A jó színház a nemzet felemelkedését szolgálja, akkor is, ha a hatalom nem szereti, vallotta Kelemen László. Nagyapja tanító volt Makón, apja szintén, de elment Kecskemétre, aztán családostul Pestre, ahol magyar iskolát indított. Az 1760-ban született László a kottát is megtanulta otthon olvasni. A kegyesrendi gimnáziumba járt, jogi diplomát, ügyvédi oklevelet szerzett, beszélt latinul és németül. Színészkedett is, talán mert mindhárom nővére is játszott színpadon.
Pesten 1787-től már létezett német teátrum II. József rendelete nyomán, de a magyarok magyar nyelvű színházat szerettek volna. Ehhez egyebek mellett játékengedély kellett, aminek elintézése jogászi feladat. Az 1790-ben megalakult első magyar társulatban Kelemennel együtt négy ügyvéd játszott. Akadt még mérnök, református pap, továbbá olyan hölgy, aki a körükben tanult meg írni-olvasni. Kelemen németből fordított francia és angol színdarabokat. A német színház tulajdonosa először úgy engedte őket fellépni, hogy a bevétel az övé lett.
Kelemen anyagi és erkölcsi támogatásért kilincselt, többek közt a pozsonyi országgyűlésnél és a kancelláriánál, de amíg ő odavolt, a társulat felbomlott. Tovább próbálkozott Nagyváradon, megint lett társulata, országszerte felléptek. Aztán egy időre bekerült az adósok börtönébe, majd beállt a ráckevei plébános mellé kántornak. Később hazaköltözött családostul Makóra. Ügyvédi irodát nyitott – akkor már öt gyereke volt –, de a praktizálás nem volt jövedelmező, elköltöztek Csanádpalotára, ahol Kelemen iskolamester-kántor lett. Eleinte idegen volt neki a falusi élet, az viszont tetszett, hogy Ráckevével ellentétben itt magyarul kellett énekelni a templomban, ezt várták el a hívek. Kórust szervezett, fiatalokat tanított magyarul énekelni és szépen beszélni. 1814. december 24-én egyházi ügyben kocsin utazott, a lovak megvadultak, a kocsis nem tudta – egyesek szerint nem is akarta – megfékezni őket, leugrott, a lábát törte. Kelemen László viszont kiesett a kocsiból, koponyaalapi törést szenvedett, még aznap meghalt. Az özvegy ott maradt öt gyerekkel. Az egyház azonban mellette állt.
A kocsis, Kónya Ferenc lába rosszul forrt össze, nem tudott dolgozni. Házról házra járt, kéregetett és közben mesélt: egykori ura, a német kincstári ispán arra utasította a szenteste napján, hogy amikor majd viszi a kántor urat, hajtson jó mély gödörbe.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
