Így szemetel a magyar ember

A konténer átka

Lokál

Magyarországon elvileg mindenki fizet a szemete elszállításáért, mégis évente másfél milliárd forintjába kerül csak a Magyar Közútnak, hogy elvitesse az út melletti pihenőhelyekre csempészett hulladékot. Ez a 10 ezer tonna megfelel egy megyeszékhely éves hulladéktermésének. Hol a hiba?

Nyolczsáknyi szemét gyűlt össze az Algyői Természetvédő Horgászegyesület kerítéssel védett területén idén tavasszal. Ebből ötzsáknyi a horgászszemét – állapította meg a Narancs újságírója az idei, április 23-i tisztasági nap kétfős szemétgyűjtő brigádjának egyik tagjaként. Sörös- és konzervkukoricás dobozból volt a legtöbb, aztán üdítős PET-palackból. Eldobtak a bokros részen többféle etetőanyagos zacskót, golyóba gyűrt folpackot, csontkukactároló tégelyt, több csomó összegubancolódott zsinórt, egy kettétört pecabotot. A horgásztanyánál – amely nem az egyesületé, az önkormányzat adja ki rendezvényekre – a bokrokkal eltakart árokban három zsákban műanyag tányérok, poharak, kanalak, villák, italos flakonok, dobozok, mocskos szalvéták lapultak: egy rendezvény szemete. Korábban az egyesület régi vashordókat helyezett ki a tavak partján, hogy a természetvédő horgászok abba dobják a szemetüket, ne a susnyásba. Aztán a hordók nagy részét beszedték: a horgászat közben keletkező hulladék mellett ugyanis otthonról hozott kommunális szemét is került beléjük, egy idő után nem győzte üríttetni a hordókat az egyesület. A mostani nyolc zsák annak a jele, hogy sikerült szerencsésen visszatérni a korábbi állapothoz: az otthonról hozott szemét visszaszorult.

Az algyői egyesülethez hasonlóan járt a közeli Maroslele önkormányzata. A kétezer lelkes községből Makóra vezető kerékpárút mellett elkezdett szaporodni a szemét. Az önkormányzat 2019-ben két konténert helyezett el, és rendszeresen üríttette. Ez akkor jó megoldásnak látszott, de egy idő után ömlött oda a szemét. Mint a Délmagyarország idén május 20-án megírta, az utolsó csepp a pohárban húsz darab használt autóabroncs volt – úgyhogy az önkormányzat elvitette a két konténert.

 

Ki viszi oda?

„Havi tízezer forint volt ennek a két ezerszáz literes konténernek az üríttetése – válaszolta a Narancs kérdésére Drimba Tibor maroslelei polgármester –, télre beszedtük őket, de tavasszal, ahogy kikerültek, megint elkezdtek megtelni. Gyűlt ott tetőcserép, bontásból származó anyag is. Most az egyik gumin találtunk rendszámot, krétával írták rá. A hatóság szerint nem bizonyító erejű. Több száz kilométerrel odébb volt a kocsi gazdája, nem életszerű, hogy ő hozta volna el idáig az egész szállítmányt. Gondoskodtunk az elszállításról és az ártalmatlanításról, de amit találunk, abba ezután is bele fogunk nézni, hátha találunk olyasmit, ami bizonyító erejű.”

Ebben az a bosszantó, hogy – mint Drimba Tibor mondta – valószínűleg a sportból kerékpározó emberektől jön a legkevesebb szemét. Ők kulacsot visznek magukkal, azt nem dobják el, az ennivalós zacskó elhajítása sem jellemző rájuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.