A reggeli ég kékje: formálódó kínai negyed Budapesten

  • Szalai Anna
  • 2019.05.11 08:04

Lokál

Az étterem ablakában hajtogatják a tésztát, ládákból árulják a fűszert, autentikus patikaszekrényből a gyógyfüvet. Még kitérnek az idegen elől, de már akad angol nyelvű étlap; még egymásnak főznek, de már nekünk is helyet szorítanak az asztalnál. Budapest kínai negyedében jártunk.

„Heti hat és fél napot dolgozom, hétfőtől szombatig délelőtt 10 órától este tízig. Vasárnap marad fél napom minden másra. Nem sok mindent láttam eddig Budapestből, csupán néhány nevezetességet, a vidékből meg még annyit se. De legalább a szállás és a munkahely közötti utazás nem visz el sok időt” – mondja nevetve Hsziao Ja (Xiao Ya), a kőbányai Mázsa tér mögött formálódó kínai negyed egyik étterme, a Wan Hao üzletvezető főpincére.

Az egykori magtárban kialakított vendéglátóhely felett karaoke szobák, legfölül pedig lakások vannak – utóbbiak egyikében él Hsziao Ja a férjével. Azon kevesek közé tartoznak, akik nem csupán a negyedben dolgoznak, de itt is laknak.

Ez a divat!

Ez a divat!

Fotó: Németh Dániel

 

 

A helyszín

A kínai negyed Nyugat-Európa országaiban sem feltétlenül jelent díszes kapuval nyitó, vörös sárkányokkal és lampionokkal díszített, izolált városrészeket. Párizsban például mindkét kínai városrész blokkházak árnyékában alakult ki, beágyazódva a város szövetébe – írja korábbi tanulmányában Szabó Linda, aki ezzel együtt is elveszett lehetőségnek tartotta, hogy Budapesten nem alakult ki a külföldi példákra hajazó Chinatown, amely kulturális és gazdasági szempontból is jót tett volna a városnak.

A budapestiek számára 1990 után a kínaiak sokáig egyet jelentettek néhány étteremmel és a józsefvárosi Négy Tigris piaccal. Később megnyitott az Ázsia Center, majd a város legeldugottabb zugaiban is feltűntek a kínai büfék és az alacsony árakkal csábító kínai üzletek, amelyek a helyi igényeknek megfelelően alakították ízeiket, kínálatukat. A háttérben pedig lassan formálódott a város autentikus kínai negyede, amely kifejezetten a helyi kínai közösség kiszolgálására jött létre, és amely a közelmúltig kerítések és kapuk nélkül is zárt világként működött.

A kőbányai avagy második kínai negyedként emlegetett területet 1992-ben kezdte parcelláról parcellára felvásárolni egy kínai ingatlanfejlesztő cég. Bár a józsefvárosival egyidős, csak az utóbbi években nyerte el mai formáját és vált „látogathatóvá”, addig kizárólag a kínai kolónia tagjait szolgálta ki. Lényeges különbség a két negyed között az is, hogy míg a VIII. kerületi piac spontán formálódott, addig a kőbányai negyed tudatos folyamat eredményeként jött létre, a józsefvárosinál sokkal tisztább, rendezettebb utcaképpel – magyarázza Sánta Zsófia, a negyedbe városi sétát szervező Hosszúlépés túravezetője (lásd keretes írásunkat).

Kínai negyed Budapesten - Felülről még nagyobb

Kínai negyed Budapesten - Felülről még nagyobb

Fotó: Németh Dániel

 

Az idegenvezető, aki az ELTE angol–kínai szakán végzett, és két évig élt is Kínában, korábban több, Magyarországra költöző kínai családnak is segédkezett ügyes-bajos dolgaik intézésében. Úgy látja, a Budapestre érkezők többségét ma már nem az üzletszerzés vezérli. A letelepedési kötvényesek többnyire nem is költöznek ide teljesen, a család egyik tagja otthon viszi tovább az üzletet. Magyarországon a tiszta levegőt, a rájuk nehezedő nyomás csökkenését és a minőségi iskolákat keresik a gyermekeiknek. A tehetősek a belvárosban vagy Budán élnek, és legfeljebb az autentikus ételek miatt látogatnak a kőbányai negyedbe.

A Mázsa tér környéki kereskedőknek a kínai kolónia létszámának jelentős csökkenése miatt egyre fontosabbá vált a nyitás a befogadó város felé, és a jelek szerint rájöttek, hogy a magyarokhoz a hasukon keresztül vezet a legrövidebb út. A kőbányai kínai negyedet elsősorban az itt működő éttermekről ismerik a fővárosiak. Jó néhány a józsefvárosi piacról költözött át ide.

Köztük a Dabao Jiaozi, ahol eredeti recept szerint készítik a medvehagymás húsos táskát, a falon fiatal házasoknak szerencsét hozó csomózással készült piros falidísz lóg, a kínai vendégeknek külön étlap van olyan étkekkel, amelyeket a magyar betérőknek nem is kínálnak. A gasztrofanok a különleges lepény-fánkok alkotta reggelitől a gőzölt gombócokon és tésztaleveseken át juthatnak el a meghökkentő pácolt csirkelábig és kacsavérig, amit halakkal, osztrigával vagy éppen tésztába csomagolt hajszálvékony pekingikacsa-szeletekkel fejelhetnek meg a nap végén.

Az étlapok többsége ma is kínai nyelvű, az angol feliratozás is ritka. A rendelés is inkább kézzel-lábbal zajlik, a vendéglátósok többsége csak kínaiul beszél. (A legtrendibbnek számító Spicy Fish már alkalmaz magyarul beszélő pincéreket.) Az ízek, a felhasznált fűszerek autentikusak, a Jegenye utcában semmit sem igazítanak a magyar szájhoz.

A kínai negyed éttermei iskolapéldái a külcsín és a belbecs olykori ellentétének. Az igazán borsos árakkal dolgozó, elitnek számító Milky Way étterem például egy gyárudvar mélyén található, és két bolt között nyíló lifttel közelíthető meg. A Fecskék nevet viselő, ám tengeri herkentyűkre szakosodott étterem külsőleg alig különbözik a hetvenes évek sertéstelepi melósait fogadó büfétől. A hipsztervonzó Spicy Fish épülete se kapna Pritzker-díjat, ahogyan a negyed egésze sem egy építészeti csoda.

Spicy Fish étterem

Spicy Fish étterem

Fotó: Németh Dániel

 

Bár a józsefvárosinál nagyságrendekkel tisztább, rendezettebb, végtelenül puritán, némi éllel akár igénytelennek is mondhatnánk. Azért nem mindig ilyen: az idei kínai újévkor lampionokkal díszítették fel az utcákat (egy viseltes példány még mindig ott lóg a Fecskék cégérén). Mi több, a tervek szerint jövőre a leghíresebb lámpakészítő városból rendelnek díszeket, mécseseket – talán sárkány is lesz!

A Wan Hao előtti szürke sziklákat imitáló – meglehetősen drámai látványt nyújtó – szökőkúttal díszített téren éjszakai piac működik késő tavasztól kora őszig. Most még kopár minden, de hamarosan újra nyit a tíz stand, amelyek elsősorban faszénen sült ételeket kínálnak. A Wan Hao azonban most is nyitva. Az étterem fáradhatatlan vezetője a húszas éveiben járó Hsziao Ja, aki, ha kell, pekingikacsa-batyukat hajtogat. Férjével együtt az északkeleti Honan tartomány egyik nagyvárosában, az 5 millió lakost számláló Kaifengben jártak egyetemre, mindketten tanárként végeztek.

De messzebbre vágytak, mindenféle értelemben. 2016-ban házasodtak össze és szinte azonnal rájuk talált a lehetőség: budapesti éttermébe hívta jobbkezének az egyik rokon, aki 2017 nyarán a reptérről egyenesen egy magyar étterembe vitte őket gulyáslevest és oldalast enni. Hsziao Ja kedvence egyébként a lángos, de nagy rajongója a péksüteményeknek és a csokinak, amiből Kínában sokkal kisebb a választék.

Ahol jó lenni


„Nagyon szép” – ez Hsziao Ja kedvenc magyar fordulata. „Nagyon szép” a táj, a város, és a sok évszádot átvészelt régi épületek különösen lenyűgözték. „Nagyon szép” a reggeli ég kékje is, Kaifeng levegője ugyanis – akárcsak más kínai nagyvárosoké – erősen szennyezett; szerinte már önmagában ezért megéri maradni.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

De kellemes meglepetést okoztak neki a magyar emberek is; Kínában néha bonyolultak az emberi kapcsolatok, az ügyintézés, ehhez képest a magyarok szerinte sokkal egyszerűbben kiismerhetőek. Sem Hsziao Ját, sem a férjét, aki zenetanárként a karaoke szobák zenefelelőse, nem zavarja, hogy tanárként étteremben dolgozik. Ambíciójuk, hogy közelebb hozzák számunkra a kínai kultúrát.

A kőbányai vasútállomás mögötti városrész átalakulásának motorja Szong Ji-nan (Song Yinan), a Monori Center tulajdonosa és vezetője. Édesapja az 1990-es években nagykereskedőként érkezett Budapestre, áruját a józsefvárosi Négy Tigris kereskedőinek adta el. A piac akkor sokkal nagyobb volt, elképesztő mennyiségű áru forgott, a kereskedők a szomszédos országokkal is szoros üzleti kapcsolatban álltak.

A nagy forgalmat lebonyolító cégnek szüksége volt egy raktárra és egy irodára, a Szállás utca környékén pedig válogathatott a régi, üres gyárépületekből. Később, amikor felhagyott a nagykereskedelemmel, bemutatótermeket alakított ki ott, amelyeket a józsefvárosi piac meglehetősen mostoha körülményeivel elégedetlen kereskedőknek adott ki.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

Először a piacon megtollasodott nagyobb cégek költöztek át, majd a kisebbek. Mára már 300–400 kínai cég vetette meg itt a lábát. (A több utcát magába foglaló területen azért még akad néhány magyar vállalkozás is.) A számot nehéz pontosan megállapítani, mert folyamatos a mozgás. A zömében 50–100 négyzetméteres helyiségek fele bérlemény, a többit már megvásárolták.

Az elhagyatott üzemi épületeket 2013-ig raktárként, bemutatóteremként, irodaként hasznosították. Az egyetlen kivétel a ma is működő Milky Way Hotel volt (ahol néhány éve Ja­ckie Chan is megszállt); ez kezdetben kizárólag kínai üzletembereket fogadott – de nem volt ez másként az egymás után megnyitott kis éttermeknél sem.

Ma 15 étterem működik a területen, s van itt masszázsszalon, fodrászat, kozmetika, utazási és könyvelőiroda, két autósiskola, a gyerekeket nyelv- és matekkorrepetálással segítő hétvégi iskola, sőt két kínai újság – az Új Szemle és a United News – szerkesztősége is áthurcolkodott ide a józsefvárosi piacról. Az előbbi reklámügynökséget is működtet, az utóbbi pedig egy nyelviskolát. (A fénykorban 10 kínai újságot nyomtak – köztük napilapot is. Ma a közösség három lapot tart el, az említett kettőn kívül a Kínai iránytűt, de azt nem itt szerkesztik.) Szinte minden udvarban működik egy templom, összesen négy gyülekezet tart itt istentiszteletet, bibliaórákat.

Kilóg a sorból a két évvel ezelőtt megnyílt Dacheng Magyar–kínai Orvosi Központ, mivel ezt a negyed többi intézményével ellentétben főként magyarok látogatják – a kínaiak ugyanis jobban bíznak már a nyugati orvostudomány módszereiben. A központ ékessége a fából készült autentikus patikaszekrény, amelynek fiókjai kínai orvosságokat és gyógynövénykivonatokat rejtenek. A központot vezető Csang Csin-bin (Zhang Qing Bin) 1991-ben az akupunktúra tudorának számító édesapját követve érkezett Magyarországra, ma a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora, aki meghökkentő lelkesedéssel fogad minden érdeklődőt.

Ők már maradnak

A negyed fő profilja továbbra is a kereskedelem. Elsősorban nagykereskedők nyitnak itt bemutatótermet, bár az üzletkötés egyre inkább áttevődik az internetre. Ezért is olyan üresek délelőttönként az utcák, bár Szong Ji-nan nem tagadja, egy ideje nem megy olyan jól az üzlet. Váltani kell. A fast fashion márkák termékei Bangladesben és Pakisztánban készülnek, a kínainál olcsóbban. A kínai áru mára elveszítette árelőnyét. A kereskedőknek nyitni kell más szolgáltatások felé, ő is ezen dolgozik.

Pandát a pandaboltból

Pandát a pandaboltból

Fotó: Németh Dániel

 

A legnagyobb bolt a Duna Panda, ahol a rizst 25–50 kilós zsákokban, a kínai fűszereket ládákból kínálják, de kapható homár, sokféle hal és rengeteg, magyar szemnek teljesen ismeretlen rendeltetésű áru. A szupermarket mellett két kisebb ázsiai élelmiszerbolt is található a negyedben. Utóbbiak egyikét vezeti Jimmy Chain, aki tizennégy éve él Magyarországon.

Eredetileg a dunaújvárosi főiskolára jött tanulni, az otthoni informatikusdiplomája mellé egy műszakimenedzser-oklevelet is begyűjtött, de mint mondja, a főiskolai évek inkább arra szolgáltak, hogy eldöntse, mivel töltené a hátralévő életét. És mivel az informatika és a műszaki dolgok untatják, előbb a Monori Center vezetőjének dolgozott néhány évet, majd önállósította magát, és üzletet nyitott a negyed szélén elsősorban kínaiaknak, de hétvégenként egyre több a magyar vásárló is. Heti hat napot dolgozik reggel kilenctől este fél hétig.

Ennek ellenére úgy érzi, itt kisebb a nyomás, mint Kínában. „Kevesebb az ember, kisebb a verseny” – mosolyodik el szélesen. Nem tervezi, hogy visszamegy, főként, hogy magyar felesége, aki a Semmelweis Egyetem hallgatója, babát vár. Baráti körük vegyes: kínaiak, magyarok, más országokból érkezettek. A társalgás nyelve otthon és a barátok között is az angol. A magyar nyelv kifog rajta. Nem tagadja, kezdetben minden olyan kicsi és lassan csordogáló volt neki Sanghaj után, ahol „iszonyatosan nagy a tömeg és minden nagyon gyorsan történik”. De már megszokta ezt a nyugalmat és semmi pénzért nem cserélné el.

A kőbányai negyed egyelőre azért sem klasszikus Chinatown, mert ehhez hiányoznak a lakók, az itt dolgozók többsége Kőbányán és a Józsefvárosban él. Szong Ji-nan legújabb tervei között éppen ezért egy lakóház építése is szerepel. Nagy kérdés, hogy merre fejlődik tovább a negyed. A magyarországi kínai közösség immár nagyon sokféle hátterű emberből áll össze.

A klasszikus kereskedők mellett sok a diák, a kötvényprogrammal megérkeztek a tehetős üzletemberek és egyre több kínai cég (Huawei, Bank of China stb.) képviselteti itt magát, alapít leányvállalatot vagy küldi ide a képviselőjét. Az üzletemberek mellett megjelentek a kínai kultúra képviselői is. Szong Ji-nan példaként említi a filmgyártást: már a kőbányai negyedben is forgattak néhány részt egy kínai szappanoperához és valóságshow-hoz, de tervezik kínai dokumentumfilm készítését is a kőbányai Chinatownról.

Kínai tésztát a kínai tészta boltból!

Kínai tésztát a kínai tészta boltból!

Fotó: Németh Dániel

 

Hullámokban

Magyarországon, ezen belül is főként Budapesten él Közép-Európa legnagyobb létszámú kínai kisebbsége. Az első csoportok az 1910-es, 1920-as években érkeztek Magyarországra a mandzsu császár elűzése után bomlásnak indult birodalomból. A szinte kizárólag férfiakból álló apró közösség tagjai saját készítésű portékáikat árulták a kávéházakban és az utcán; a korabeli rendőrségi aktákból tudható, hogy tömegszállásokon, nagyon szerény körülmények között éltek.

A 30-as évek nagy gazdasági világválsága idején elhagyták az országot, és csak az 1980-as évek végén tűntek fel ismét Budapesten. A Mao Ce-tung halála után meghirdetett reform keretében számos déli kikötővárost megnyitottak, ami utat nyitott a vállalkozó kedvű kínai kereskedőknek; de sokan a transzszibériai expresszel indultak el. Az első hullám tagjai zömében piacozásból éltek. A kilencvenes évek elején már 50–60 ezren is élhettek Budapesten, ez volt a csúcsidőszak. A magyar kormánynak is kapóra jött az olcsó kínai áru megjelenése a hazai piacon a szocialista nagyvállalatok bezárása utáni helyzetben. A piac azonban gyorsan telítődött, így sokan hazatértek vagy továbbálltak, a budapesti kínai közösség létszáma negyedére-ötödére esett vissza.

Az Orbán-kormány letelepedésikötvény-programja 2013-ban új hullámot indított. Bár a magyar kötvényeket azzal hirdették Kínában, hogy „a leggyorsabb, a legolcsóbb és a legbiztonságosabb”, elsősorban a tehetősebb vállalkozók vagy családtagjaik tudták meghitelezni a magyar államnak a 250–300 ezer eurót. (A legkívánatosabb célországok a kínaiaknak továbbra is az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, de ezek jóval drágábban kínálják a letelepedés lehetőségét.) A program 2017-ig működött, a magyar kormány azt vállalta, hogy öt év múltán kifizeti a befektetés összegét. Közben felnőttek a korábban érkezett kínaiak gyermekei is, a „banángyerekek”, akiknek a többsége magyar óvodába, iskolába járt, magyar barátaik vannak és sokan közülük már nem akarnak úgy élni és annyit dolgozni, mint a szüleik.

 

Alkalmi turisták

Bár a Mázsa tér vidéke egyelőre nem olyan népszerű célpont, mint a New York-i vagy éppen a San Franciscó-i kínai negyed, de szerveznek ide is városi sétákat. A Hosszúlépés csapata két programot is kínál: az Egy falat Kína elnevezésű az egykori Ganz-Mávag gyártelepet és környékét járja be, míg a frissen indult Kőbányai selyemút a Monori Center vidékére kalauzol. „Az új program ötlete a józsefvárosi piacról jött, mivel egyre több árustól hallottuk, hogy átköltöznek a kőbányai negyedbe, amely egyre dominánsabb a kínai közösség körében” – mondja Üveges Bence, a Hosszúlépés tartalomfejlesztője. A Monori Center munkatársai és a negyedben működő cégek örömmel fogadták az ötletet, csupán a negyed templomai zárkóznak el a sétálóktól. Alkalmanként 20–30 ember vesz részt a több mint kétórás hétvégi programon.

Neked ajánljuk