A téren álló Fehér Kereszt fogadónak a Tirolból származó Falk Pál volt a tulajdonosa, aki az 1720-as években érkezett Budára. Az 1750-es évek végén fia, Falk Ferenc vette át üzletet, aki lebontatta a fogadót, és jóval nagyobb, pazar szállodát építtetett a helyére. Állítólag a szálló vendége volt II. József császár is, erre vannak ugyan levéltári bizonyítékok, de arra a jóval elterjedtebb legendára nincsenek, hogy Giacomo Casanova is itt szállt volna meg és keveredett különféle kalandokba budai fürdőkúrája idején. Az viszont bizonyos, hogy a szálló az 1830-as évekig nagyszabású bálok és színielőadások helyszíne volt, pedig ma már egyáltalán nem tűnik olyan nagynak a jelenlegi Batthyány tér 4. szám alatti műemlék épület.
Amennyire dicsőséges volt a Fehér Kereszt történetének első száz éve, a következő száz inkább érdektelennek mondható. Falk Ferenc 1814-es halála után egy budai polgár, Diestinger József vette meg a házat, amely az 1838-as árvíz okozta károk után már nem fogadóként, hanem bérházként működött – egészen 1945-ig. Rákosi állítólag az ötvenes évek elején teljesen át akarta alakíttatni a Batthyány teret (hogy ne templomokra nézzen a parlamenti ablaka), ám 1955-ben úgy döntött a műemlékvédelmi hatóság, hogy nem nyúlhat senki a Batthyány térhez, ekkor készültek el a Batthyány tér 4. felújítási tervei is. A munkák azonban elhúzódtak. Olyannyira, hogy 1965 februárjában az Esti Hírlap „Jubilál a Fehér Kereszt fogadó tragikomédiája” címmel közölt riportot, amelyben arra keresték a választ, hogy az épület miért nem tudott újjáépülni tíz év alatt sem. „Például azért, mert a falak nedvesek. A pincében térdig ér a víz, hiányzik a szigetelés” – írta a lap riportere. Két év múlva mégis csoda történt. 1967. január 24-én az Esti Hírlap másik munkatársa már az „egyik legszebb budai műemléknek” nevezte az egykori fogadót, amelyet nem csak bérházként újítottak fel, de 130 év múltán visszatért belé a vendéglátóipar is. Földszinti helyiségeiben nyílt meg ugyanis a Casanova bár, amit ettől kezdve messziről fénylő neonfelirat hirdetett a masszív boltíves kapu fölött. „A nyerstégla falazatú, gyertyával világított éjszakai szórakozóhelyen” elsősorban nyugati turistákra számítottak, no meg azokra a hazai vendégekre, akik az éjszaka császárának képzelték magukat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
