ígéretes épülettorzó volna itt, ami kisebb befektetéssel és jól eltalált funkcióval egy egész környéket ránthatna ki a lefelé tartó spirálból. Itt vannak a városnyi méretű, évről évre rosszabb állagú lakótelepek, amelyeken a panelszigetelés a látszat ellenére sem segít, csak időben kitolja a szociális, gazdasági, környezeti problémahalmazt. És persze itt vannak a hajléktalanok, akiket kizártak a belvárosból, de nem kínáltak nekik alternatívát. A nagyobb problémák közül hármat – a Duna-parti területek összehangolt fejlesztését, a barnamező kérdését és a szociális városrehabilitációt – a nyár közepén egy tematikus programfejlesztési csomagban együtt fogadott el a főváros, így az egész me­gint eltolódik a következő évekre.

Budapest elmúlt négy esztendejének mérlegét azonban vajmi kevéssé javítják a távoli tervek. Összességében szűkre szabott játékteret látunk elhúzódott tűzoltó akciókkal, néhány dicséretes mentési gesztussal és a kiemelt kormányprogramok mellett másodhegedűsi szerepbe szorult városvezetéssel. Vannak kon­cepciók, jó ötletek, de hiányzik az önálló döntések lehetősége – és ezzel természetszerűleg a város énképének tudatos kezelése, valamint a komplex szemlélet is. Mindemellett ijesztően rossz a kommunikációs készség; a nagyobb projektek mellett nem kapnak elég teret, hangot az olyan, egyébként ígéretes tervek, mint amilyen például a 2013-ban először meghirdetett Tér-Köz pályázat a közösségi terek újrafogalmazására vagy az üresen álló budapesti ingatlanok innovatív hasznosítását szolgáló „Rögtön jövök” projekt. Pedig négy év után ideje volna látni, merre tart Budapest: képes-e megfogalmazni a saját igényeit és feladatait, vagy csak ad hoc menti tovább a menthetőt.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Magyar Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatása mellett jött létre.

szerző
Götz Eszter
publikálva
2014/40. (10. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...