Kávé után sétálunk Budapesten, az egykor piroslámpás negyednek számító Károlyi kertből az Unger-házon át az Astoria Szállóhoz, az egykori Zrínyi fogadóba, ami igazi átutazó hely volt, mert a pesti városfal mentén a hatvani kapunál jövet-menet igen sokan megfordultak. Ezután az egykor a Deák tértől nem messze állt Orczy kávéházhoz jutottunk, ahol tanítóbörze virágzott, egy különleges glattkóser kávé mellett ki-ki minőségi tanítót találhatott gyermekének. A millennium évére a városépítkezés mintáját nem Bécs, hanem Párizs adta, így a kávéházak a francia stílbe igazodtak, a mai Balettintézet épületének alsó szintjén állt Dreschler ugyanúgy, mint az Abbázia az Oktogonnál. Ha megfigyeljük, az intézmények nevei sokszor a kor elvágyódásérzését mutatták, lásd még a New Yorkot és az Írók Boltja elődjét, a Japánt. Érdekes még a nők helyzete: nemigen járhattak gardedám nélkül, vagy annak ellenére, hogy helyenként voltak úgynevezett női napok, a nők nem ülhettek csak úgy tétlenül egy latte mellett, minimum kézimunkával kellett tölteni az időt. Mert míg a férfinak hivatala volt, addig a nőnek hivatása, amivel – jobb híján – egész életében el kellett foglalnia magát. Hogy mi volt a javító kávé és tej, milyen ajánlásra volt szüksége egy fiatalnak, hogy kávéházba járhasson, vagy ki volt Karola Cecília, az mind kiderült e hangulatos kávétúrán, amelynek végén, mint szép szemfényvesztés, újranyílt a Japán kávéház.
Szervezte a Hosszúlépés, szeptember 24.
