A kettészakított kisváros

Rákospalota, MÁV-telep

Lokál

Nevéből ítélve lehetne vasútállomás, raktár, hulladéklerakó is. Kevesen tudják, hogy azt a pazar lakótelepet nevezték így, amit nemcsak jellegzetes vasúti kőkerítéssel, de szociális halóval is körbefontak.

A rákospalotai Wesselényi utcán nem lehet végighajtani. Az M3-as bevezető szakasza osztja ketté, utunkat legfeljebb a gyalogos-felüljárón folytathatjuk, a rendőrök innen szokták lesni a sűrű forgalmat. De úgy tűnik, ez nem zavarja az illegális szemétlerakókat, a graffitiseket: a lépcső aljában, panelházak árnyékában fekete zsákok, sűrű feliratok, dinnyehéj. De van itt más tájidegen dolog is, sokkal nagyobb léptékű, mint a hulladék. Lepusztult, leginkább 19. század végi, kisvárosi vasútállomásra emlékeztető egyemeletes ház, kerttel, száradó ruhával, játszadozó gyerekekkel. A mustárszínű épület egyhangúságát a zöld ablakok, zsalugáterek valamelyest feldobják - azért nem ártana újramázolni őket.

Miután átmegyünk a felüljárón, rögtön változik a kép. A Wesselényi utca keleti felén, és a környező utcákban (micsoda nevek: Vasutaskert utca, Mozdonyfűtő utca, Mentő utca!) kizárólag hasonló házakat látni, de sokkal jobban néznek ki, mint a túloldaliak. Az épületek mellett a vasúti hangulatot néhol a jellegzetes MÁV-kerítés erősíti, csakhogy erre sohasem járt vonat. Vasutas annál inkább - elmenőben, hazatérőben. De a MÁV-ot már csak a nevében viselő telep ma is barátságos lakóövezetnek látszik, bár a vasút rég levette róla a kezét, az itt élők pedig meglehetősen öncélúan kezelik a korábbi egységes arculatot - a maguk szempontjából teljesen érthető okokból.

A hűség jutalma

A MÁV-telep története szorosan összefügg a vasút istvántelki főműhelyével (lásd Atomtámadás után, Magyar Narancs, 2012. június 28.). Miután 1905-ben felavatták a hetedhét országra szóló szereldét, a MÁV vezetése a munkásellátásra koncentrált, nem is akárhogyan. Már az építkezés első ütemében átadták a fürdőházat és az ún. kaszinót, ami kezdetben étkezőként, később - kibővítve - kultúrházként és könyvtárként is működött, és hamarosan sportcsarnok is került a műhelyek szomszédságába, mivel az 1890-es években dalárdaként induló Testvériség 1909-től sportklubként (Testvériség SE) is működött.

A mai viszonyok közt elképzelhetetlen az akkori nagyvállalatok zömének paternalizmusa, jóllehet az adott cég a javakért cserébe feltétlen hűséget és engedelmességet várt el dolgozóitól. A szociális háló sűrűre szövésében a vasút az egyik élenjáró volt, és nemcsak az ingyenes utazási igazolványok meg az akkoriban kincsnek számító egyenruhák osztogatása miatt. A MÁV már 1870-ben létrehozta nyugdíjintézetét, óvodákat, iskolákat, kórházakat alapított, lakótelepeket, kolóniákat épített - sajátos üzleti érdekből. "A magyar királyi államvasutak üzleti vállalat. A személyek, áruk minél olcsóbb, minél gyorsabb és minél biztosabb fuvarozása nehéz feladata és nemzeti kötelessége. (...) Fontos, hogy minden szeg és minden ember mindig azon a helyen álljon, őrködjék, izmot és észt ott feszítsen, ahová való, ahol legnagyobb szükség van reá, ahol a legtöbb üzleti értéket tud kitermelni magából. (...) Ha egy-egy telepen a vasút vezetősége a vasutasok százait zsúfolja össze szolgálati érdekből, akkor (...) minél előbb az a kötelessége, hogy lakást adjon a maga alkalmazottainak, ólat építtessen a vasutas tyúkjainak és malacainak" - írja Gyökössy Endre MÁV-főtanácsos az 1934-es Vasúti almanachban. Pedig akkoriban már korántsem ment annyira jól a társaságnak, mint az első világháborút megelőzően, de még annyira sem, mint az 1920-as évek közepén.

Ám a főműhely 1905-ös avatása idején senki nem sejtette, mit hoz a holnap, sokkal inkább a derűs jövőbe vetett hit uralkodott. A MÁV nemcsak a leendő főműhely területét vásárolta meg Újpest határában, de egy 35 hektáros, a filoxérajárvány miatt lenullázott palotai szőlőt is, ahol rohammunkában harminc földszintes házból álló 120 lakásos kolóniát épített dolgozói számára. Ez az új szerelde munkáslétszámához képest (a nyitás idején 1150-en dolgoztak Istvántelken) elenyésző volt, ráadásul az épületek nem is voltak igazán korszerűek. De a MÁV építési főosztályán ekkor már egy valóban modern, minden igényt kielégítő munkáslakótelepben is gondolkodtak. Többszöri átdolgozás után, az 1910-es évek elejére készültek el az egyemeletes, 12 lakásos házak típustervei, az alacsonyabb beosztású dolgozóknak egy-, a tisztviselőknek kétszobás otthonokkal. Az építkezés az első világháború idejére esett (állítólag orosz hadifoglyokat is alkalmaztak), de a tervektől a nehéz időkben sem tértek el, bár ehhez vélhetően az is hozzájárult, hogy a főműhely alkalmazottainak jelentős részét felmentették a katonai szolgálat alól - ők szintén besegíthettek. És persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a tervezők kizárólag a praktikus megfontolásokat tartották szem előtt: szó sem volt az építészet megújításáról, öncélú díszítésről, kísérletezésről - de kompromisszumokról sem a minőség rovására. A csatornázott házakban minden lakáshoz vízöblítéses vécé, saját használatú kertrész tartozott, ez annak idején igen nagy dolognak számított.

Nagyon kitalálták

"Mind a tervek, mind a kivitelezések nagy háttérismeretről tesznek tanúbizonyságot, különösen az alkalmazott díszítőelemek és építőanyagok, építési technikák tekintetében. Itt nincs kerámia, nincs festés, nincs 'drága' díszítőelem, nyers, festetlen a vakolat, az épületekből áradó játékosság, masszívság és könnyed ívelések adják az élményt - írja Arlett Annamária, a MÁV-telep Közhasznú Egyesület elnöke a telepről szóló tanulmányában. - A rafináltan elhelyezett nyílászárók megannyi variációja a tetőtéri homlokzaton és magán a tetőn (...), a használat során szükséges elemek egyben az épület díszei is." A tanulmányból kiderül, hogy a kertek mérete 250-280 négyzetméter közötti, a gazdasági udvaroké 16-22 négyzetméter. "Minden lakáshoz tartozott kert. Ezek mérete arányos a lakásokéval. Mottó: nagyobb lakás, nagyobb kert. A piciny (gazdasági - L. T.) épületek hatfelé osztottak, fölül tyúkóllal, alul disznóóllal, mindegyik előtt egy kis udvar, azaz állatkifutó, avagy gazdasági udvar. (...) A házak úgy vannak elhelyezve a telken, a kertek úgy vannak számozva és 'összekeverve', hogy minden konyhaablakból rá lehessen látni a saját kertrészletre, és lehetőség szerint az állatokra is." Az itt lakók pince- és padlásrekeszt kaptak a tüzelő tárolásához, illetve a ruhaszárításhoz. Emellett minden házban volt mosókonyha külön vízvezetékkel, kéménnyel felszerelve. "A telkek, utcák kialakítása olyan, hogy a házak egymás közötti távolsága, 'elcsúsztatása' egymástól azt eredményezze: nem látok a szomszéd gyomrába, ő sem az enyémbe" - jegyzi meg a szerző.

A tervezők a lakások tekintetében is a lehető legpraktikusabb megoldásokra törekedtek: a fekvéstől függően 47-49 négyzetméteres, egyszobás lakásokban (ezekből volt a legtöbb) cserépkályhával felszerelt, viszonylag nagy (kb. 20 nm) lakószoba, tágas konyha, vécé és kamra volt, valamint nyitott veranda, bár ezt a MÁV igen hamar beüvegeztette a hideg miatt. A Rákos út-Wesselényi utca-Bánkút utca-Széchenyi út határolta telepet "teljes terjedelmében" 1920-ban adták át, s nem túlzás azt állítani, hogy valóságos kisváros jött létre az akkor még önálló és alapvetően falusias jellegű Rákospalota kevésbé frekventált részén.

Virágzás, romlás, szakadás

Már az építkezés első ütemében, 1911-ben átadták a helyi elemi iskolát és óvodát, az 1920-as évektől orvosi rendelő, mentőállomás, rendőrőrs és piac is működött a telepen, az utcák rendben tartásáról a MÁV kertészete gondoskodott. Az 1926-ban megjelent, Rákospalotáról szóló monográfia név szerint (és életrajzzal!) említi azt a három férfit, aki felelős volt a MÁV-telep írott házirendjének és íratlan szabályainak betartásáért: a gondnokot Dinnyés Mártonnak, helyettesét Török Lajosnak, a főkertészt pedig Jámosy Rezsőnek hívták, aki 1887-ben született, 1901-ben került a vasúthoz, és 1917-ben kapta felelős beosztását. A monográfia szerzői azt is megemlítik, hogy "öccse a háborúban rokkant lett". Dinnyéséknek a fegyelem megőrzése érdekében nem sok dolguk akadt, mivel "közösségi létesítmények", a játszóteret és a templomokat leszámítva, egyáltalán nem voltak a telepen - vagyis a szórakozni, kikapcsolódni, sportolni vágyó dolgozóknak vissza kellett menniük a főműhelybe. De ami ennél is fontosabb, a legközelebbi kocsmák (Betérő, Kispajtás) is több villamosmegállóra voltak. E körülményeknek köszönhetően akár a "béke szigetének" is nevezhették volna a MÁV-telepet, az "alvóváros" viszont már csak azért sem illene rá, mert a nagyrészt faluról származó lakosok a munka után leginkább a "háztájiban" serénykedtek.

Ennek az egyszerre városi és vidéki idillnek a II. világháború után vége szakadt. Noha a telep különösebb sérülés nélkül átvészelte a bombázásokat, miután 1950-ben Rákospalotát a fővároshoz csatolták, a vasutas-romantika szertefoszlani látszott. 1950-ben nemcsak a főműhelyre, a telepre is Landler Jenő nevét aggatták, ennek ellenére továbbra is a MÁV-telep, illetve "vasutastelep" kifejezések maradtak forgalomban - nemcsak a köznyelvben, az itt közlekedő villamosok (a hatvanas években négy is járt erre, a 62-es, a 65-ös, a 67-es és a 69-es) tábláin is. Noha a telep az ötvenes, hatvanas éveket jelentősebb változások nélkül élte túl, a hetvenes évek elejétől egyértelművé vált, hogy a korábbi egységnek befellegzett: az M3-as autópálya bevezető szakaszának építése miatt lebontották az elsőnek épült földszintes (komfort nélküli) házakat, az iskolát, majd a kétszer háromsávos út mellett házgyári épületeket emeltek. Azon a környéken csupán három emeletes házat hagytak meg, illetve az 1935-ben felszentelt katolikus templomot. A másik oldal viszonylag épségben élte túl a városi modernizációt, ám az itt lakók, miután a rendszerváltás után megvásárolhatták a lakásokat, saját "modernizációjukkal"' alaposan belerondítottak a telep egységes arculatába. A kilencvenes évektől oda nem illő nyílászárók, gázkonvektorok rácsai, parabolaantennák, légkondicionáló berendezések jelentek meg a házakon, a legtöbb lakást belülről is átalakították, a kertek tulajdonostól függően gondozottak vagy elhanyagoltak, a kulcskifejezés a "gépkocsibeálló" lett. Noha a telep még így megcsonkítva, átfazonírozva is kivételes épületegyüttesnek számít a fővárosban, és mint ilyen, kiemelt védelem alatt áll, úgy tűnik, hogy néhány "őslakost" leszámítva, aki szívügyének érzi a sorsát, jövője senki mást nem érdekel.


Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."