Aztán elment, ma már nem jár a Wesley János Esti Általános Iskola Oltalom Tagozatára. Ahol a diákok felnőttek. És hajléktalanok. A szokványostól eltérő kezdeményezésnek az Oltalom Karitatív Egyesület ad otthont. A tanórák a Wesley János Lelkészképző Főiskola épületében zajlanak. A Dankó utcai épülethez tartozik több, hajléktalanokat gondozó intézmény, így a Fűtött Utca (lásd: Huszonöt fok árnyékban, Magyar Narancs, 2006. december 21.), a menekültkórház és két szálló is. "Szociális munkásaink különféle foglalkozásain maguk a hajléktalanok fogalmazták meg az igényüket az iskolára, de itt helyben, mert nem szívesen mennek más közösségbe. Célunk, hogy általános iskolai bizonyítványhoz segítsük azokat, akik valamikor valamiért kimaradtak" - mondja Mályiné Rubé Katalin, a tagozat vezetője. Aki sikeresen veszi az akadályokat, később szakmát is tanulhat. Sorsukat a bizonyítványosztás után is figyelemmel kíséri az egyesület.
Lakatos Henrik egyike azoknak, akik sikeresen túljutottak az első félévet záró vizsgákon. Kivételes helyzetű tanuló, nem a Dankó utcai szálló lakója, "kívülről" került be az iskolába.
- Négy osztályom van meg - igazgatja sokdioptriás szemüvegét. - Az iskolában súlyos betegségem volt, elveszítettem az emlékezetemet, az agyamat megtámadta az epilepszia. Ezért maradt ki nekem a suli.
- Milyen szakmát szeretne megtanulni ebben az iskolában?
- Majd a Mályiné Kati néni eldönti. Megbeszéljük, hogy mit akarok, és milyen lehetőségeim vannak. A házi feladatokat otthon meg tudom csinálni, anyukám szokott segíteni. Kapok egy szorzótáblát, amin tudok számolni. Kaptam egy matekfüzetet, írásfüzetet, tehát amibe írni is tudok. Mert a kockás füzet arra van, hogy számolni tudjak.
- Hány éves most?
- Várjon csak... 25.
- A szüleivel lakik?
- Igen, anyukámmal. Apukám már meghalt. Tíz-kilencvenhét, Gubacsi út huszonegy, földszint kilenc.
Henrik padtársa Kulybus Mária. Iskola után együtt mennek haza, közel laknak egymáshoz. Mária szakmai orientációra jár, ami - szavait kölcsönözve - azt jelenti, hogy ismerkedik az általa választott szakmával. Szavát csak egészen közelről érteni, a körmét rágja.
- Szociális munkás szeretnék lenni - mondja. - Nemrég voltam a Pöttyös utcai családsegítőnél. Szeretnék majd érettségit, később valami diplomát is.
A program jelmondata: Ha a felnőtt élete kisiklott, eltávolodott az iskolától, akkor az iskolát kell közelíteni hozzá.
- Kicsit rezgett a léc, de sikeresen levizsgáztak, még Henrik is - meséli Atyilov Marianna, aki matematikát tanít az osztálynak. - Igazából már a legelején megmutatkozik, ha valaki nem ambiciózus, nem gondolja komolyan a tanulást, vagy nincs elég ereje, hogy bejárjon az órákra.
Rostás Zoltán tizenkilenc éves. A vizsgán adós maradt a szorzótáblával, de azért sikeresen vette az akadályt. Utoljára tíz éve járt iskolába, ahogy mondja, az már olyan régen volt, hogy nem emlékszik az osztályra sem. Valahogy mégis az maradt meg benne, hogy ő elvégzett öt osztályt. Most mérges, mert kiderült, hogy csak háromról van bizonyítványa, amit a szociális munkások szereztek be számára előző iskolájából.
- Az öcsém hamarabb elballag, ő már nyolcadikos. Én még csak most fogom elkezdeni a többit. Ha ez sikerül, tovább akarok tanulni. Rendőr akarok lenni.
Rostásék Debrecenből jöttek Budapestre, négy gyermek és a szülők. Hivatalos lakcímük Dankó utca tizenegy, az átmeneti szálló címe. Hogy igazából hol lakik, nem árulja el, csak annyit mond, ő nem hajléktalan.
Lázi Gyula harmincöt éves, Miskolcról jött, a családjával az átmeneti szállón lakik.
- Mit dolgozik most?
- Gondnok vagyok Iványi Gábornál a MÁV-telepi iskolában.
- Hány osztályt végzett?
- Hét volt. Szeretnék mindenféleképpen egy jó szakmát, amivel el tudok helyezkedni, de nem tudom, milyen lehetőségek lesznek. Nem szégyen ez, az ember a tanulást önmagának csinálja, mert nekem se volt meg a nyolc, bárhová elmentem, nem vettek fel. Ennél lejjebb az ember már nem adhatja.
Lázi Gyula szakács szeretne lenni. Ez a szakma éppen nem szerepel a programban.
- Elsősorban olyan szakmákat kínálunk, amikkel könnyebb elhelyezkedni, ilyen a hegesztő, a burkoló, a hentes - mondja Mályiné. - A nyolcadik elvégzése után a tanulóink vállalatokhoz járnak majd ki. A képzésben részt vevő gyárral vagy vállalkozóval szerződést kötünk, a munkaügyi központ két évig biztosítja tanulóink foglalkoztatását. De ettől kezdve már a munkavállalón múlik, hogy megállja-e a helyét.
Az utolsó vizsgázók együtt jönnek ki a teremből. Szép fiatal nő, komoly arccal, a párja mosolyog, büszke. Õ Nádzsa, teljes nevén Najeh Zardug, harmincnyolc éves, Líbiából érkezett politikai menekült.
- 1999-ben jöttem Magyarországra. Újságíró voltam, írtam arab, francia, német újságokba. Ismerősök segítettek nekem, kaptam papírokat, azóta itt élek. Nagyon nehéz, mert mikor veszted az egész családodat, minden, ami van otthon nekem, pénz, ház, gyerek, és megint itt nulla kezdés.
Nádzsa azt mondja, Kadhafi elnök alatt feketelistára került, ezért nem mehet haza. Megjárta a debreceni menekülttábort, élt Győrben, végül ő is Dankó utcai lakó lett. A bizonyítványait nem kérheti el otthonról, ezért iratkozott be az iskolába, hogy legyen magyar általános iskolai bizonyítványa. Asztalosszakmát választ, ha minden sikerül. Az átmeneti szállón ismerkedett meg Karolával, öt éve élnek együtt.
- Ennek a párnak van esélye, Nádzsa becsületesen dolgozik a Wesley Kiadó nyomdájában, Karolát is szeretik a munkatársai, ő a legjobb tanuló az osztályban - jegyzi meg a tanáruk.
Rostás Karola harminckét éves. A Wesley-büfé konyháján dolgozik. Sok év után sikerül elhagyniuk az átmeneti szállót, lakást kaptak Nádzsával. De fel kell újítani, addig kihúzzák még itt.
- A lakás a közelben, a Diószegiben van. Már majdnem kész, csak a fűtést kell bekötni.
Az "átmeneti" a menekültkórházzal szemben, szűk lépcsőházzal, a tetőtérben guggoló kis szobákkal fogad. Közös konyha, két fürdőszobának becézett zuhanyzó. A szoba bejáratától az ablakig hármat tudunk lépni. Oldalra billentett fejjel felnézhetünk, a tetőcserepek közt látszik a szürke ég, az ablaküvegre szitáló eső. Három matrac van benn. Kettő a padlón, egy kicsit feljebb, mintha galérián lenne, de csak kis emelvény az. Lehajtható deszkalap a falon, asztal helyett. A holmijuk nagy részét már elvitték leendő otthonukba. Most üresen, csupaszon maradt, csak az árva matracokra tudunk leülni Karolával. Rágyújtana, de itt tilos. A közös konyháról sült illatát érezni, gyerekek hangoskodnak a folyosón.
- Az ember ennyi idősen vagy elhajléktalanodik, vagy már kimászott a bajból - mondja. - Hétéves koromtól tizenkettőig intézetben voltam, a "Mosonyiban". Csoportosan elkövetett rablásért kilenc embernek negyvenöt évet adtak. Az elítéltek egy családhoz tartoztak, az én családomhoz. Tizenkét évesen megszöktem, elmentem Debrecenbe apámhoz, ott nem találtak meg. Apám összeállt egy asszonnyal, ott is születtek gyerekek. Rostás Zoli itt a hajléktalanosztályban a féltestvérem. Mikor anyám hazajött a börtönből, feltörtünk az Öv utcában egy lakást. Ott laktunk addig, hogy már le kellett bontani azt az egész házat. Jött a dózer meg a fekete ruhások, azt mondták, két percetek van, hogy kipakoljatok. A ház elől nem mozdultunk, kihívtuk a tévét, de nem jött ki az RTL. Így elindultunk közösen, találtunk egy helyet a híd alatt. Gondoltuk, egyelőre jó lesz, míg nem találunk mást. Harmincan ott laktunk egész nyáron. Kendőbe kellett kötni a gyerekek fejét, hogy ne másszon a fülükbe a bogár. Máskor azt néztem, hogy mikor kapnak napszúrást. Féltem, hogy a védőnő észreveszi, hol élünk, és elveszik Kittit. Olyan lakás volt bejelentve a személyibe, ami már régen nem is létezik.
A vasúti felüljáró alatt élőkről a Fekete Doboz készített filmet, Utcaképes címmel. Szociálismunkás-hallgatók számára kötelező. Karola restelli, hogy szerepelt benne.
- Mondtam annak a nőnek, hogy ne tegyen bele engem, én nem leszek mindig hajléktalan! Ha elmegyek a patikába vagy valahova, ne ismerjenek meg! Még azt is lejátszatták velünk, hogy főzünk, hogy fekszünk le este. Ezután kerültünk be ide az Oltalomba, sose felejtem el, 1999. augusztus hetedikén.
A harminctagú család szétszéledt, volt, aki rokonoknál talált menedéket.
- Az Oltalom női szállóján takarítottam. Reggel elvittem a kislányt az óvodába vagy az iskolába, délután hazajöttem, főztem itt a konyhán. Kitti a szobában is le tudja írni a leckét, mert ezt a deszkát le lehet hajtani a falról, de a konyhában szoktak tanulni a gyerekek. Vannak többen is. Nem akarom, hogy ő is így nőjön fel. Hatéves volt, mikor Nádzsával összejöttünk. Itt lakott a szomszéd szobában. Két gyereket elvetéltem, pedig most, hogy lesz lakásunk, Nádzsa nagyon szeretné, hogy legyen. Nádzsa soha nem mehet haza, ez a Kadhafi vagy ki nem engedné vissza Líbiába. Újságíró volt, öt nyelven beszél. Lázította a népet otthon, bejárta Európát, mire ide keveredett.
Karola eladó szeretne lenni. A félévi vizsgákon az osztály legjobb tanulójának bizonyult, igaz, kémiából csak hármast kapott. A többiekről, akik nem mertek nekifutni a vizsgáknak, azt gondolja, talán megijedtek a feladatoktól.
- Vagy úgy gondolták, hogy nem is annyira fontos ez nekik. Lehet, hogy így se meg úgy se tudnak ebből a gödörből kimászni.
